Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Dénes György: Versek
Dénes György karácsony A tűnt időből felszakad az emlék, a szemek tükrén áhitat varázsa, nézünk a feldíszített fára, milyen tiszta az öröm csillogása. Jaj, mennyi kín és mennyi baj szakadt ránk bolyongtunk vészterhes egek alatt, most felénk int egy békés pillanat és felködlik az elveszített Éden a zöld ágakról hulló gyertyafényben. csordul a szó, az amiék kattös álomban Almomban elaludtam s kettős álmomban idegen nap fénylett, gőzölgő, kondor őstenyészet csendje sodort, homályló erdők rémísztettek, mocsárba süppedt szálfa-óriások, göcsörtös ágak fonódtak, bújtak s csüggtek rothadó, ínyvörös gyümölcsök, s én kitaszított, árva lélek véresre mart mellel, zavartan lihegtem fülleteg avarban, hálójában a roppant élet Szeretteiin: az alázat rőzsével a vállon nem nyit tengert a virradat s virágot citruságon, ti elmentetek mind — mihaszna nagy lila nyelvvel szótlan, de mi lesz velem, bocskoros városi bujdosóval? Szemetek az utcakövön, Krisztus-árnyatok gőgös ház falán Nincs jussom semmi, semmi több csak a megalkuvó — talán. Holt kövön vásott a kapa, csorbul a szó, az emlék; az élet tovább folydogál, inert mások újra kezdték. delejének, a rám acsargó szörnyek hónában, egyszál ember, kit összezúzhat a kavargó láva-folyam, hegyomlás, tenger.
