Irodalmi Szemle, 1975
1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Szénássy Zoltán: Jókai és Komárom
Házasságával nemcsak a közvélemény kritikáját váltotta ki, hanem egyúttal a megha- sonlást is családjával. Szakított Fesztyékkel, elhagyta a Bajza utcai házat, és feleségével új otthonba, az Erzsébet körútra költözött (ma Lenin körút 44. szám). Itt élt haláláig, itt írja utolsó műveit: Az én életem regényét, A ml lengyelünket (ebben szól utoljára Komáromról), az Ahol a pénz nem istent, A börtön világát. 1904 elején felesége családjával Nizzába utazik, ahol három hónapot tölt. Az utazás láradalmai megviselték, betegen tért haza. Április 25-én kocsizott ki utoljára kedvenc svábhegyi villájába. Még aznap rosszul lett, nem is kelt fel többé. A nagy riadalom és az orvosok láttán mondotta: „Talán az lesz a végzetem, hogy úgy siettem haza. Haza — meghalni!” Az orvosok tüdőgyulladást állapítottak meg. 1904. május 5-én volt életének utolsó napja. Erről a napról a Vasárnapi Újság igy tudósította olvasóit: „A beteg költő az álmatlan éj után reggel 6 órakor arra kérte jeleségét, hogy nyissa ki az ablakot, bocsásson be friss levegőt. Kérte zsebóráját is, hogy figyelemmel kísérhesse az idő kínos múlását. Az órát párnája alá helyezte. Nyolc óra felé egy csésze húsleves némi erőhöz segítette. Olvasni akart és saját regényét, »A lőcsei fehér asz- szony« címűt kérte elő. Kevés ideig lapozgatott benne, de nem sokára erőtlenül letette a könyvet a paplanára. Bal felé fordult, s csak ennyit mondott: — Bn most aludni fogok! Consummatum est!" (Befejeztetett). Az első részvétnyilvánítók között volt Mikszáth Kálmán, aki a következő nekrológot küldte a Vasárnapi Újság részére: „fókái Mórral némi változás történt. A leglényegesebb, ami az átlag embert érheti, de Jókainál ez is csak némi változás. Eltűnt a szemek elől, meghalt. Azaz álmodni fog tovább odalent, mint ahogy álmodott idefent... De mégis nagy dolog történt, megrázó katasztrófa. Bágyadt, semmitmondó frázis, hogy ■egy fényes csillag futott le az égről. Hiszen ha csak ez történt volna? Ki szomorkod- nék egy csillagért, mikor még annyi van ott? Olyas jelentőségű történt velünk, magyarokkal, mintha az a hegy süllyedt volna el, amelynek földjéből a tokaji essentia termett és mert csak egy tokaji hegyünk volt, soha se kóstolhatnánk többé új tokaji termést.” A Jókai-ház falán fekete márványtábla idézi az író emlékét: E házban lakott 1899. nov. 1 — 1904. máj. 5-ig Es e napon itt halt meg J OK Al M 0 R Hazánk koszorús költője 1904. május 9-én temették a nemzet mesemondóját. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában állt a koporsója, ott ahol az élő író állt 1848. március 15-én Petőfi odalán. Ott feküdt a halott író, ah(fl tíz esztendővel azelőtt Kossuth Lajos felett mondott gyászbeszédet. Tizenkét szekér vitte a koszorúk tömegét a halottas kocsi után, s a múzeumtól a Ke- repesi-temetőig ezrek és ezrek vettek részt a gyászmenetben. A sír felett a nagy komáromi lokálpatrióta, Tuba jános búcsúztatta őt a szülőváros nevében, és egy láda hazai, a komáromi temetőből származó földet szórt a város legnagyobb fiának koporsójára. Komárom később is megemlékezett nagy szülöttjéről. 1937. június 20-án leplezték le az író monumentális ércszobrát. A szobor talapzatába a jókai Egyesület — pergamenre Írva — a következő üzenetet helyezte: „A JÖKAl KÖZMŰVELŐDÉSI ES MÚZEUM EGYESÜLET mai alulírott napon tartott díszközgyűlésének határozata alapján ebben az iratban, melyet JÚKAl MÖRNAK, a legnagyobb magyar regényírónak emlékére felállítandó szobor talapzatába helyezünk el, följegyezzük emlékezetül, az utókor számára a következőket:
