Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - HAGYOMÁNY - Knězek, Libor: Peter Jilemnický önmagáról és az alkotásról
Libor Knézek Peter Jilemnický önmagáról és az alkotásról Az 1939-es esztendő egyik márciusi napján új tanító érkezett a Litomyšl melletti budislavi népiskola megüresedett helyére. A közeli PoriCi nevű faluban kapott lakást, szerény bútorzatot hoztak utána. Az előző működési helyéről — a Bratislava melletti Jurról — magával hozott papírjai között volt kollégáinak a levele, akik szívélyesen búcsúznak tőle, de ott volt a Szlovák Iskolaügyi Minisztérium kurta jelentése is, mely szerint Szlovákia területén való megmaradásának kérelmét elutasították. Szomorú érkezés volt ez, amely teljességgel megfelelt az akkori sorsdöntő napok atmoszférájának, amikor a hitleristák éppen befejezték köztársaságunk szétdarabolását és a maguk „új rendjét” kezdték bevezetni nálunk. Peter Jilemnickýt egész lelke és addigi élete Szlovákiához kötötte. Szlovákia utáni vágyakozása már ifjú éveiben kitűnt, amikor Kálal Szép Szlovákiában című könyvének lapozgatásakor, saját szaval szerint, megragadták őt „a kysucai ütött-kopOít viskók, a Zákopöie vidékéről származó meggörnyedt drótosok és a Podvysoká környéki zsindelyezők, a szegényes gúnyájú és maguk készítette fejkendőjű nyomorgó asszonyok képei” (Kysucké hlasy, 1930. jan. 16.) Szülőföldjén, a kelet-csehországi Kyšperkben, a mai Letohradban, ahol egy mozdonyvezető fiaként nőtt fel, és a szomszédos Vermenovicében, ahol két évig niint helyettes — később pedig mint kisegítő tanító — működött, nem vesztette szeme elől a maga gyermeki álmait és hogy mielőbb Szlovákiába kerüljön, externistaként a lévai tanítóképző intézetben érettségizett. A diákokkal való munka helyett a katonáskodás két esztendeje várta őt — először Rimaszombatban a határőr-zászlóaljnál, azután Fü^ leken és Zólyomban. Tüdőhurutja a ružomberoki katonai kórházba, majd a Tatranské- Matllare-1 szanatóriumba juttatta őt, ahol négy évvel később barátjának és írótársának, Fraňo Králnak első költői kísérletei születtek. A katonáskodás alatt politikai nézetei is beértek, amelyek már azelőtt a vermerovicei haladó szellemű, antikleri- kális működésének idején kialakulásban voltak. 1922 januárjában a Csehszlovák Kommunista Párt tagja lett és ezt az életre szóló elhatározását a Miért lettem kommunista című cikkében így indokolta: .. eljött az 1920-as decemberi Prága, eljött Krompachy és sok más pislogó láng, amelyek hírül hozták, hogy a mostani munkás már nem az, aki akkor, az elmúlt időkben volt, hogy ez a munkás már végre a sa-ját lábára állt és többé nem engedi elnyomni magát, nem és nem! Azt, hogy tudatában van nemcsak a saját, hanem az egész világproletariátus erejének, amelynek Oroszországban saját temploma, saját állama van, amely áll és állni fog az ellenséges világ minden gonoszsága ellenére... Elvtársak, szívemben együtt nőttem veletek, jól ismerem a ti jóságotokat és engedékenységteket, valóságotokat, természetességeteket és tenniakarásotokat. A győzelem a miénk! Miénk lesz a nap! Annyi a dolgos kéz — miért ne tudnánk önmagunknak dolgozni? Ha valaki megkérdezi, hogyan lettem kommunista, azt válaszolom: A szívem vezetett el hozzá.” (Ifjú kommunista, 1932. jan. 10.) A Banská Bystrica-i pótszázadban Jilemnickýnek már több ideje és lehetősége volt a politikai munkára. Sőt, titokban tornásztatni járt a proletár gyerekeket a Föderatív Munkás Torna Egyletbe és forradalmi verseket taníttatott velük. Munkájában Klement Gottwald volt a támasza, aki akkor a bystricai párttitkárságon működött és a kommunista sajtót szerkesztette, leghuzamosabban a Spartakus című folyóiratot. A Proletárasszony című folyóiratban megjelent első cikkeit, amelyekben a kapitalista feltételek között élő nők és fiatalok problematikájával foglalkozott, egyre gyakrabban követték Jilemnický cikkel, karcolatai és riportjai a haladó szlovák sajtó hasábjain, s ezek egyúttal előkészületet jelentettek elkövetkező prózai műveire. Ekkor Peter Jilemnický már ismét civilben volt. Kérvényét, amelyet még a katonáskodás
