Irodalmi Szemle, 1975
1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Dunajovec, Jozej: Hajók, hajógyárak, révkalauzok
Száz és száz hajó lelte sírját a Duna fenekén, a török dúlás idején is. A török szövetség ellenében, hajószállítmányok tekintetében, főképpen Pozsony vitte a „prímet”. Itt székelt a pozsonyi hajómesterek híres céhtársul-ata, a „Szent Miklós Testvérség’ is, amely különösen a török elleni háborúk alatt szerzett magának hírnevet. A mohácsi csata előtt innen indították útjára, lefelé hajózva a Dunán, a Jagelló-házi II. Lajos király seregeit, az ütközet után pedig itt kerstek menedéket a Közép-Duna vidékéről származó hadiszökevények. Nem is csodálkozhatunk hát azon, ha Lipót császár úgy határozott, hogy a török elleni harcra egy további folyami flottát létesít, melynek építésével a pozsonyi hajómestereket bízta meg. Kereken százötvenezer aranyat érő megrendelés volt ez. 1698. július 18-án, mint azt a bécsi pápai követ jelentette a Vatikánnak, az akkor már négyszáz éves hagyománnyal rendelkező pozsonyi hajóépítő mestereket az érdeklődőknek egy olyan csoportja látogatta meg, melyet maga a pozsonyi várispán, Pálffy gróf vezetett. Kíséretéből — a lejegyzett szájhagyomány szerint — egy daliás termetű, magas szárú csizmát viselő, kis bajuszú fiatalember tűnt ki. Körülötte szerzetesi reverendában s fején széles karimájú kalappal, egy zömök férfi sürgött- forgott szüntelenül. Különösen ők ketten nézegették élénk érdeklődéssel a pozsonyi hajóépítők munkáját. A hajók készítésére, a hídépítésre vagy a vízi hadszertár létesítésére vonatkozó kérdéseiknek nem volt se vége, se hossza. Később derült csak ki, hogy — Lefort Jakovlevics Ferenc admirális és a novgorodi helytartó, Golovin tábornok társaságában — minden oroszok cárja — Nagy Péter volt a pozsonyi hajóépítők vendége. Az a zömök, élénk-fürge páter pedig a „Wolf-féle félgályák” néven is ismert, híres „Dunai monitor” föltalálója volt. A Pozsonyban épített hadihajóknak Európában olyan jó hírük volt, hogy Nagy Péter cár ezeknek a mintájára alapította meg a „Doni Folyami Társaság”-ot, melybe néhány pozsonyi mesterembert is sikerült meghívnia, a hajóhadat pedig a törökök elleni harcban vetette be. Pozsonyban Nagy Péter befejezte másfél évig tartó európai tanulmányútját, Bécsben megünnepelte még a 26. születésnapját, aztán sietett vissza Oroszországba, ahol forradalmi feladatok várták. A búvár foglalkozás azonban főképpen a második világháború után indult virágzásnak Pozsony „alatt”. A háború éveiben — akárcsak egykor, a keresztes hadjáratok idejében, amikor a Katarakták a hajók százait és százait temették a folyó fenekére —, a Duna újra hajótemetővé lett. Az olyan bátor férfiak, mint Pavel Kučera, a Lobodáš-fivérek, Jámbor József, Vass József, Michal Čižmár és sokan mások, rendszeres merüléseket végeznek a Duna medrének mélyébe, hogy ismét hajózhatóvá tegyék, s kijelöljék a folyam biztonságos „folyosóit”. Derék munkát végeztek a pozsonyi búvárok. Ügy kezdődött a dolog, hogy leszereltek a katonaságtól, s eljöttek körülnézni a kikötőbe, ahol mást sem láttak a második világháborús pusztulásnál. Először is a RADHOŠT-ot kellett kiemelniük a vízből, mert csak így kezdhettek hozzá a Duna medrének mélyítéséhez. Ma már korszerű kotróhajók úsznak a Dunán, de a RADHOŠT-ról, bármennyiszer is haladjanak el mellette, nem tudnak megfeledkezni. A RADHOŠT-on kívül még az OROL, a SOKOL, a BEROUNKA, a WINTABONA, a NEPTÚN és két kávéházi hajó süllyedt még el... Huszonöt esztendő alatt a Duna csehszlovák szakaszán csaknem száz hajót és uszályt emeltek ki a vízből. A Dunán fokozatosan eltűnnek a vasból épült hadihajók halálát jelző bólyák. A híres SLAVlN úszódaru és húsztagú személyzete révén fokozatosan megszabadult tőlük a Duna. A búvárokra már csupán az utolsó hajó, a MIŠIC KAPITÁNY kiemelésének a feladata várt. Különleges szíve volt ennek a Mišič kapitánynak. Nagyobb mint nekünk, egyszerű embereknek. Dehát nem is ember volt ő, hanem hajó, amely a Duna hullámait szelve hordta föl-le a folyón az embereket, jó barátjuk és életüket megkönnyítő támaszuk volt. Valójában csupán egy közönséges dunai hajó volt, s amíg élt, nem is tűnt ki semmiben dunai hajótársainak ezrei közül. A körülötte rejlő titok e hajó pusztulásával kezdődik. A második világháború utolsó napjainak egyikén, fölfelé hajózva a Dunán, útjára indult. Akkor még nem sejtette, hogy ez lesz a legutolsó útja. Mint ahogy egyetlen hajóskapitány-ember sem sejti, úgy Mišič Kapitány, a hajó sem tudta, hogy az utolsó
