Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - MŰFORDÍTÓI VERSENY (3.) - Simkó Margit: Császármetszés
— Hát most mit csináljak? Hivatott az igazgató is, időközben megejtették a vizsgálatot a Bulyovszky ügyben, s kiderült, sikkasztás történt, s most én kerülök a helyére. Tudod, mit jelent ez? Tíz évig várhattam volna egy ilyen kiugrásra. Micsoda szerencse? Nemcsak a fizetésről beszélek. Az új állásom... a tervezési osztály főmérnöke lenni... — Szegény öreg — mondta az asszony csak úgy magának —, négy gyereke van és az egyik nyomorék ... — Szegény? — robbant ki Karsai. Még ha egy tucat gyereke van is... a vállalat pénzét? És éppen az én feleségem védi? Én ha éhen halnék, akkor se... ezt verte belém az apám, és igaza volt! — Csak ne lobogj, Pistám, egyetlen gyerek voltál, jómódban éltetek, a barátod — megnyomta a szót — a szüleit segítette, nem magám költötte a pénzt. — És mit akarsz ezzel mondani? Az asszony ránézett a férjére. — Ha netán a kispisti nyomorék lenne, és nem tudnál másképp ... — Soha senkiért, érted? — felkapta a fejét. Mit mondtál? Hogy az én fiam? Ö, én hatökör, minek is beszélek veled ilyenekről és ebben az állapotodban? Nyugodj meg, a Bulyovszkynak nem lesz baja, visszaadta a pénzt. Huszonöt éves szolgálat van mögötte, majd nyugdíjba küldik. így jó lesz? R ... 144 ... 143 ... 142 ... Fél egy, meredt rá Karsai a villanyórára, és a szembejövő fehér köpenyes emberhez fordult. — Doktor úr -r- a hangja csak nem akart engedelmeskedni —, a feleségem már tíztől benn van a szülésen. — Röntgenes vagyok — nem én látom el az inspekciót — felelt az orvos sietve —, de itt nem szabad tartózkodnia. — Engedélyem van — hazudott Karsai. Az orvos vállat vont, és gumitalpai diszkréten csattogtak tova. ... 143 ... 144 ... 145 A kilincsnélküli ajtó megnyílt és egy fehérkötényes orvos jött ki a műtősnő kíséretében. Ez Karsaira mutatott. — A férj — súgta —, Karsai mérnök. Az orvos hozzálépett. — A fiatalasszonyt, kérem, császármetszéssel kell segítenünk. Nehéz szülése van. — Császármetszés? — kérdezte Karsai riadtan. — A magzat fekvése rendellenes, fel kell nyitni a hasüreget. Esetleg ki... de kérem, menjen le a váróterembe, itt nem tartózkodhat, — s most a nővérhez fordult. — Maga nem ismeri az előírásokat? — Főorvos úr... — védekezett a nővér, de tovább nem juthatott, az orvos egy kézmozdulattal elhallgattatta. — ... a narkózis után a páciensnek legalább három órás teljes nyugalomra van szüksége, addig... — Főorvos úr, mondja meg őszintén ... — Kérem, nyugodjék meg, mi mindent megteszünk, legyen bizalommal irántunk... egészen mindennapos eset. — Ezután biccentett a fejével, de úgy látszik, mégis meggondolta magát. Rátette Karsai vállára a kezét. Menjen le, mérnök úr, a büfébe és igyon egy feketét, jót tesz. — Jöjjön, nővér! — Középső ujjával halkan hármat koppantott a szülőszoba ajtaján. Az ajtó magától kinyílt. Édeskés éterszag áradt a folyosóra. Karsai még egy ideig állt, aztán megindult a folyosó végi lépcsők felé. Lebotorkált a földszintre, ahol lábadozó ápoltak álldogáltak, trécseltek, némelyikük szájában cigaretta füstölgött. Valaki meglökte. — Bocsánat — mondta, és igyekezett tovább. Karsai kissé megtántorodott, de a fekete-fehér kockás folyosó kriptacsendje után határozottan jólesett neki az emberi zsongás, az utcáról beszűrődő autózakatolás, az idegesítő, de nélkülözhetetlen zűrzavar. Eszébe jutott az orvos tanácsa. Megkérdezte a legközelebb álló asszony csoportot:
