Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Rigele Alajos

herében családjával együtt Rómába költözött. Innen 1911 nyarán tért vissza szülővárosába. A Stefánia úton (a mai Ulica Obrancov mieru) szerzett lakást, műtermet azonban a várostól nem kapott, ezért Mahr kőfaragó műhelyét bérelte ki, ahol mindvégig alkotott. Az első világháború kitörése idején őt is fegyverbe szólították, de a város vezetőségének intervenciójára hazatérhetett. Viszonzásul fából katonaszobrot faragott, amelyet a Városi Színház előtt állítottak fel. Ebbe bárki beverhetett egy vassöget, aki a hadbavonultak javára adakozott. Ezért kapta a szobor a „Vashonvéd” nevet.

Legfőbb jövedelmi forrása síremlékek készítése volt, amelyek nagy számmal találhatók a pozsonyi András- és evangélikus temetőben. Ő készítette Nagy Gyula kommunista képviselő síremlékét is, amelyet a hamvakkal együtt a virágvölgyi temető megszüntetése előtt a csalogányvölgyibe költöztettek. Több világháborús emlékmű — köztük a Murmann-magaslaton levő és a dévényújfalusi is — az ő alkotása. A Masaryk Akadémia megrendelésére készítette az alsósztregovai Madách Imre emlékművet.

1940. február 14-én, 61 éves korában, valószínűleg májrákban halt meg. „Nimfa és őzike” modelljét még ő készítette el, de csak halála után faragta ki Kuhmayer Róbert. A szobor a Hviezdoslav-tér nyugati szélén áll. Lehel Zsolt kutatásainak eredménye szerint Rigele Alajos 284 témát dolgozott fel, illetve 153 szobrot és 131 dombor- művet készített. A bécsi gyűjteményekben levő anyag nincs teljesen felderítve. Több alkotása van a pozsonyi Városi Galériában. Legtöbbször gipsszel, homokkővel és márvánnyal dolgozott, de használt anyagul követ, bronzot, fát is, néhány esetben pedig terméskövet, gránitot, terrakottát, modellezőviaszt és maratot üveget is. Hadd említsük meg legalább a köztereken található alkotásait:

A Krym (régen Baross) szálloda díszítése a Komenský egyetem mellett (1895); Árpádházi Szent Erzsébet szobra, Káptalan u. 2 (1907); Jézus szobra a Dómmal szemben álló Salvator-patika homlokzatán; Justi Henrik polgármester emlékműve a Hegyiligetben (1907); Scherz Károly emlékműve az egykori terézvárosi templom falán (1908);

Pázmány Péter síremléke a Dómban [1914);

Háborús emlékmű Dévényfalun, Lafranconi síremlék az András temetőben (1920); Trebits Olga szobra a Janko Kráľ parkban (1921);

A Bondy-ház szökőkútja (ulica Obrancov mieru — 1924);

Világháborús emlékmű a Murmann-magaslaton (1925);

Baumler-emlékmű a Hegyiligetben (1926);

Víztároló rézdomroítású kapuja ugyanott (1930);

A Munka és a Takarékosság szobrai az Állami Takarékpénztár (Námestie SNP) kirakatában (1931);

Krisztus a feszületen (Ligetfalusi templom — 1932).

A házakat díszítő domborművei közül hadd említsük meg a következőket: Moskovská 2 (a volt süketnéma intézet falán); Mestská ul. 4, Mýtna 32, Vajnorská 31, szobrai közül pedig a Diakonissza kórházon és a Szlovák Tudományos Akadémia Kle- mensova 27 alatti épületén levőket. Utóbbit a közhit Pavel Bánnak tulajdonítja. Néhány alkotása „műértő” tolvajok kezén eltűnt, ugyancsak elveszett a Városi Múzeum által megvásárolt Petőfl-szoborterve, viszont megvan a Városi Galériában a Toldy Kör részére készített „Harcos” szobra. Maradtak utána lino- és fametszetek, valamint festmények is. Több egyházi jellegű alkotása van vidéken, amelyek felsorolására e helyen nincs mód.

A kiállításon kapott ismertetés Rigele Alajost szomorú sorsú művésznek nevezi. Az tény, hogy az államfordulat után nem tudott érvényesülni jelentősebb városi vagy állami megrendelést nem kapott, pedig igazán megbízhatták volna például egy nagyszabású Bél Mátyás szobor elkészítésével. így hát élt, ahogyan tudott és alkotott, ahogyan lehetett. Ki tudja, hogyan alakul a sorsa, ha nagy példaképei, Tilgner, Fadrusz és Radnai nyomdokain halad? Talán szorosan felzárkózott volna hozzájuk, talán nem. Nem vette kezébe nagy szobrász földijei vándorbotját, otthon maradt és megérte azt, hogy vele szemben harmadrendű tehetségeket karoltak fel.