Irodalmi Szemle, 1975

1975/6 - Ordódy Katalin: Kiküldetés (Regényrészlet)

Bálint megadta magát. Hallgatva, sietve készülődtek, mikor váratlanul — közben bizonyára ekörül forogtak gondolatai — felé fordult:

— Te, Judit! Mégiscsak meg kellene gondolnod azt az ittmaradást. Kis port kavarna fel, nem mondom, de nagyon is a malmomra hajtaná a vizet. Tudod, mennyit foglalkoznának velem az újságok? Erről gondoskodnék. „Az ismert művész, aki hat év előtt a szabadságot választotta, végre megosztja magányát a szép és tehetséges kémikussal, akinek most sikerült utána jönnie.” S a többi, s a többi. Az újságok már tudják a magukét. Neked se lenne elvetnivaló reklám, gondolom, előnyösebben elhelyezkedhetnél. A házra, amit egy volt tévésztár özvegyétől vásároltam, törlesztenem kell. Hamarább megbirkóznánk vele.

— Nem, Bálintkám, ezt ne kívánd, nem (tudnám megtenni. Különben is olyan szép, gondos beszámolót készítettem el az egyik kísérletünkről, amit én vezettem. Tudod, mi tagadás, kicsit büszke vagyok rá. A második nap kerül rá a sor.

— Na jól van. Kérlek, csatold fel a biztonsági övét. Különben a reklámot majd úgyis megkaphatjuk. Megírják, hogy itt voltál a kongreszuson, milyen értékes munkát végeztél odahaza, és most, te, a szakma egyik fiatal erőssége, a tudásodat itt fogod gyümölcsöztetni, ahol minden lehetőséget megadnak hozzá. Azonkívül még a szerelmi vonatkozású rész velem... Ne félj, Juditkám, így is lefölözzük a dolgot.

Ő csak hallgatott, és nem érezte az elképzelés nagyszerűségét.

— Akkor most beszélj Helliről.

— Ja? A volt feleséged nagyon eredeti nő. Néha túlzottan is, nem?

— Elkényeztetett kis dög volt, akivel csínján kellett bánnom. Aztán meg sokszor hazudni kényszerültem, amit szívből utálok. Űgyis eleget kell iaz embernek hazudoznia, ha vinni akarja valamire, legalább a legközelebbihez, a feleségéhez lehessen őszinte az ember.

Kis szünet után hozzátette:

— Neked még sohasem hazudtam, Judit. S ezért még külön nagyon-nagyon szeretlek.

Hirtelen lefékezett, az úttest szélére állt, és vadul magához ölelte. Abban a pillanatban nem bánt volna semmit! Ha Bálint megfordul, szó nélkül hagyja magát visszavinni, s ki sem mozdul a házból akár hetekig. De aztán elváltak ajkaik, néhányszor gyöngéden végigsimították egymás arcát, tekintetük az éjszaka gyenge fényénél egymásba mélyedt, s Bálint ismét megfogta a volán, megindultak.

— Egy nap idegen női hang kért a telefonhoz: „Maga az, doktor Melek Judit?” Friss volt még a doktorátusom, a telefonkönyvben sem szerepelt még, hízelgett ez a tájékozottság. „Török Bálint felesége vagyok. Illetve a volt felesége. Szeretnék magával beszélni. Lesz ma délután egy fél órája?” Rettenetesen meglepődtem, fogalmam sem volt róla, mit akarhait, és tagadhatatlanul kíváncsi is voltam. Megbeszéltük, hogy négykor a Mihály kapu alatti kis presszóban találkozunk. Komikus volt, ahogy az ismertetőjeleket megbeszéltük.

— És?

— Találkoztunk. Azzal kezdte, hogy most, ha elfelejtettél volna értesíteni, szabad az út hozzád, mert a napokban kimondták a válást. Megkérdeztem, miből gondolja, hogy ez engem érdekel. „Ha már nem érdekli, akkor bocsánat, gondoltam, hátha mégis, hiszen két évig az én helyemet töltötte be, amíg olajra nem lépett a kedves Bálint.” Sokkolt ez a pontos értesültség, csak hebegni tudtam. „Honnan veszi ezt?” „Bálinttól tudom.”

— Igen, megmondtam egy látogatásom alkalmával, hogy szeretjük egymást, és mivel legjobb úton van már a gyógyuláshoz, adja be a válókeresetet. A hibákat magamra vállalom. Azt felelte, hogy addig nem, amíg nálam jobbat nem talál.

— Nekem azt mondta, hogy talált, mégpedig az egyik orvost.

— Igen? És azt nem mondta, hogy miért ragaszkodott akkor olyannyira a csak a papíron fennálló házassághoz?

— Mert tudni akarta, mennyire tartasz az apjától.

— Ö! — Bálint dühében csak egy rövid ó-t kiáltott fejhangon.

— És hogy árat akart szabni a válásnak.

— Komolyan hitte, hogy már nem boldogulok el az apja nélkül? Hát te láttad, hogy mit tudok, hogy mit érnek a munkáim! Az apja állhatott volna már ellenem, nem adtak volna hitelt a kritikáinak, s ha zsűrizéseknél netán ellenem dönt, mindenki