Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Németh István: A paprika

is, ha kell, kinyitjuk vagy becsukjuk egymás fóliáit. Nekem nem segít, nem tud segíteni a férjem, mert ő meg az anyalai pusztán, az állami gazdaságban kertészkedik, sokszor bizony csak a sötét veti haza ...

Miután a nemzeti bizottságon felírtam Tóth János nevét és házszámát (II. kör. 76-os) hozzájuk isv elindultam. Tóth Pali, Tóth János kisebbik fia kerül elő az öreg ház sarka mögül. Nemrég jött haza az iskolából. A szlovák iskola nyolcadikos tanulója. Ilyenkor a kutyussal együtt őrzi a házat és várja szüleit, akik még kora reggel, mikor ö még aludt, mentek a nyitrai piacra.

— Fél kettő körül szoktak hazaérni — mondja, amikor fellépve a kerítés betonjára, megjelenik a feje a fejem fölött.

Megörülök ennek a változatnak, vagy ha úgy tetszik, egyszerű riporteri véletlennek, hiszen lehet, hogy Pali apja, aki még mindig magángazdálkodó, nem lenne annyira bizalmas velem szemben, mint a fia.

— Autónk? — kezdi — van egy öreg tragacsunk, ami ugyan gurul, de amit már, mint a bátyám mondta, rég el kellett volna csapni. A bátyám már akart is venni újat, de az apu nem akar, azt mondja, még nem kell, nem kell a pénzt szórni. . A szüleim mindig Nyitrára járnak. Ma is oda mentek. Apám már tíz éve beteg, kell, hogy valami pénz jöjjön a házhoz. Hétfőn nem mennek, csak kedden, aztán meg csütörtökön, pénteken és szombaton. Szombaton én is el szoktam járni, most is megyek majd. Nyáron gyakrabban is ott vagyok, de ilyenkor, amikor iskolába járunk, már csak szombaton mehetek. Egyszer az apámnak, máskor meg az anyámnak segítek. Számolni tudok, egyedül is elvagyok az asztal mögött. A piac mindig érdekes. Ha pedig már kevesebben vannak, akkor játszunk. Mert más gyerekek is Járnak a piacra. Például egy fiú Nagykérről, a nevét nem tudom, de jó barátok vagyunk. Délig szoktunk ott lenni, aztán pakolunk és jövünk haza. A paprikát jól le lehet adni, de a többi árut is. Mert visznek mindent. Ma is vittek a szüleim kukoricát, kelkáposztát, káposztát, két láda paradicsomot, uborkát, tököt. A paradicsom ilyenkor, amikor már erős a harmat, gyorsan tönkremegy. A kukoricát nagyon szeretik a piacon, meg a padlizsánt is. A padlizsánt nem a fólia alatt termesztjük, hanem kint, mert a fólia alatt nem jő, olyan nyúlós, puha lesz a belseje, olyan semmi...

— Látom, nagyszerűen tudod a dolgokat, biztos sokat segítesz?

— Segítek, nem mondom, sokat segítek. Ültetni is segítek néha, de azt nem engedi az apám, mert hogy azt nem lehet csak akárhogy. De azért az ültetésnél, még ha nem is ültethetek, ott is sokat tudok segíteni. Viszem a palántát, öntözök. Öntözni a legjobb. Ügy a legjobb, ha az ember árasztja a paprikát, akkor egészen a paprika tövéhez jut a víz, és azt a paprika szereti, mert a paprikának nagyon sok víz kell. Szedni is szoktam segíteni. Szedek, kihordom a ládákat. Meg aztán tavasszal a fólia kifeszítésénél, ott mindenkinek segítenie kell. A fóliát már leszaggatta a szél, de ha nem a szél, talán akkor mi szaggattuk, téptük volna le, mert ilyenkor már el kell kezdeni a munkát a földdel. Megganajozni, felszántani. Traktorral szántjuk. Van olyan kis „frézánk’’, azzal szoktuk.

— Jó munkás lesz belőled, látom! — vetem közbe ismét.

— Amikor a szüleim nincsenek idehaza, mindig itthon kell lennem és vigyáznom a fóliára, a kertre, a paprikára, meg kell etetnem a tyúkokat, nyulakat. Hazajövök, eszek valamit, megírom a leckém és várok rájuk. Néha még az iskolából a nagyszünetben, vagy valamelyik kis szünetben is haza szoktam szaladni. Elkérezkedem, és sietek. Megmondom, tíz perc, és tíz perc múlva vissza is vagyok. Elengednek, néha még óra alatt is, mert tudják, ha jön valami nagy szél vagy vihar, akkor be kell csukni a fóliákat, ha meg elmúlik, akkor ki kell nyitni. Néha hamarább is visszaérek. De van úgy is, hogy az ember még vissza sem ért, már megint süt a nap. Ilyenkor aztán csak akkor nyitom ki ismét a fóliát, amikor iskola után hazatérek. Ha ez megvan, akkor megírom a leckémet, tanulok. Nem vagyok nagyon jó, se valami nagyon rossz tanuló. Olyan közepes, erős közepes! Vannak ketteseim, hármasaim meg egy négyesem. Olvasni is szoktam. Szeretek olvasni. Titokzatos sziget, meg ilyesmi... Ebédre nem járok, mert viszek magammal jó tízórait és aztán meg már jövök haza. Sietek. Itthon eszek vajaskenyeret, meg ilyesmit, mikor mi van... — mondja, s miközben beszélgetünk, egyszercsak megjelenik a szomszédból egy idős, hajlott hátú öregasszony, és megkérdi, hogy mit akarok. Bizonyára Tóth Jánosék kérték meg, hogy ha ők nincsenek odahaza, nézzen a házra. Most is ezt teszi, de végül, amikor látja,