Irodalmi Szemle, 1976
1976/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesdi János: Kommunistának nem születik az ember
A valóság vonzásában Kövesdi János kommunistának nem születik az ember Tíz-tizenöt vadász sürgölődik az egyik Latorca-parti vadásztanyán. 18—65 évig minden korosztály képviselői megtalálhatók közöttük. Kora reggeltől a mocsaras erdőt járták, átfésülték a bozótokat, távcsővel végigpásztázták a folyópartot, a réteket és tisztásokat, hogy puskavégre kerítsék az apróvad ellenségeit: vadmacskát, rókát, ragadozómadarakat és a növénytenyészet kártevőit. Most a tanya körül sürgölődnek, tesznek-vesznek: ki tűzifát gyűjt, ki vizet hoz, krumplit hámoz, ki horgászbottal áll a vízparton, hogy a kellő pillanatban szárazra „segítse” a törpeharcsát, sügért, pontyot. Dél körül jár az idő: a nehéz terepen való cserkészés után jólesik a pihenés. Két tűzhely füstölög a vadásztanyán, mindkettő fölött bogrács sistereg. Készül a csípős bográcsgulyás és halászlé. Mindkét bogrács mellett szakács áll. Az egyiknél fiatalabb, a másiknál idősebb. Az öregebbik hatvan körül járhat, s úgy forog kezében a hosszú nyelű fakanál, ahogy csak gyakorlott szakácséban foroghat. Arca kemény vonású, markáns, napbarnított arc. Kis fekete bajusza fiatalos élénkséget ad neki. Amint később kiderül, ez a rokonszenves, jó kiállású férfi a mi emberünk, Palágyl János. „Főszakács” és a leleszi vadásztársulat elnöke egy személyben. Mindezt persze nem is sejtettem, amikor motorkerékpáron keresésére indultam a Latorcapartra. Csak azt tudtam, hogy ő a kelet-szlovákiai munkásmozgalom egyik legjelesebb és legismertebb képviselője. Szilárd elhatározásű, egyenes jellemű, bátor kommunista, akinek a nevét nemcsak Leleszen és a terebesi járásban ismerik, hanem Pozsonyban és Prágában is. 1913-ban született. Ma már nyugdíjas. Átadja a hosszúnyelű szakácskanalat egy társának és kilépünk a vadásztanya nádtetőzete alól. Tizenöt-húsz méternyire hömpölyög a folyó. Itt telepszünk le, a hullámverte kődarabokon. — Látom — mondja mosolyogva —, az újságírók elől nem lehet eléggé elrejtőzni, ha még itt is megtalált. Hogy került ide? — A kereszteződésnél megkerestük a part alatti büfét, ott letértünk balra, és aztán, jöttünk egyenesen, végig a folyóparton, míg csak utunkat nem állta ez a tanya. — Igen jól tájékozódott, ha már azt is tudta, hogy engem itt talál a folyónál. — Hol lehet vasárnap délelőtt egy magafajta ember? Hogy templomba aligha ment, azt rögtön gondoltam. Meg aztán a felesége is adott egy-két támpontot, hogy merre vezethette a vadászait. — Az én templomom — mutat körbe — a természet végtelen katedrálisa. Ide járok imádkozni minden szombaton és vasárnap, hacsak nem akad valami fontosabb, sürgősebb dolgom. A természet az ember reménysége és menedéke. Apámtól tanultam meg szeretni és tisztelni a természetet. Még suttyó gyermekkoromban. — Ezek szerint az édesapja is vadász volt? — Szegényparaszt, halász-vadász és kommunista. Persze, ő sem született annak. Kommunistának nem születik az ember. Azzá lesz. Ö is szociáldemokratából lett kommunistává. — Szegényparaszt volt, azt mondja. — Igen. Két és fél hektár szántóföldje volt. A saját és a feles bérbe vett föld terméséből biztosította a család megélhetését.
