Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Chňoupek, Bohuslav: Ezüstpénz

— Ez ellentétben áll a párt politikájával és irányvonalával. Most mindenütt felveszik az embereket a szövetkezetbe, ti meg nem.

Szinte elállt a lélegzetünk, arcunkba szökött a vér ennyi pimaszság hallatán.

— Szóval így! A párt politikája. A párt irányvonala. Te gazember! Akkor nem tudtad, milyen a párt politikája meg a párt irányvonala, amikor a nyakad közé szedted a lábad, és eliszkoltál a szövetkezetből? Amikor fuvaroztál? Amikor harácsoltál? Most, amikor szorongatnak, most idejössz kunyerálni? Azonnal takarodj! Menj oda, ahová akkor menekültél! — És kilöktük az ajtón.

Panaszra megy, fenyegetőzött.

— Százszor is mehetsz! Akár a bártfai rendőrségre is — mondtuk erre, és megköny- nyebbülve köptünk egyet.

Hanem rövidesen kiderült, hogy a dolog korántsem olyan egyszerű, mint hittük. Az első ugyan nem ment panaszra, de elmentek mások, és nem a rendőrségre, hanem a járásra. Onnan meg rövidesen hozzánk jöttek.

Hogy miféle dolog ez, amikor az emberek önként jelentkeznek, miért nem vesszük be őket.

Amit akkor mondtunk egymásnak, ma sem teszi egyikünk sem a kirakatba. Az isten tudja, meggyőzés volt-e az vagy civakodás, kritika-e vagy szemrehányás, vita-e vagy veszekedés. Azt azonban láttuk, hogy nem babA megy a játék.

Százszor is igazunk van abban, mondták, hogy négy évig magunknak kellett küszködnünk. Százszor becsületesek vagyunk, mert annak ellenére, hogy megrágalmaztak, kí- gyót-békát kiabáltak ránk, gúnyt űztek belőlünk, kitartottunk. És százszor igaz, hogy a magángazdák az erdőgazdaságnál nagy pénzeket kerestek a fahordással, és csak a saját éléskamrájukkal törődtek.

Most viszont nincs igazunk, ha az egész dolgot szűk egyéni szemszögből nézzük, mert több szempontot kell figyelembe venni, a falu, a járás érdekeit; a járás ismét ránk figyel, vajon Lukón hogyan végződik ez az ügy.

Mit ér az, hogy mi, a harminchat lukói szövetkezeti tag, jóval túllépjük a tejbeadási kötelezettséget, ha a falu másik fele a beadások negyedét sem teljesíti; ha a környéken olyan falvak is vannak, ahonnan a tejesautó napokon, sőt heteken át ötliteres kannában szállítja el az összegyűlt tejet? ... Ugyanígy van ez a hússal, gabonával, krumplival. Fel tudjuk-e fogni?

Csak néztünk egymásra, sokunknak egy csepp vér sem maradt az ereiben. Elakadt a lélegzetünk. Valamennyien felfogtuk, de még mennyire, hogy felfogtuk! Hiszen azok a semmirekellők öt éven át a szemünk előtt éltek, és tudtuk, kifélék-mifélék. Végül is az ő bűnük, hogy ez a helyzet a tejjel, hússal, gabonával! Nem a miénk! Velünk kapar- tatták ki a sült gesztenyét a tűzből. Vegyük őket vissza a szövetkezetbe annyi sértés és ócsárlás után? Vegyük őket vissza? A munkaegység csökkenne, és a mi zsebünk bánná.

— Nem vagyunk ellene, hogy visszakerüljenek a szövetkezetbe, bár keserves tapasztalataink vannak a szövetkezeti falvakkal — emlékeztettük halkan a járásiakat az ötvenes évre. — Hát azok, akik annak idején kereket oldottak, és most vissza akarnak térni, alakítsanak külön szövetkezetei. A sajátjukat.

Most a járásiak kapkodtak lélegzet után. Hogyan képzeljük? Talán csak nem úgy, hogy Lukón két szövetkezet legyen?

— De bizony úgy! — bólintottunk, s ezzel tulajdonképpen végrehajtottuk régi tervünket, afféle visszavonulásnak szántuk ezt a tanácsot arra az esetre, ha le akarnának bennünket hengerleni a szövetkezeti falvak gondolatával.

Aztán minden kezdődött elölről. Sőt, még a kerületi újság kritikáját is le kellett nyelnünk. Űjra kezdődtek a veszekedések, viták, gyűlésezések, határozatok, alkudozások, hivatkoztak az öntudatosságunkra, a pártosságunkra, partizán múltunkra, felvilágosult- ságunkra, egészséges ösztönünkre, erkölcsi erőnkre, és a jó ég tudja, még mire.

Ekkor valami leküzdhetetlen ellenszegülés támadt bennünk. Egyszersmind azt is éreztük, hogy nem bírjuk tovább, hogy az ellenállásunk lassan megtörik. Lassan ugyan, de mégiscsak engedünk. Végeredményben a lényegben igazuk van: a mi szubjektív érzelmeink az egyik dolog, ám az általános társadalmi érdek merőben másvalami. E nem könnyű feladat megértésében és megoldásában nyilvánul meg a mi politikai fejlettségünk, öntudatunk.