Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Kiss József: Major István szerepe a szlovákiai kommunisták népfrontprogramjának kidolgozásában
körülményektől elszakított megítélésével, amire csábított a programszerű rendezésnek a forradalom győzelme utáni időszakra való halasztása. Az adott rendszer fenntartásával összeegyeztethető nemzeti érdekek kifejezésre juttatásának igénye egyszerre bonyolult, konkrét szociális alkotó elemekből összetevődő organizmusok megismerésének és befolyásolásának feladata elé állította a csehszlovákiai kommunistákat. Bebizonyosodott, hogy ez együtt jár egy egész sor sajátos gazdasági, szociális, politikai és kulturális szükséglet figyelembevételével, s mivel ezek egész nemzeti közösségek helyzetállapotából fakadnak, kielégítésüknek is közösek a kiindulópontjai. „Ha megpróbálnánk számba venni azokat a követeléseket és javaslatokat, amelyek hasznot hozhatnának Szlovákiának, arra a megcáfolhatatlan meggyőződésre jutnánk, hogy ennek előfeltétele: a gazdaságpolitika eddigi irányvonalának alapvető megváltozása (aminek megint csak feltétele a kapitalista és népi erők közötti viszonyban beálló változásj, valamint tervszerű, egymásba kapcsolódó, egymást kölcsönösen kiegészítő politikai-gazdasági intézkedések meghozatala” — szövegezte le Vladimír Clementis már 1936. szeptember 23-án. Amikor Clementis „Szlovákia nagy jövőjéről” elmélkedve (ahogy azt cikkének címe jelezte) komplex, egész nemzeti és nemzetiségi közösségeknek meg azok egyes alkotórészeinek helyzetét egyaránt érintő intézkedések fontosságát hangsúlyozta, valójában a párt szlovákiai nemzetiségi programjának kidolgozását sürgette. Erre csak egy év múlva, 1937 tavaszán került sor. A CSKP 1937. május 14—16-án, Besztercebányán megtartott össz-szlovákiai konferenciája elfogadta azt a dokumentumot, mely Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális felvirágoztatása címen a népfrontpolitika szlovákiai programjává vált. E konferencián Major István elnökölt. Ez a puszta tény már önmagában is a Major István személyisége és a program születése közötti összefüggéseket sejtet. Major Istvánnak a szlovákiai kommunisták népfrontprogramjának kidolgozásában játszott szerepe azonban sokkal mélyebben gyökerezik. S ennek nem mond ellent az a tény, hogy nem maradt fenn semmi utalás arra, vajon része volt-e a terv közvetlen összeállításában, s arról sem található feljegyzés, hogy a konferencia vitájában hozzászólt-e a Terv koncepciójához és felépítéséhez. A Terv ugyanis nem valamiféle egyszeri akció eredményeként született. Koncepciója olyan, a szlovák nemzet és Szlovákiában élő nemzetiségek egyenjogúságának megteremtését elősegítő módszerek és eszközök megszabását szolgálta, amelyek kellő teret biztosíthattak a szlovákiai dolgozó rétegek közvetlen érdekeit és szükségleteit tükröző konkrét követelések felsorakoztatásához. E módszerek és eszközök programmá ötvözésének meghatározó feltétele volt az elméleti igényű vizsgálódás, a szlovákiai társadalmi valóság tudományos felmérése. A párt a szlovákiai társadalmi-gazdasági viszonyok marxi-lenini elemzésével eljutott — amint erre a 60-as évek elején rámutatott e folyamat résztvevője, Július Šefránek — az egyes országrészek és területek közötti egyenlőtlen kapitalista fejlődés lényegének, a nemzetek és nemzetiségek helyzetére kiható szerepének a felismeréséhez, a nemzeti egyenlőtlenség felszámolásához vezető elvek és utak megértéséhez. „Szlovákia, ha szebb jövőt kíván, az erősebb segítségére szorul. De segítséget nem a Zivnobanka mindenható urai, a nagybirtokosok nyújtanak, hanem a cseh munkás, földműves és dolgozó értelmiségi. Mert csak a dolgozóktól várhatunk önzetlen politikát” — írta a már említett cikkében Vladimír Clementis. S ezzel a szlovákiai kommunisták elméleti felkészültségét demonstrálta, melynek szerves része volt a konkrét útkeresés, ama lenini elv alkalmazására irányuló törekvés, hogy „... az elnyomó vagy úgynevezett nagy nemzet... internacionalizmusának nemcsak abban kell állnia, hogy tiszteletben tartja a nemzetek formai egyenlőségét, hanem olyan egyenlőtlenségben is, amely az elnyomó nemzet, a nagy nemzet részéről ellensúlyozná az életben ténylegesen kialakuló egyenlőtlenséget”. Ennek az elvnek a gyakorlati érvényesítése, a fejlettebb nemzet segítségének a nemzetiségi kérdés demokratikus rendezése adta keretek között történő igénybevétele azonban — ami a Terv koncepciójának elméleti megismeréssel is alátámasztott gondolati sarkkövei közé tartozott — a politikai rendszer olyan mérvű balratolódá- sát kívánta meg, mely utat nyithatott a Clementis által emlegetett „önzetlen politikának.” A politika ilyen értelmű megváltozása, a népfrontrendszer uralomrajutása viszont csak a demokratikus erők antifasiszta egységének megteremtéséért folyó harc