Irodalmi Szemle, 1976
1976/2 - HAZAI TÜKÖR - Nyitra és vidéke - Püspöki Nagy Péter: Az ősi Nyitra
tívumot kedvelő népet belső ázsiainak az indásokat Volga mentieknek tartja. Véleménye szerint — s azt számos tudományos kutató is támogatja — a „kései avarok”-ban az első magyar honfoglalókat ismerhetjük fel.29 Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az ’avar’ népnév alatt nem egységes fajú és kultúrájú népet kell értenünk, hanem részben belső-ázsiai, részben pedig délkelet- európai eredetű népekből idővel eggyé lett népet. A krónikás híradások alapján az európai avarságban mintegy nyolc népcsoportot tudunk megkülönböztetni. A nyolc népből feltehetően csak kettő volt belső-ázsiai, a többi nem. Az első avarellenes kifogás — azaz kevés a sírokban a mongoloid típus — csupán csak megerősíti azt, amit a krónikákból az avarokból amúgy is tudunk. Az érv tehát nem az avarok ellen, hanem mellettük szól. 2. A következő kifogás: a csontvázas temetkezés nem jellemző a nomádokra, ez megtelepedett, civilizált népek szokása. Kik hát a nomádok? A régi meghatározásuk tarthatatlanságára — pásztorkodó, földművelést nem űző, állandó lakhely nélkül népek, akik nyájaikkal új, jobb legelőt keresve folyton vándoroltak — már számos kutató rámutatott. Mindennek igen egyszerű oka van, mint Dienes is kifejti: „a korábban túlsúlyban levő 16- és juhtartás mellett a hirtelen megnövekvő szarvasmarha állomány — az igényesebb jószág téli ellátása — parancsoló szükséggé tette a takarmánygazdálkodást”?0 A mezőgazdálkodáson túlmenően Irán vidékére és a Fekete-tenger partjaira vezető övveretek mintái onnan érkező fémmegmunkáló iparosok és mesteremberek rétegének létét is bizonyítják. Mindebből már egy összetett többrétegű társadalom bontakozik ki, ahol az uralkodó, katona, iparos és állattenyésztő sőt szükségszerűen mezőgazdasággal foglalkozó osztályok szerepelnek. Egy ilyen nép már nem nomád. Elmondtuk már, hogy 630—670 közt az avar birodalom olyan válságban élt, hogy egyszerűen nem volt ereje arra, hogy a mezőgazdasági terményeket a leigá- zott népektől szerezze meg. Mindezen túlmenően a temetők éppen állandóan megtelepült népről tesznek tanúbizonyságot. Végül pedig nem szabad elhallgatnunk azt a tényt, hogy az avaroknak régen az ószláv írás létrejötte előtt saját nemzeti írásuk volt. Ezt éppen az ószláv írás alkotója Konstantin (Ciril) mondja 867 körül Velencében az ószláv írás megalkotásának jogosultságát védve: „Mi sok népet ismerünk akiknek írásuk van és az istent saját nyelvükön dicsérik. Mindenki tudja, hogy ezek az örmények, perzsák, abazgok, ibérek, szog- dok, gótok avarok ... és sokan mások.”31 Az ismertetett kifogás, vagyis hogy a kérdéses sírleletek csak azért nem lennének avarok, mert civilizált népekre utalnak csupán a „nomád” fogalom értelmezésén múlik. Végül, hogy a 250 éven át letelepült avarságot nomádnak vagy civilizáltnak kell-e tekintenünk az ismertetett tények döntik el. Ezek a tények a felhozott kifogás ellen beszélnek. 3. A Jovábbi ellenvetés, hogy az avarság temetkezési szokásaiban többféle rítust találunk, sőt a szomszédos szláv népeknél is találkozunk hasonló temetkezéssel. Fentebb már rámutattunk, hogy az avarságban legalább nyolc (nem szláv) nép olvadt össze. Ez okát adja a többféle temetkezési eljárásnak. Arra nézve pedig, hogy a szomszédos szlávoknál esetenként hasonló rítussal találkozunk a kortársak adnak írott magyarázatot. A Blborbanszületett Konstantin a Birodalom kormányzásáról írott művébe (a X. sz. közepén) a horvátok történetét tárgyalva elmondja: (miután a hor- vátok 630 táján Dalmáciába értek) „avarokat találtak ott, akik azt a földet bírták. Néhányéves háborúskodás után a horvátok kerekedtek felül; az avarok egy részét megverték, a másik részét szolgaságba kényszerítették. Attól az időtől fogva az a föld a horvátoké, de Horvátországban vannak azonban még avar származású emberek, akik avarok módjára viselkednek.”32 29 uo.: 204—205. — továbbá: Hodinka Antal: Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai MTA. Budapest 1916. 33. Az orosz őskrónika szerint a „fehér ugorok” Iraklij (Herakleos) bizánc: császár idejében (610—641) tűntek fel az oroszok szomszédságában. Tehát 670 táján már elérhették a Kárpátmedencét. Később Oleg idejében (912—922) tűntek fel a besenyők meg a „fekete ugorok”. A kettős honfoglalásról: László: Vértesszölőstől . . . 214—25. 30 Dienes István: A honfoglaló magyarok. Corvnia, Budapest 1972. 27 (a nomádokról általában). 31 Zitije Konštantína: MMFH II. 106. 32 MMFH III. 388.
