Irodalmi Szemle, 1975
1975/8 - Bereck József: Ha úgy vesszük, vereség
Bereck József ha úgy venziik, vereíéý — A gyerek ...? Az asszony a falitükör előtt állt. Kombinéban. A tükör fölötti parányi lámpa fénye szelíden körülnyaldosta szabályos darabos alakját. Mintha tornázott volna, pedig csak laza, enyhén hullámos hajfürtjeit tűzdelte föl gondosan a feje búbjára. A kombiné csillogó, selymes anyaga engedelmesen közvetítette izmainak apró rezdüléseit. Elfordult a tükörtől. A férfi gyorsan a tévé képernyőjére kapta a tekintetét. — Kérdeztél valamit? — — préselte ki a szavakat szinte artikulátlanul az asszony, mert összezárt ajkában egy tucatnyi hajtűt tartott. — Áááá..., semmi...! — mormogta a férfi, a kéken vibráló képernyőre meredve. Valahol a gyomorfalán újra kopogtatni kezdett a kínzó szomorúság. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy nem is saját otthonában van; közlésekkel és kérdésekkel, étellel, itallal várják ugyan, elvégezheti (helyesebben: el kell végeznie) szokásos ház körüli teendőit, megnézheti a tévé esti műsorát, s mindennek végeztével alvásra hajthatja fejét, de itthoniétének minősége a nap folyamán visszavonhatatlanul megváltozott. A családfői, apai, férji, vagy aminek nevezzük. Estére tisztán érezte, hogy a több mint húsz évig tartó minőségnek még a délelőtt folyamán lőttek, éppen abban a pillanatban, amikor már nem tudott újítani, amikor már... — Azt kérdeztem, hogy kér-dez-tél-e va-la-mit? — más lehetősége nem lévén, térdével bökte oldalba a tévé előtt gubbasztó férjét az asszony, mert két kezével még mindig a fején babrált, s szájából sem fogytak el a hajtűk. — A szádban vannak azok a francok, mégsem hallasz! — Most mit vagy ideges! — kapta ki szájából a tűket az asszony. — Nem vagyok ideges ... — Hát akkor mi bajod? — Semmi...! — mondta kurtán a férfi, s rögtön utána élesen nyilait belé a felismerés, hogy ezentúl mindig hazudnia kell, igen, éppen úgy, mint délelőtt, amikor — bármennyire akarta is —, nem tudott természetes és bölcs lenni, mint éjszakai töprengései során újabban. — Semmi... — ismételte meg halkan, majd emeltebb hangon hozzátette: — Nem tartod furcsának, hogy a fiad újabban minden este csavarog? — Te is tudod, hogy nem gyerek már! A férfi gyorsan feleségére pillantott, de a tekintetük nem találkozott; az asszony lehunyt pilláin látni lehetett, hogy ujjait kisegítendő, a tekintete valahol a feje búbján szorgoskodik. Bereck József (Albár, 1945) — iró. Dunaszerdahelyen él, a Csallóköz című járási lap szerkesztője. Novellái szerepelnek a Fekete szél (1972) című antológiában, önálló novelláskötete Vihar előtt címmel jelent meg az elmúlt esztendőben.
