Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Duba Gyula: Fábry Zoltán kortársai szemében

Fábry-cikkek vijjogva röppentek jel, s mint vadászó sólymok vetették rá magukat a kiszemelt ellenségre, tépve, marcangolva a fasiszta barbarizmus megnyilatkozásait. A mai Fábry-cikkek már méltósággal köröznek a magasban. Olvasásuk közben érezzük kitárulni a teret, s az idő a végtelenbe nyúlik. A régi harcos expresszionizmust a felemelkedés higgadt bölcsessége cserélte fel, ésszerű szocialista humánum, amely egy új hazai élet adottságaiból kiált az egész világba.” Az ú] hazai élet adottságai: a szocialista társadalom építésének korszaka Csehszlovákiában. S ugyanakkor Fábry-könyvek sora, az írónak „rombolva építő” harcosból békés építővé és bölcs pedagógussá érésének ideje. De egyben a fokozott törekvések korszaka is, hogy ismertetői, kritikusai minősítsék öt, meghatározzák az egyetemes magyar irodalomban elfoglalt helyét, műfajának jegyeit és szerepét. Sas Andor írta — Fábry 60. születésnapjára — 1957-ben az első összegező tanulmányt. Az író elvhűségét a Gyulai Páléhoz hasonlítja, szellemi horizontjának tágasságát a Péterfi Jenőjéhez és Schöppflin Aladáréhoz méri. Szalatnai Rezső írásában Kölcsey tudását és szigorát, Berzsenyi hajthatatlan becsületességét és Kazinczy kitartását, hitét sorolja fel írónkat jellemző tulajdonságokként. Érdekes és figyelemreméltó Mester- házy Lajos meglátása: Fábry Zoltán „a Duna-völgyi megértésnek korunkban egyik legjelentősebb munkálója; aki a 18/19-es eszmekörnek, Ady és Jászi legjobb szellemi örökségének a letéteményese; akinek szellemi életpályája olyan frappáns párhuzamokat mutat Károlyi Mihályéval.” Földessy Gyula nem kevésbé érdekes, de egészen másfajta párhuzamra lel: „Fábry emberszeretének sok változatú pátosza, áhítatos élet- és természetszeretete, kemény magabírálása emlékeztet a középkor nagyszívű Assziszi Ferenc éré.” Illyés elismerő mondata is e mellé >az idézet mellé kívánkozik: „S ha indulhatna holmi boldoggá avatási per, hogy kiállt kegyükben — az ősök kegyében (D.Gy.J — legigazolhatóbban már e földön kortársaim közül, bizony Stósz irányába szögezném az ujjam. Élt ott egy klasszikus európai: egy szentszagúan hű szabadsághívő”. Turczel Lajos így ír a Fábry-esszéről: „Amit aztán a problémák érzelmi exponálásának, a kor- társi, az olvasói lelkiismeret felkorbácsolásának terén csinál Fábry, ahhoz a magyar publicisztikában csak Zrínyinél, Kölcseynél és Adynál találunk hasonlót.” Az idézetek sora kimeríthetetlen. A hasonlatok, jelzők és meghatározások körültapogatják Fábry Zoltán alakját, hogy érzékelhetővé tegyék és megfogalmazzák hallatlanul gazdag, értékes egyéniségét, s életműve egy-egy összetevőjét, jellemzőjét. Irodalomtörténeti elemzések során Fábry Zoltán úgynevezett „tévedései” is vizsgálat tárgyává válnak. Móricz Őri murijának szenvedélyes és igaztalan bírálata, Upton Sinclairmak Tomas Mann fölé való helyezése, s egyáltalán a fiatal marxista kritikus esetenkénti eszmei elfogultsága és egyoldalúsága, néha dogmatizmusa. B. Nagy László írja a vívódva útját kereső kritikusról: „Fábry állásfoglalásának hitelét csak növelheti, hogy mintegy a »maga kárán« formálta ki kritikusi ars poétikáját — a Valóságirodalom azért is rendkívül izgalmas olvasmány, mert ennek az állásfoglalásnak a genezisét, kiküzdését tárja föl... ez a kritikusi »Sturm und Drang« azért kap olyan élesen és lenyűgözően drámai formát, mert a lelkesen és jóindulattal vállalt prekoncepciók szembetűnően ellentétesek a kritikus természetével, érzékenységével, pályakezdő írásainak fölismerésével. Szeme van a remekművekre, s érzi, hogy a remekművek törvényt tesznek, az életben is köteleznek valamire, mégis előfordul vele, hogy a »valóságirodalmat« elsőfokon Prokrusztész-ággyá szűkíti...” Később Fábry is belátja tévedéseit és elismerésre méltó őszinteséggel vállalja őket. De ettől lényegesebb tévedéseinek a természetrajza, történelmi szükségszerűsége — jellege. Ugyancsak B. Nagy László írja: „Ám melyik kritikus — és író! — ne tudná, hogy aki üsttel dolgozik, kormosz lesz? Fábryt épp tulajdon pályájának negatív tapasztalatai vezetik rá az esztétikai értéknek és az elkötelezettség etikájának elválaszthatatlan egységére — elkötelezettségen a történelem hosszútávú. igazságainak fölmutatását, szolgálatát értve. így lesz a »valóságirodalom« és az »irodalom valósága■< párhuzamosan és egyszerre centrális jelentőségű mérték a kritikus Fábry munkásságában, ítéleteiben.” A negatív tapasztalatok — a fogalmat általános érvényűvé szélesíthetjük. A marxista filozófia, a szocializmus elmélete igazában az orosz forradalomban találkozott a valósággal, a jövőbe mutató életerejét és érvényét a győztes Októberi Szocialista Forradalom igazolta. Győzelme által vált elméletből valósággá és az emberi gondolkodásnak gyakorlatilag is szerves részévé, amely a világformálás igényével az új életformákhoz új értékrendet alakít ki. Ennek a valósággá vált elméletnek a szellemi értékteremtés terén megtett útja immár több mint félévszázados történelmi múltra tekint