Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Gál Sándor: Papírmáglya
Már a2t hittem, hogy a félelem minden formáját ismerem. Nem is gondoltam rá. A félelem a tehetetlenségből születik. Belül, az emberi bensőben sűrűsödik össze iszonyúan kemény és megnevezhetetlen valósággá. A félelem anyagtalan valóság. Benne él a lezúduló görgetegben, a lezuhanó fatörzsek reccsenésében, fegyverdörejben, mély vizek ártatlannak tűnő tükör-felületén, mindenhol, amikor egy pillanatra felvillan a halál lehetősége. Ezt mind ismertem már régen és ezért nem is törődtem vele. Hiszen minden esetben csak az én félelmem volt, az egy emberé, aki hajlamos arra, hogy könnyelműen vegye mindazt, ami személyét érinti. Tulajdonságunk ez a leegyszerűsítés, még akkor is, ha a halálról van szó. És jó is talán, hogy ilyen könnyelműen tudunk gondolni halálunkra. Engem azonban néhány perc megtanított arra, hogy van még más félelem is. Ha valakiért felelünk, ha valakinek az élete a mi életünktől függ, és — ha csak egy pillanatra is —érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk, mert a saját életünk megmentésére se marad erőnk. Mindenki messziről érkezik erre a világra, hogy megtanuljon emlékezni arra, ami felé elindul. A semleges ember — embertelen ember. A semleges embernek nincs felelősségtudata. Az egyén semlegessége — Pilátus-szerep: „nem ölök, de nem is akadályozom meg az ölést.” A semlegesség nem lehet elv és út sem lehet. Desdemónát nem fojtotta meg a férje. Desdemónának nem is volt férje. Desdemona nem is volt Desdemona. Igazából Erzsinek hívták. Egy kis faluban született, ahol az utcán egyhangú ludak és lusta kacsák tipegtek a porban vagy a sárban, attól függően, hogy tavasz van-e vagy nyár. Az anyja is itt nőtt fel, de lábát marta az utca pora és égette a falusi nyár melege. Ezért egyszer összerakta kevéske holmiját és leutazott Budapestre villamoskalauznak. A háború közepe táján hazajött, s megszülte a kislányt, akit Erzsire kereszteltek, s akit később Desdemónának is hívtak. Desdemónát tegnap temették el. A fejfáján ez olvasható: „Meghalt, mert szeretett.” De én azt mondom: meghalt, mert nem szerették. A felejtés — menekülés a múlt elől. ■ Nem az a baj, hogy valami nincs. Az a baj, hogy valami már van. S az emberek nem tudják, mit kezdjenek vele. Egy asszony. (Novellatéma, amit soha nem írtam meg.) Semmi beszéd, semmi elemzés, csupán a munka, az állandó rohanás. Valószínűtlennek ható, s mégis megrázóan reális. Mit bír, mit tesz, hogy még szerelemre is jut az erejéből? S hogy egyáltalán még tud szeretni...
