Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Tóth László: Levél Kedvesének ...
Es ha karomat tenném, mondom, bonyolult, sírfi este van, leválna-e váltamtól, átölelni, körüljárni, fölfedezni téged elindulna-e? Elindulhat-e dolgos órákban és dolgos napokban meg-megfáradó kéz fölfedezni, mi puszta ujjal, puszta érzékszervekkel és idegrendszerrel fölfedezhetetlen? A bőr alá lemerülni, kitakarni szívemet és szívedet, bonyolult, mérsékel égövi este van, mondom, megragadni, birtokolni és átépíteni erős-e kóbor életem? Féltékeny vagy, mondtad a múltkor, féltékeny a múltamra. Drága Magdám, tünde bajtársam, mit mondjak mentségemre, ugyan mit? Szorongásainkra, lázas lázálmainkra légyen féltékeny az, ki minket szeretve szeret? Voltam már űzője s űzött vadja önmagamnak: örvénylő örvények húztak a mélybe, szárnyaló szárnyak emeltek magasba! Voltam már bohóc: mindenki bohóca, s ha nevettettem és a rajtam-nevetőkkel együtt nevettem, senki sem látta, hogy zsebre dugott kezem mint szorul ökölbe! Mondom, felkészültem,' a BEAVATKOZÁS erkölcsével és teljes felelősségével készültem. Készültem esőben, sárban, hóban, játékos játszadozásokban, kegyetlen lélegzésben! Hol vagyok mégis? Milyen szinten? A látomások és balladák messze elkerülnek: fölégetett erdők, tépett rongyok a tenger árbocain és áthúzott verssorok füstölögnek mögöttem. Mennyi GYORS virágzás és mennyi KÉNYSZERŰ lombhullás, mennyi ÖSZTÖNÖS mozdulat! Az örök-lényeg megkerülhetetlen. Ismétlem magam? A motívumok térnek egyre vissza? Túlzóan tételes vagyok? Dolgozom. Ennyi az egész. Olcsó vodkát iszom most, és arra gondolok, tudod, mindig arra gondolok, ha egyedül vagyok és olcsó vodkát iszom, hogy valamit elrontottam. Valamit visszavonhatatlanul elrontottam: öt éve, kerek öt esztendeje sírtam utoljára, egy részeg éjszakán. Ű, mennyi részeg éjszakán sírhattam volna azóta is ÚGY! Mennyi csapzott, borzas éjszakán: halálon iunen,
