Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Mészáros László: A jövő valósága — I.

más, mint az elemi részecskék relatíve stabil rácsa, struktúrája — és a szociális megrázkódtatások a filozófiában is új világkép kialakulásához vezettek. A determinisztikus (mechanisztikus materialista és finalista), valamint az idealista indeterminisztikus világkép helyébe a marxista filozófia a dialektikus, nem-szubsztanciális modellt helyezi. Megjegyzendő, hogy a marxista filozófiában még mindig erősen tartja magát a szub- sztanciális világnézet is. A modern tudomány — különösen az atomfizika — eredményeire odafigyelve azonban már aligha lehet hosszabb ideig megtartani a szubsztancia fogalmát. D. Bohm szerint egyetlen objektumot sem tekinthetünk minden pillanatban önálló léttel bírónak; a létezés formái szüntelenül íitcsoportosulnak és áthatnak egymásba. Ugyanez érvényesül a társadalmi létben is. Az életképes társadalmi létben is. Az életképes társadalmi szerkezet differenciált, dialektikusán ellentmodásos és változó struktúra. A jövő tehát nem csak az anyagi világ szempontjából meghatározhatatlan, hanem a társadalom szempontjából is.

2. 5. A biológiai létből kilépő ember számára a társadalom az egyetlen lehetséges élettér — ha nem akar visszalépni a puszta biológiai vegetációba. A társadalmi szempont elsődlegeségét ebben a vonatkozásban kell tudatosítani. Az egyén és a társadalom viszonya aztán a rész és az egész dialektikus mozgásában állandósul látszólag változatlan szerkezetekké. Akárcsak az atomok világában.

Nemcsak a nagyságra vonatkozó analógiák tanulságosak, hanem a távolságok és az élettartamok összevetései is. A dolog másik vonatkozása a minőségi változás ténye: az egész nem a részek egyszerű összege. A tulajdonságok néha homlokegyeneset ellen- kezőek is lehetnek. A létfontosságú víz például a közvetlenül ártalmas hidrogén és oxigén kerevéke. A társadalmi lét főleg az erkölcs területén hanyagolja el ezt a problémát (bár gazdasági vonatkozása például közvetlenül érint bennünket). Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy létezik csoporterkölcs és társadalmi erkölcs is. Ugyanekkor nincs egységes, az egész Földön érvényes egyéni erkölcsi kódexünk sem. Mindez talán nehezebb feladat, mint feljutni a Holdra, a Marsra, vagy felrobbantani az atomot, de legfőbb ideje lenne nekivágni a munkának.

2. 6. A dialektikus, nem-szubsztanciális világkép természetesen nem tagadja a társadalmi törvények létét és szükségességét. A társadalmi alternatívák valósak. Másképpen szólva: Cézár valóban habozott a Rubikon előtt. A második világháború után, a hidegháború korszakában alternatíva volt a harmadik világháború, de vele szemben nemcsak a békés együttélés alternatívája valósult meg, hanem a történelemben eddig példa nélküli űrkutatás is megindult. Ezzel egy olyan pontra jutottunk, ahol ismét szétágaznak a lehetőségek, de már nincs visszaút.

2. 7. Az űrkorszak küszöbén álló emberiség lehetőségeit és esélyeit latolgatva mind a mérhetetlen optimizmus, mind a végtelen pesszimizmus indokoltnak tűnik. A Naprendszer benépesítésével szemben ugyanis ott van a kozmikus háború — nem fantasztikus, már ma reális! — lehetősége, a békés egymás mellett éléssel szemben pedig mondjuk Kína világhódító atomháború-koncepciója vagy a bakteriológiai emberiség- katasztrófa lehetősége. Mint fentebb vázoltuk, a társadalmak számára az alternatívák valósak. Az egyén számára pedig csak ez marad: hinni a derűsebb változatban, mert az emberiség pusztulásában hinni nem lehet. A pozitív irányú hit pozitív tetteket eredményez.

2. 8. Amiként nem könnyű eljutni a jövő lehetőségének tudatosításáig, a jövő realitását elfogadni sem egyszerű feladat. Alvin Toffler egyenesen „jövősokkról” beszél. Nézete szerint ez a sokk az emberi szervezet alkalmazkodási mechanizmusának túlterheléséből adódó testi és lelki fájdalom. Felgyorsult életünkben meginogtak a régi bizonyosságok. Az ember már nem indulhat el otthonról anélkül, hogy ne gondolna az esetleges balesetre, a munkahelyi vagy más szociális traumára. A műszaki tudományos forradalommal foglalkozó munkaközösségek arra hívják fel a figyelmünket, hogy már egy emberöltőn belül is számolnunk kell a civilizációs feltételek többszöri megváltozásával. Mindez közvetlenül érint bennünket, hisz unokáink már a jövő században születnek. Példa nélküli helyzet a történelemben: képtelenek vagyunk előre látni unokáink életkörülményeit. Sőt, még a saját életünk végét sem tudjuk elképzelni. Lawrence