Irodalmi Szemle, 1975

1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Sikula, Vincent: Késik a vonat

Ismét bejött a forgalmista. A kályhához ment, kinyitotta az ajtaját és belenézett.

A kislány odaszaladt hozzá.

— Csak nem füstölög már? — vigyorodott el Tonko.

A forgalmista elkomorodott.

— Mit mond? — kérdezte az öreg, és a rövid cigarettacsutkával új cigarettára gyújtott.

— Ég? — kérdezte a kislány.

— Nem ég — mondta a forgalmista.

A diák felállt, és járkálni kezdett a váróteremben.

Az öreg eldobta a cigarettavéget, és kétszer hatalmasat szippantott az új cigarettából.

— Szén ez? — kérdezte, és a szájából dőlt a füst.

— Nem szén — mondta a forgalmista.

— Persze hogy szén. Ugyanezzel a szénnel fűtik a mozdonyokat is — szólt közbe az idősebbik asszony. Odahívta a gyereket, hogy üljön le, de amikor a lányka leült, ismét ráparancsolt, hogy járkáljon.

— A mozdonyokat pakurával fűtik — mondta a diák, és körülnézett.

— Phü! — Tonko cimborája újra köpött egyet.

— A pakura jó, hanem a mozdonyok ... Már az újságokban is írtak róla ...

— Mi is jók vagyunk, Tonko, és a feleségünk mégsem az.

— Hiszen éppen itt a bibi.

— Mikor jön meg a vonat? — kérdezte a fiatalabbik asszony.

— Egy óra múlva — mondta a forgalmista.

— Egy óra múlva? Hm! — gondolkodott el a fiatalabbik asszony.

— Lehet, hogy egy óra múlva, de az is lehet, hogy hamarabb ...

Az öreg felállt, és odament a forgalmistához.

— Micsoda? És a tűzzel mi lesz? — kérdezte.

— Nem tudom, nem tudom, jó emberek, ez itt teljesen kialudt...

Tonko elnevette magát.

— Hány óra? — kérdezte a diák.

— Öt — mondta a fiatalabbik asszony.

Tonko felvidult.

— öt?- öt.

— Hét óra múlva beköszönt az új év ...

— Az már igaz — bizonygatta a forgalmista is.

— Phü! — köpött ismét Tonko cimborája.

A forgalmista hallgatagon, karba tett kézzel állt a váróterem közepén, aztán szép csendben kiosont a helyiségből.

De én nem tudom, nem tudom elfelejteni Marienkát...

— Marienka, tudod miben szoktam a teát főzni? — kérdeztem tőle egyszer, amikor kettesben üldögéltünk a duruzsoló kályha mellett.

— Miben?

— Pléhdobozban.

— Igazán? — És bár fogalma se volt róla, hogy milyen dobozra gondolok, mégis felvidult tőle.

— Nem hiszed?

— Nagyszerű lehet. Hát fazekad nincs?

— Van.

— Miért nem abban főzöl?

— A fazékban? Hiszen a pléhdobozban főztem már akkor is, amikor fazekam még nem volt.

— Rettentően tetszel nekem... — Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a fejemet.

— Elárulok neked valamit — szólalt meg rövid hallgatás után.

— Beszélj.

— Elárulok neked valamit, de attól tartok, hogy elszomorít majd.

— Ne félj, nem szomorít el.