Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Petőfi és a csehszlovákiai magyarság
Ha a sajtó centennáriumi anyagait olvasgatjuk, akkor sokszor igazat kell adnunk Fábry Zoltánnak, aki a már idézett visszatekintő cikkében azt írja, hogy „egyre-másra jelentek meg az újságok hasábjain az ünnepi dolgozatok száraz adalékai és a vezércikkek puffadt frázisai”. Fábry jellemzése jól ráillik az úri ellenzék napilapjára, a Prágai Magyar Hírlapra, amely a születési évforduló napjára eső számában többek között hat cikket-tanulmányt közölt, de azok közül egy sem haladta meg az egykori népnem- zeti iskola avatag felfogását. Még hangsúlyosabban mondható ez azoknak az ünnepi verseknek és megemlékezéseknek zöméről, melyek az Oj Auróra nevű dilettáns és konzervatív almanach 1923. évi — Petőfinek szentelt — számában jelentek meg; a Petőfi- lémájú tíz írás közül nyolc az önképzőköri alkotások színvonalán áll, két tanulmánynak viszont (Szeredai-Gruber Károly: Petőfi Sándor Pozsonyban, Alapy Gyula: Petőfi két barátja) irodalomtörténeti érdekessége és értéke van. A polgári újságok közül a progresszív szellemű független Kassai Napló ünnepelte meg a legimpozánsabban a centennáriumot. 1922 decemberében és 1923 januárjában folyamatos rendszerességgel hozott Petőfi-anyagokat, és terjedelmes karácsonyi számában tizenöt közlemény (köztük hat hat Petőfiről szóló tanulmány és vers és egy környilatkozat) tisztelgett a költő emléke előtt. A visszatekintő Fábry ebből a nagy és sokoldalú anyagból csak két cikkre emlékezik szívesen vissza, pedig az általa mellőzött közlemények között olyanok is szerepelnek, mint Juhász Gyula három verse, Shöpflin Aladár és Ignotus egy-egy írása. A Fábry által kiemelt két közlemény (Menjetek el Petőfihez!, 1923. I. 3.; A jubiláns, 1923. I. 4.) vitathatatlanul a legnívósabb részét képezi a Kassal Napló anyagának. Miért? Azért, mert ezek a cikkek szerves egységben látják Petőfiben a nemzeti költőt és a világforradalmárt. Kölcsönös értéküket ez az azonos és szenvedélyesen vallott meglátás, felismerés alapozza meg, egyéni értéküket pedig a megírás frappáns és szubjektív módja. A centennáriumi ünnepségek idején Csehszlovákiában egyetlenegy magyar nyelvű kommunista lap létezett, a Kassai Munkás (illetve ekkor már: Munkás), mely abban az időben hetente háromszor jelent meg. A lap csekély terjedelme nem tette lehetővé a külön Petőfi-szám kiadását, de a Petőfi emlékének szentelt centennáriumi cikkek jelentős mértékben járultak hozzá ia korszerű Petőfi-kép kialakulásához, a nagy költő irodalmi és történelmi szerepének helyes felfogásához. A lap egyik cikke Petőfit „a kor legmagasabb életcéljaival terhes költő”-ként aposztrofálja, aki „a nép nagy jogtalanságát önmagában érzi először, de ugyaniakkor a legteljesebben érzi saját sorsának elválaszthatatlanságát a nép sorsától; érzi nemcsak a gyökereit, melyek a rabszolgasorban levőkhöz kötik, hanem a jövőbe induló szálakat is, melyek elválaszthatatlanul egyek maradnak mindvégig: útban, szenvedésben, örömökben és célban egyaránt. Ez az elválaszthatatlanság nála a legszigorúbb törvényszerűség ... Petőfiben ott lángol a Dózsa Györgyök elfojtott lázadása: először az osztrák elnyomót ellen, majd meglátásainak kiszélesedésével saját fajtájának urai ellen, akik szemében aljas lakájai az elnyomó hatalomnak. A magyar haza, melynek függetlenségéért harcol, Petőfinél az elnyomottak, a szent nép hazája, s a nacionalista szólamokkal megindult szabadságharc nála kiszélesül s öntudatlanul is az osztályharc felé nő, ahol a végső ideál már tudatosan a világszabadság.” A cikkben szó esett arról a súlyos ellentmondásról is, amely Petőfi és az őt ünneplő magyarországi ellenforradalmi rendszer között fenn állott: „Születésének száz esztendős évfordulója alkalmából... mindenütt felgyújtják a hódolat fáklyáit. Petőfi Sándor hazájában azonban csak a borzalom, csak a nyomor, csak ia száz év előtti úri tobzódások rettentő képét világítja meg a hódoló fáklya. Petőfit ünnepük a Petőfi szellemét meg- gyalázók, de a cintányéros ünneplés álszenteskedő hangja nem siketítheti el a nép nevében kiáltott átkot.. Az ellenforradalmi rendszer Petőfi iránt tanúsított farizeusi alakoskodására és a költő örökségének rafinált kisajátítására és meghamisítására a haladó polgári sajtóban is rámutatottak. „Nem sül ki a szemük a magyarországi Petőfi-komédiásoknak? — írta az emigráns Ignotus a Kassai Naplóban — ... A mai magyar mondhatja, ha érzi, hogy mást érez, mint apja érzett, s nem kell neki Petőfi... Ám hazudni azt, hogy szereti, s kihazudni belőle, kimagyarázni belőle ... azt, ami a lelke, ereje, szépsége, a hivatása.
