Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - HAGYOMÁNY - Mózsi Ferenc: Megőrizve meghaladni
A mi számunkra — szlovákiai magyarok számára — különösen fontos a hagyományok egyetemes, nemzetközi oldalának előtérbe állítása. Hiszen Dél-Szlovákia területén évszázadok óta szoros társadalmi, kulturális kapcsolatban éltek egymás mellett magyarok és szlovákok. Életünk, tehát történelmünk és kultúránk szintere ugyanaz. Ugyanaz vagy hasonló ezért a történelem és kultúra számos megnyilvánulása — természetesen másmás áthasonlításban. Közös örökségünk mellett — a hagyomány szó polgári fogalom értelmezése szerint — azonban nagyrészt sok az elkülínítő elem. Vitatkoztak, csatáztak is ezen a múltban eleget. Ugyanez az örökség a mi, a szocialista fogalom lenini értelmezése alapján, internacionalizmust elmélyítő, összekötő erő. Summázva: a hagyomány polgári fogalom — értelmezése a más nemzettől eltérő, azzal szembeállító elemeket, míg a szocialista fogalomtudat a haladás, a korszerűségre törekvés humánus értékeit, az egymáshoz közelítés elemeit hangsúlyozza. Mutatis mutandis: az ellenséges osztályokra tagolt társadalomban a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó kutatók saját céljaik érdekében, osztályszempontjuknak megfelelően, a nemzeteket szembeállító elemeket hangsúlyozzák és a kisebbséget ehhez Paris almájaként használják fel. A szocializmusban a nemzetiségi kapcsolatokat, (tehát nem a nemzetiségi kérdést, hanem a „národnostné vzťahy”-t) tanulmányozó tudományos dolgozók, a nemzetek és a nemzetiségi csoportok közötti közeledés elemeit hangsúlyozzák. Minden fogalom lényeges jegyei kiemeléséhez a döntő kritérium a bennük tükröződő objektív valóság. A népek, nemzetiségek közötti közeledést is ezért életünk szocialista realitásai, de a szovjet szocialista valóság alapján is, a jövőben sokkal árnyaltabban kell értelmeznünk. Mivel pedig a tudomány nem ismer kényes kérdéseket, csupán mind ez ideig kellőképpen fel nem tárt problémákat, próbáljuk meg közelebbről megvizsgálni a közeledés mindennapjaink gyakorlatában leggyakoribb formáit, a hozzájuk való viszonyunk feltüntetésével is. Ügy vélem semmi újat nem mondok azzal, hogy társadalmi gyakorlatunkban mindennemű erőszakos asszimilációt elutasítunk és nem vagyunk hívei a természetes asszimilációnak sem. Ezt igazolja részünkre a szovjet valóság is, például a közép-ázsiai kis nemzetek politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúsítása és nemzeti felemelése. A szocialista társadalomban nincs olyan társadalmi elvárás, hogy valaki nyelvet-nemzetiséget változtasson. Ebből következik persze az is, hogy a természetes asszimiláció ellen nem harcolunk, mert elismerjük: a természetes asszimiláció tartozéka a demokratikus szabadságjogoknak (v. ö. a 144/68. sz. alkotmányerejű törvény következő mondatával: „mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek vallja magát”). A legfontosabb részünkre, hogy teljes erőnkkel dolgozzunk a nemzetek és nemzetiségi csoportok közötti, országhatáron belüli integráció érdekében. Ez értelmezésünk szerint, a nemzetiségi csoport tagjainak — a nyelvi-kuturális sajátosságok teljes megőrzése mellett —, az osztálynélküli társadalom felépítésébe való minél teljesebb és értékesebb bekapcsolását jelenti. Ezzel függ össze hagyományápolási tevékenységünkben a szocialista internacionalizmusra és hazafiságra nevelés, a csehszlovák-magyar kapcsolatok kidomborítása, a magyar és a szlovák nyelv minél teljesebb és tökéletesebb elsajátításának szüksége, a bilingvizmus és bikulturáltság kérdéseinek hangsúlyozott előtérbe állítása. Ez a „szlovákiai és magyar” attribútum egyik legfőbb jegye, s ezért szolgálja a szocialista nemzetiségi köznevelés ezt a specifikus célt — a kommunista nevelés általános, országosan azonos feladatai elsődlegessége mellett — megtisztelő többletfeladatként. Ez egyik legsajátabb feladata a nemzetiségi oktatásügynek és a sajtónak, a tudománynak és az irodalomnak, azaz: a tudatformálás minden más eszközének is (...).
