Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - Bunčák, Pavol: Versek

Itt e régi téren, a Vármegyeházán kevély úrkény döntött egy betyár sorsáról.

Az akasztás napján a Vármegyeházán megállt a nagyóra, épp hajnalodáskor.

Hányszor rajzott ki e kapun a pandúrhad, úrtól jobbágy ellen szabad kezet kapva?

Kihunyt a toronyban a tűnt kor silbakja, számlapja megmarad kiszolgált tanúnak.

Környös-körül alig változtak a házak, mind kőből van, rideg és szóíukar, nem mondják el, mennyi véres vétket láttak, ónsúlyú bűnt rejt minden néma fal.

A térnél is ósdibb a gótikus templom,

Keresztjét Jézus most is maga cipeli, bár ragyássá barnítja a sok ajaknyom, s tolongva nézték itt járt hívei.

Fennkölt unalom — halovány arcú gyermek — unalom szülte mindezt, bízvást vallhatjuk.

Volt időkről hajdani kalmárnék fecsegnek, örökre elmúlt nyájas farsangjuk.

S az, ami nő s naponta frissen újjáéled, a régi ábrán nem fér el sehol.

Mintha özönvíz vinné a fakult képet — a külvárosban gyársziréna szól.

Veres János fordításai

Bácskái B.: Mezőkre indulók [akvareli, 1974)

régi piactér