Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - Chňoupek, Bohuslav: E napok igazsága nyomában

sátok huszonhat koronájával, és láthatjátok, hogy csak ők tizenegyezer koronától fosztottak meg benneteket.

Csend volt, csak elől sóhajtott fel egy ősz öregember:

— Bizony, itt valami nincs rendben.

Már senki sem akadt, aki feleselt volna, s valami különös dolog történt: a jelenlevők közül sokan talán először életükben megérezték tulajdon fontosságuk ismeretlen hatalmát, a közös felelősséget a nagy műért, és rádöbbentek, hogy saját maguk dönthetnek. Felismerésük csodálatosképpen nem is annyira abból a tényből fakadt, hogy valaki eléjük áll és kiönti előttük a szívét, mint inkább saját lelkiismeretük vívódásából. Akarva-akaratlan elismerték, hogy ez a kommunista mégiscsak elfogadható: a felesége tiltakozása ellenére otthagyta a városi lakását, és ide hurcolkodott a falujukba; mégiscsak más ember, mint az elődje, aki kijelentette, hogy így nem fogjuk csinálni, aztán vajat meg csirkét kért tőlük.

Ez volt az első siker.

A másik is csak vasárnapig váratott magára. Meško szerzett valahonnan egy teherautót, •és elvitte az embereket a városi szövetkezetbe. Tiszta istállókon vezette őket végig, a jászolnál kövér tehenek; megművelt földeket láttak, és úgy érezték magukat, mint a szegény rokon látogatóban a gazdag nagybácsinál. Lógott az orruk. Hazaérve a kocsma előtt álltak meg, s miután egy kicsit elbeszélgettek, azt mondták:

— Azért nagy disznó vagy te, Meško, de igaz ami igaz, nem korpa van a fejedben. Üssön belé a kórság, gyere, Igyál velünk!

Ez pedig a faluban sokat jelent. Többet, mint a baráti vállveregetés.

III

Mintha a természet is, meg az emberek is összeesküdtek volna Dalcsík ellen.

Augusztus elején olyan árvizek pusztították a határt, amilyenre a legöregebbek sem emlékeztek. A szakértők háromszázezer koronára becsülték a kárt. Az esőzések any- nyira feláztatták a földet, hogy a kévekötőgépek a traktorral együtt tengelyig süly- lyedtek a sárba, és az egész falu, asszonyok, legények kézzel kaszáltak, mint valamikor az urak idejében. Ügy számítottak, hogy a háromszázhatvan hektárból kétszáz- nyolcvanat learatnak géppel, de csak húszat vágtak le, azt is keservesen, a többit kaszával aratták.

Nem volt idejük feltölteni a krumplit, sem kírltkítanl a takarmányrépát, pedig tizenhat szilaj paripa prüszkölt az istállóban, de nem akadt, aki befogja őket.

Az évi termelési tervet nagy nehezen összetákolták, a munkaegység értékét nyilván azért állapították meg tizenhat koronában, hogy növeljék az emberek kedvét, és hogy elleplezzék a régi bűnöket. Azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy félrevezessék a járást és a tagokat, papíron a sertésállományátlag hatszáz darab, de a valóságban sohasem lépték túl a háromszázhatvan darabot. A tervben már márciusban feltételezték a tizennyolcezer darab tojásért járó bevételt, holott januárban az egész szövetkezetben mindössze százhat tyúk volt, olyan öregek, hogy már nem is tojtak, egytől egyig kolerásak, az állatorvos levágásra ítélte valamennyit. A legtöbb bonyodalmat a négyszázezer koronás üzemeltetési hitel okozta, mivel a tervben furcsa mód egyáltalán nem számoltak. Lejárt a határidő, fizetni kellett a tavalyi kölcsönt, amit a hajdani gazdasági szakemberek könnyelműen a nyakába akasztottak az újszülött szövetkezetnek, mint egy malomkövet, vetőmag-, palánta- és takarmányvásárlásra. Lépten- nyomon érezték, mennyire hiányzik ez a pénz.

Amikor Meško jobban körülnézett, megállapította, hogy nem tizenhat, de negyven férfi szökött meg a faluból. Azonnal írt az üzemekbe, hogy küldjék őket haza. Kilencen tértek vissza savanyú arccal, s persze csak úgy tessék-lássék dolgoztak. Andrej Dacko a falu felháborodására a legnagyobb dologidőben hozzálátott, hogy bevakolja a házát.

— Hiszen én nem írtam alá! — védekezett, amikor a szemére vetették közömbösségét. — Az asszony írta alá, ő meg a földeken van. Hát mit akartok?

Dacko nem az egyetlen volt. Amikor elérkezett a cséplés, a gépek mellől nyomtalanul eltűntek a volt nagygazdák. Andrej Dacko névrokona, Karol Dacko cséplés ide