Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Jegyzet egy új sorozat elé
ELSŐ KÖZLÉSEM jegyzet egy új sorozat elé 0] sorozatunk kigondolója és szervezője (aki most ezt a rövid élőbeszédet is rögzíti) az Első közlésem-be\\ részvételre fölkérő leveleiben többek között azt írta, hogy az irodalom változásaira, fejlődésére igenis hatást tesz az én-tudat megléte vagy hiánya. Az éntudat pedig a literatúra fogalomrendszerében az irodalmi lexikonokat, történeti munkákat, az alkotás gyökereit kereső monográfiákat és írói interjúkat jelenti, s ezentúl még számlá- latlan sok dolgot. Egyszóval: önismeretet. Lapunk (bár helyzeténél fogva, ami főként terjedelmi korlátozást jelent, csak szemlékre vállalkozhat), szükségét érzi, hogy az irodalmi én-tudat fontosságára figyelmeztessen. Csak biztos én-tudat azaz önismeret után beszélhetünk öntudatról, eszmeiségről és irodalmi feladatokról. Az Első közlésem írásainak és dokumentumainak sorjázásából szeretnénk, ha afféle egyes szám első személyben megírt irodalomtörténet kerekedne, s fölfedné szocialista irodalmunk 30 évét illetve ennek közvetlen előzményeit. A személyes hang talán kárpótolni fogja a szakszerű irodalomtörténet tárgyilagosságát és szakmabeliekhez szóló tolvajnyelvét. Az először közölt íráshoz csatolt írói esszében (vázlatosan) a kezdet óta megtett út jellemző kanyarjait, lejtőit, emelkedőit fogná eleven képbe az író. Az alkotói pálya emlékezetéhez mellékelt fotók pedig az íróember hétköznapjait és ünnepeit mutatják meg. A sorozatot idős írók és költők pályaképeivel nyitjuk. Az első szerkesztőségi fölkérő levelek megírása óta megfordultam néhány írószobában. Aztán kávéházi füsteregetés közben érveltem sorozatunk fontossága mellett. A háború után hatalmas pusztulás maradt: a gondosan elrakott folyóiratokat föltüzelték a katonák, a könyvtárszobákat szétdúlták, a kézzel írott versesfüzetek elkallódtak. Ott jártamkor egyik vidéki író szomorú szemmel mutatta vaskos Ady-kötetét: katonacsizmák nyoma rajta és sárfoltok; annyira éles jelkép, már-már irodalmi mintahelyzet, félve írom csak le. Más szerzők magán- sérelmekre hivatkoztak; erről meg erről a könyvükről nem közöltünk recenziót, ezért aztán haragszomrádot mondanak. Érvelek, az ügy közösségi haszna körül forgok. Hasztalanul. Sorozatunkban elsősorban írók és költők dolgozatait közöljük, de a személyes hang ellenpontozásaként irodalomkritikusok és -történészek közleményeit is tervezzük az új rovatban. Jogos kérdés következik. Érdemes-e vajon a pályakezdés bumfordiságától sem mentes szövegeket, verseket ismét közreadni, előhalászni több évtized vízmélyéből? Nézetem szerint igen, az önismeret felé tartó útnak ugyanis ez a kezdete. Az Új Szó íróportréi nagy becsre találtak az olvasók körében. Ott viszont a riporterek fordíthattak a beszélgetés irányán, amerre jónak látták. Mi hozott anyagból dolgozunk, s ez azt jelenti, hogy sorozatunk hasznossága és olvasmányossága íróinktól függ. Rajtuk a feladat súlya is, hogy sikerüljön ez az egyes szám első személyű irodalomtörténet. S hogy az írói tömörítésből leckét adjanak. S hogy a két-három közölhető fotográfia az alkotói élet jellemző pillanatait mutassa. Megismétlem: sorozatunkat egy kissé a felhívás jellegével is indítjuk. A lapbéli közlések után érdemes volna bőségesebb képanyagból és hosszabb írói esszékből összeállított kötetet szerkeszteni: szüksége van rá nemcsak az irodalomnak, hanem az olvasóknak is. A szerkesztő
