Irodalmi Szemle, 1976
1976/1 - Jozef Kot: Robert Kušnier szerencséje
— Ne haragudj, hogy csak így, minden nélkül berontottam hozzád — mondta' Róbert. — El kell mondanom neked valamit. — No? — mondta Alfréd. — Csak ki vele. — Komoly ügy. — Töltök még — fogta meg Róbert poharát Alfréd. — Ma van a feleségem Névnapja, remek alkalom arra, hogy igyunk. Tudod, hogy én tulajdonképpen szeretem is a feleségemet? — Alfréd, százezer korona üti a markomat. — Ha megnősülsz, magad is rá fogsz jönni, hogy egészen más élet ez így ... Reggel fölébredsz, és az asztalon már ott vár a reggeli. Minden másnap tiszta inget húzol, és... — Te egyáltalán nem is figyelsz rám. — Ugyan kérlek... Tudod, hogy gyerekünk lesz? Már a harmadik hónapban van az asszony. De a hivatalban ne járjon el a szád. — Tudod, hogy egy Spartakot is vehetnék, ha akarnám? — Én inkább egy Fiatra szavaznék. Állítólag keveset fogyaszt, és amúgy is megfelel nekem. Láttad már azokat az új típusokat? — Ha esetleg segítségre lenne szükséged... ha adósságaid vannak a lakás miatt... akkor... — Róbert, az én dolgaimmal ne törődj... Kérlek... És ne ma... A feleségem névnapján... Ugye, szépségem? Pakoné éppen belépett és egyetértően mosolygott. — Ha egy feleségnek névnapja van, akkor az egész világnak körülötte illik forognia. Igazam van, Kušnier úr? — Pakoné Alfréd térdére ült és csókolgatni kezdte a férjét. — Hát akkor én nem is zavarok tovább — mondta Róbert egy kis idő múlva. Nem marasztalták. Sőt, úgy érezte, örülnek a távozásának, hiszen alkalmatlanul toppant be hozzájuk, és a jelenléte elrontotta az estjüket. Milyen ostoba vagyok, milyen borzalmasan ostoba; kint kellemes szellő fújdogált, lehűtötte felhevült arcát, s visszatérítette a valóságba. Visszavezette a városszéli lakótelepre, a buszmegállóhoz, a névtelen tömegbe. A belvárosba utazott, elvegyült a járókelők áradatában és várta, mikor kezdenek az emberek utána tekintgetni, mikor ismerik föl, hogy közöttük, ebben a névtelen sokadalomban, egy ember lépdel, akit nagy szerencse ért, és aki most úgy érzi, övé az egész világ. Fiatal párok haladtak el mellette, szerelmesek, férfiak és nők, akik csak egymásnak élnek, se látnak, se hallanak, csak mennek, ha kell, talán árkon-bokron, tűzön-vízen át. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megállítsa a párok valamelyikét, bemutatkozzon, beszéljen nekik önmagáról és bizalmasan elmondjon mindent, de ennyire még nem sikerült legyűrnie félszegségét, még mindig mázsás súlyként csüngött rajta, súlyosan, esetlenül, nevetségesen. Ki hallgatja meg őt? Ki fogja őt meghallgatni és megérteni? Hirtelen elviselhetetlen teherré vált számára a szerencséje, a földhöz lapította, megalázta. Ha nem nyertem volna, gondolta, akkor most otthon ülnék, talán újságot olvasnék, talán rádiót hallgatnék, lehetséges, hogy végignyúlnék az ágyon és a mennyezetet bámulnám, az öreg, koszos plafon repedéseit meg foltocskáit számlálnám, számolnék százig, ezerig, tízezerig, százezerig, de újra csak a sorsjegyet látta maga előtt, a halomnyi pénzt, egy bankókkal degeszre tömött zsákot, amelyet talán föl sem bírna emelni. A közeli templomból az orgona hangjának kíséretében néhány görnyedt öregasszony lépegetett kifelé, és Róbert hirtelen elképzelte, hogy a gyóntatószékben térdel, gyó- nomamindenhatőistennekésistenhelyettnekedlelkiatyám, és a pap megtagadja a fölol- dozást, ilyen nagy bűnre senki se kaphat föloldozást, neki most már ámen, örökkön, örökre a pokolkínjairaítéltetettámen; egy autó száguldott el mellette és majdnem elgázolta öt, a sofőr kihajolt és haragosan rásandított, de Róbert csak mosolygott, hiszen ha valakinek egyszer kedvezett a szerencse, annak mindig kedvezni fog, állandóan, szüntelenül. Eszébe jutott, hogy otthon, a konyha fölött, a kis szobácskában, ahová felhallatszik a lencseszitálás nesze és Vraštiakné száraz köhögése, a vasággyal, szekrénnyel, ósdi tükörrel és mosdóval berendezett szűkös helyiségben egy szentségtartóval ékesített oltárt fog felállítani, abban fog lakozni a szerencse —, ő meg majd imádja, és alázattal szolgálja. Eddig amúgy sem szolgált még senkit, senkinek sem volt a lekötelezettje.
