Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Clementis, Vladimír: A per következményei meghaladják a tárgyalóterem kereteit

Tisztelt kerületi törvényszék! Ez az idézet annak a Pereszlényi Zoltán rózsahegyi főszolgabírónak tanúvallomásából való, aki egyetlen szót sem tudott szlovákul, s aki ezért eszményi tanúvallója volt az 1908-as černovi pernek, mert magyar csendőrök nyitottak tüzet szlovák munkásokra. Mondják, a történelem ismétlődik. Ez a szólás már régen megkopott, de ha a mi csendőreink tanúvallomásait, azokéit, akik ugyan­csak egyetlen szót sem tudnak a nép nyelvén, amelyet nyugvásra kellett volna bír­niuk, összehasonlítjuk ennek a magyar főszolgabírónak tanúvallomásával, kénytelenek vagyunk erre a szólásra hivatkozni. Persze, vannak ebben az összehasonlításban árnyalatnyi különbségek. A černovi pertől eltérőleg mi itt érdekes történeteket hallottunk egy állítólagos revolverlővésről. A jelenlegi főtárgyalás második napján, a csendőrségi tanúk kihallgatásakor egyet­len csendőrtanú sem tudta megmondani, melyik helyen adták le a revolverlövést. A harmadik napon azonban, csodálatos módon, minden külön kérdezés nélkül is megtudtuk, honnan származott ez a titokzatos lövés. A jelenlegi tárgyalássorozat utolsó napjára ígérték, hogy a rejtélyre szenzációs fény fog derülni. Megtudtuk, saj­nos, nem tanú szájából, hanem a csendőrségi jegyzőkönyvekből s a jegyzőkönyvek befolyása alatt összetákolt vizsgálati tanúvallomásból, hogy egy titokzatos kékruhás férfi lőtt rá a csendőrökre, majd elmenekült. Állítólag diószegi illetőségű lesz, mert a diószegi úton oldott kereket. Milyen reménytelenül logikátlan ez a konstrukció! A férfi azért volt diószegi, mert Diószeg irányába menekült. E fontos kis epizód kita­lálása közben a szerzők egy apróságról megfeledkeztek: arról, hogy a Diószeg felé vezető út hemzsegett a csendőr járőröktől, vagyis ezen az úton nem jutott volna messzire. Ez a férfi galántai vagy hegyi lehetett, mert csak ezek az utak álltak sza­badon, s csak ezen az úton tudott volna elmenekülni. Amilyen szerencsétlenül végző­dött ennek a kék fiatalembernek a meséje, ugyanolyan szerencsétlen sorsra jutott perünk minden szenzációs leleplezése, kezdve a holdfényes titkos összejövetelekkel, át a gépfegyvereken és ágyúkon, egészen addig, hogy a per tanúi fölkeresték a kom munista titkárságot. Fontos körülmények Megállapítottuk, hogy a nemeskosúti nyilvános tömeggyűlést az egykori magyar belügyminiszter rendelete alapján tiltották be, s hogy ezt a tilalmat helytelenül indo­kolták. Hogy ezt a tilalmat olyan időpontban kézbesítették, amikor a környező falva­kat már nem lehetett a tilalomról értesíteni, annak ellenére, hogy a kérvényt időben benyújtották. Hogy a tilalommal egy időben 41 csendőrt vontak össze ebbe a kis köz­ségbe, s hogy a csendőrök töltött karabélyokkal érkeztek a beavatkozás színhelyére. Hogy a falu szélére állított csendőr járőrök olyan parancsot kaptak, hogy állják útját minden idegennek, aki a faluba igyekszik, kivéve azt a járőrt, amelyik a Hegyi felé vezető úton szolgált, ahonnan Major képviselőnek kellett érkeznie. A járőr azt a pa­rancsot kapta, hogy csupán tartsa szemmel az utat, ha közelgő, tömeget lát, vonuljon vissza. Hogy a csendőrök kapott parancsa szerint csírájában kellett elfojtaniuk minden tüntetési és gyülekezési kísérletet, de arra nem volt parancsok, hogy a téren ácsorgó kisebb-nagyobb csoportokat szétkergessék, mert ez állítólag nem szerepel a csendőr­ség előírásai között. Hogy Souček törzskapitány tudott arról, hogy Major a faluba érkezik, s hogy éppen három óra előtt távozott az őrsre. Mindeme rejtélyes körülmények után kezdődött a lövöldözés, Souček törzskapitány szavaival azért, hogy a tekintélyen csorba ne essék. Az itt fölsorolt láncszemek kiegészítéséhez hiányzanak még bizonyos tények. Java­soltuk, hogy ezeket a nemeskosúti csendőrexpedíciő előkészületeinek tanúit kihallgatva tárjuk föl. A törvényszék ezeket a javaslatokat visszautasította, de az itt föltárt körülmények is egyértelműen teljesen más fénybe állítják Nemeskosútot, mint a vád. Ha mindehhez még azt a további tényt is figyelembe vesszük, hogy a sebesültek és halottak többsége hátulról, hátba kapta a lövést, s hogy a tanúk többségének vallomásai szerint a csendőrök a menekülőkre lőttek, kialakult bennünk Nemeskosút igazi képe,

Next

/
Oldalképek
Tartalom