Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Ritzko Béla: A látható ember korparancsa

Az új elmélet egységbe kovácsolta a művészetek ágait. Ez pedig nemcsak a közös programnyilatkozatban tükröződött, hanem megnyilvánult az egyes művészetek for- manyelvének kölcsönös hatásában, kereszteződésében, egymásbaolvadásában. Oroszország nagy művészeti laboratóriummá fejlődött.

Az orosz művészek alkotásai és az új művészet elméleti művei ösztönzően hatnak Balázs fejlődésére és munkásságára. Ezt tükrözi A látható ember is, amely több volt mint a film első esztétikája. Felfedezhetjük benne a forradalmi, a marxizmus elemeivel lassan telítődő expresszionizmus egyik esztétikai tanulmányát is, melynek problémái túlnőnek a film kérdéskörén.

Az elmondottakból talán kitűnik, hogy Balázs számára a filmesztétika több volt mint szakterület. Egyszerre szolgált két célt: Megoldotta ifjú korának művészi dilemmáját, aktív részvételt jelentett abban a szellemi harcban, mely megkísérelte az újjáfogalmazódó marxista filozófia eredményeit a művészet számára, annak elmélete és gyakorlata számára gyümölcsöztetni.

Balázs Béla műve, A látható ember szelleme bejárta a világot. Céltudatos, elkötelezett elméleti és gyakorlati tevékenységre ösztönzött.

Visszhangra talált a csehszlovákiai magyar irodalomban is.

Fényes tanulságtétele ennek a 40 évvel ezelőtt megjelent Korparancs, Balázs Béla harcostársának, Fábry Zoltánnak műve, melyei Barta Lajos Tetőpontokon című írásában Bölönyi Györgynek Párizsban majdnem egyidőben megjelent Az igazi Ady- jával közös szimptómaként üdvözölt.

Az említett cikkben Barta Lajos meglátása és kérdésfeltevése adja meg az ösztönzést a két forradalmár munkásságának összevetésére.

.. Nem más az ilyen munka, mint örökkévalósági föltételeihez akarni hozzáigazítani a nemzeti létezést... A Magyarországon kívüli magyarság nagy ereje van ennek a két könyvnek tüneményében? Vagy magyar emigránsok egyikének-másíkának olyan erőmanifesztációjáról van-e szó, mely megint megmutatta azt, hogy saját magából egész nemzetet tud pótolni? És meg kell kérdeznem: nincsen-e Fábry Zoltánnál egészen különös és szövevényes esetről sző? Nem a magyar szellemiség olyan embere áll-e előttünk, akinek rendes állampolgársága van, de aki Budapesttel szemben szellemi emigrációban van? Egészen új, izgalmasan érdekes kérdés ez!”

Az „izgalmasan érdekes kérdésre” a válaszkeresés elvezet Balázs Bélának a két világháború közötti szlovákiai magyar irodalommal való kapcsolataihoz. Még pontosabban a szellemi emigrációban élő „perifériaemberek” tevékenységének megértéséhez, munkásságuk helyes értelmezéséhez.

Hja Ehrenburg a konstruktivizmus romantikusainak nevezte az emigrációba kényszerült magyarokat. És joggal, hiszen akár hazájukban, akár a határon túlon éltek, hangjuk és fellépésük „az elnyomott kicsiny nép hangja volt”, melyben ott vibrált a kor szellemi életét objektívan bíráló szándék és a romantikus, szubjektív expresszív pátosz.

És a műfaj, amelyet műveltek?

A Korparancs szerzője maga fogalmazza meg: „Mi az átmeneti műfaj neve, szerepe és lényege? Kimondom: antifasizmus.” S a negyven évvel ezelőtt megjelent mű vezérfonala: „.. . A korparancs: az utolsó óra mondanivalója. Ha a humanizmus változtatást szuggeráló mai summája, ha a szociális felelősség hangjai és parancsai nem találnak meghallgatásra, akkor holnap, más kommandókra és napiparancsokra, gyilkos fegyverekkel újra egymásnak lódul az emberiség.”

A Korp^rancs szerzőjét, akárcsak Balázs Bélát a háború, az 1919-es események és az ezt követő „sorshivatás” avatja a haladás eszményének harcosává.

S ehhez járult még a, sajátos „szlovenszkói küldetés”, mely bár egy szűk hazára vonatkozott, elvében, gyökereiben azonos volt az „örök vándor” ars poétikájával.

A küldetés pedig nem volt más mint: „Embernek megmaradni az embertelenségben, hídnak és útnak árkok és hínárok gyilkos és szennyes útvesztőjében: ezt sugalmazni, tudatosítani és ha lehet — példázni.”

Mint ismeretes, Fábry Zoltán a lövészárokban ismerkedett meg először Balázs Béla költészetével és annak hatására vált harcostársává, s eszméinek, igazának védelmezőjévé. Erről tanúskodik egy 1931-ben lezajlott esemény. Balázs Béla akkor Berlinből érkezett Csehszlovákiába. Csehországban megtarthatta előadásait, sőt Prágában a Rudé