Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Kulcsár Ferenc: A, b, c, d ... d, c, b, A

tagokat (két lábon jár, mint a káráló tyúk és a sápítozó kacsa), s a földtől megmaradásának örömeire kér választ, a világűrből pedig értelmes feleletre vár. Ezért mondja ez a költő: Félek — nem tudok a dolgok végére járni. Mert nagyon hisz a költészet csodájában, a legizgatőbb — a szépségekkel, varázslatokkal csatázó békében, melyről Antonín Artaud ezt az aforizma-erejű gondolatot tudja: „Midőn a háború távozik, a költészet visszatér.” A költészet színes és szíves háborúja, tehetjük mi hozzá,

ä;

... mert a Dal biz leüt rossz királyt, és bolond csőszt, ki varjat elkiált, ha éhesen élni diófára száll...

Segesvárnál is irtó kegyelem ... '

éhes forradalom, legyél mindig velem.

E

A költő úgy támadható, hogy támadhatatlan, mert titokban csupa lengés, remegés, áthajlás, teremtés, teremtődés, osztódás, lényegülés, válás, egyesülés. Birotkában vannak a múlt emberi-anyagi-zenei variációi, társadalmi-természeti minőségi — a múltból jelent formál, hogy jövő teremtődjék, önzetlenül: ...ťtrr;

; • * i 11

„Állj, zizegj, mosolyogj, a nyelvet i<>.. •

aprítsd, gyújts alá és elved

vesd el! Nem hibátlan! Pőrén

bolyongj — lúdbőrözve önvilágod bőrén.”

i i

Ügy tűnik hát, hogy a költő kimondhatatlan és megfoghatatlan, ezért kimondja a kii- mondhatatlant, megfogalmazza a megfoghatatlant. A költő a folytonosság íelkentje, ezért a költészet pusztíthatatlan — önmaga által is (amelyre, éppen ő, annyiba törekszik), mert örökös ébersége egymásba hajlítja a napokat és éjszakákat éppúgy, amint a történelmi korokat. Meglepi őt egy dallam (színe, tartása, beszéde, alakja?), és annak az ellenkezése, akit vagy amit abban talál, amit az idéz, megkívántat. Valódi csata indul, régi századok szelleme válik abszolút érvényűvé a mában — helyet kell adni neki. Például Haydn:

Mintha fehér szerenádja, úszó, úszó gordonkája havazna szét — hóesés.

S havazás indul — bárha végleg így, ily titkon szeretnének.

: í . j

Teste, az értő, mélylő anyag érkezne bár hozzám, ha már dallamot leltem — szót és hajlamot: tenni tánccá arcot, anyagot, mely futamával oly vakmerő, ellenálló s ellenkező.

(A költészet tehát nem filozófia, nem hagyomány — és nem is fogpaszta-reklám. Költeni, cselekedni — de költészet egyedenként, ha egy csillag aláhull, ha őszbe fordul az idő, elbarangol egy állat vagy egy ember elmereng? Van-e válasz? Kell-e tudni, mi a költészet?)

F '-l

A költő öntudatlanul is oly gyöngédségre ragadtatja magát néha, mely egyébként', a mindennapokban elviselhetetlen lenne számára. Micsoda varázslat embere, ha rettenetét vagy látomásait, sejtéseit és gyanúit mindünk által ismert szavakká oldja,

sorsát menetelésre bírja, a nyelvet ostorral őrzi-vezeti, hogy esővé legyen, ahol száraz' • ' 1! • *i