Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Csontos Vilmos: Az első közlés

már ismertem Dr. Kersék Jánost, akinek a lakásán gyakori vendég voltam. Különben a Barsot is ő szerkesztette. Első irodalmi leckéimet tőle kaptam. Az 1932-ben megjelent első verseskönyvemet szintén Kersék rendezte sajtó alá. (Magyar ugaron) Rév József lévai ügyvéd, aki maga is íróember, ebben a könyvemben talált egy verset (Csait ez volt az egész — címűt), amelyről megjegyezte, hogy ezért az egy versért érdemes volt kiadni a kis kötetet.

Amikor ezeket a verseket írtam, húszéves lehettem. Az élet tavaszának virágait sza- kítgattam. Szerelmes voltam, s ez a magyarázata annak, hogy csaknem valamennyi versem a szív érzelmeinek volt hű tolmácsolója. De írtam már egyéb verseket is. A magam s falusi népem sorsát, különösen a szegények szenvedéseit énekeltem meg, kezdetleges hangon, de sajátos látásmóddal. Abban az időben kezdtek föltűnni hasonló költeményekkel: Ölvedi László, Mécs László, Győry Dezső, akik példamutatóim lettek. Adyt akkor még csupán néhány verséből ismertem, összes verseinek hatalmas kötetét később kaptam kézhez, erről azonban külön fogok szólni.

Fejlődésemhez a szükséges tápot csak hosszú időn át tudtam összegyűjteni. Az iskolák hiánya, s tudás utáni vágyam kényszerűségképpen ösztönöztek: tanulni, tanulni szakadatlanul, s azt, amire a versírónak szüksége lehet. József Attila verseivel is megismerkedtem. Nála fedeztem fel a vers-szerkezet felépítésében rejlő művészetet. A forma szépségét, ölelkező rímeinek használatát magam is utánozni próbáltam, követője lettem. A kötött formához azóta is ragaszkodom.

Az asztalosmesterség jövedelmező forrásnak ígérkezett annak, aki jő szakember. Iparkodnom kellett hát, hogy a mestereim velem is meg legyenek elégedve. Keresetemből így nem csupán ruházkodhattam, hanem sok könyvet is vásárolhattam. Olvastam azután éjszakákon át. Abban az időben sok — hozzám hasonló — verselgető, fiatal költő könyve jelent meg. Ha hozzájuk jutottam, valamennyit megvásároltam. Méregettem a mások verseit a magaméihoz, s megnyugtatott, ha azok sem voltak jobbak az enyéimnél. Azt is meg kell említenem, hogy sok fércmű látott napvilágot az idő tájban. Akinek pénze volt rá, könnyen kiadhatta könyvét, a feltétele csupán az volt, hogy az ügyészség ne találjon benne államellenes dolgokat. Hogy sokan nem, vagy csak nehezen tudták azután készpénzre váltani könyvüket, az máshová tartozik. Ki is vásárolt akkor könyvet, kiváltképpen verseskönyvet? Az ismerősök, jóbarátok és rokonok elvárták, hogy ajándékkönyvet kapjanak. Az induló költőnek ez komoly lecke volt. A Gyalogút ban elmondtam, hogy első könyvem kiadási költségeit magam is éveken át izzadtam ki a gyalupad mellett. Pedig a könyveim elfogytak. Második könyvem megjelenésének dátuma egybeesett az iparjogosítványom kiváltásával. Tízéves segédeskedés után, vegyes érzelmekkel lettem mester a saját műhelyemben, szülőfalumban. S amire számítottam: bekövetkezett. Nagyon sok munkával halmoztak el a falubéliek. Ha pár percnyi szabad időhöz jutottam, fáradtan roskadtam íróasztalom mellé. Pedig akkor már kezemben volt Ady hatalmas verseskötete, s én olvasni szerettem volna, akár naphosszat is. A kötelesség ebben meggátolt. Nagyon szenvedtem — befelé. Nagyon messziről valaki bíztatott, s elküldte szívének simogatásait, forró vágyakat fakasztva bennem. Adyt is ő küldte nekem. Magányosságom mégis fojtogatott. Ezt az állapotot azonban ma mégis áldanom kell: sok szép verset Íratott meg velem. Azután jött a nagy világégés. Az álmok és vágyak lángra vetése, pusztulása. 1943 őszén behívót kaptam. Hadba vonulásom célját nem értettem. Ez is verseket kovácsolt ki belőlem. Amit Ororszországban láttam, borzasztó volt. Tönkre égett falvak, romba- dőlt városok üszkein vitt keresztül utunk, s a talpunk alatt sáros volt az út.

1944 tavaszán tífusszal a hátországba irányítottak. Az Egri kórházba, majd onnét üdülésre a Kékesre kerültem. Itt baloldali érzelmű emberekkel ismerkedtem meg, akik bizalmukba fogadtak. Első igazi verseimet a Kékesen vetettem papírra. Hosszú volt az út — írtam valamelyik versem fölé... Bizony az én utam hosszú volt és nehéz. Ars poetikám sohasem alakulhatott ki tökéletesen. Annyi élményben volt részem, hogy súlyuk alatt elég volt vonszolni életemet. Az eltelt közel ötven évben, amikortól írni kezdtem első verseimet, az indulástól napjainkig a szellemi és technikai fejlődésnek ámulatba ejtő eredményeit tapasztaljuk. S nekem, az öt elemit végzett embernek ezt értelmével kellett nyomon követnem, s felfogni, sőt sokszor megmagyarázni, amikor arra szükség volt. A versírást most már meggyőződésből is vállalni kell, és vállalom. Azt azonban nem hallgathatom el, hogy a nagy iparkodásban sokszor futnak ki toliam alól elsie