Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Taliga István: Bény — a volt premontrei templom
dúltak ki, vagyis a Zilic, Zelibor vagy Zelimír személynevekből. Ez az út azonban nem volt célravezető. Hiteles eredmények elérésének érdekében munkamódszerünk alapjául az aszcendens eljárást választjuk. Ennek az eljárásnak a nyelvészeti kutatások területén való alkalmazása szokásos és törvényszerű. Gombocz Zoltán erre nézve így nyilatkozott: „A történelmi nyelvvizsgálat... kiindulhat bármely adott nyelvalakból s a történelmi fejlődés folyamán visszafelé haladva keresheti az illető nyelvi jelenség legrégibb alakját."23 Elemzésünkben ezért a kérdéses helynevek legrégibb ismert történelmi alakját — a többi későbbi alakzatok figyelembevétele mellett — tekintjük kiindulópontnak s a nyelvfejlődés, valamint a hangtani változások törvényeinek segítségével igyekszünk (megtalálni és felfedezni valódi értelmüket. A fentebb fölsorolt helynevekből két csoportot alkothatunk: a) Zselíz, Zselic, Zselna, Zselyl, Zsély b) Sülly, Süli, Sill Az első csoport helynévanyagában az első pillantásra felismerhetjük a közös tövet, a zsel-it. Mint alapelvre arra az általánosan ismert tényre hívjuk fel a figyelmet, hogy a magyar nyelvben eredetileg nem volt zs hang. Ez a hang a XI. század folyamán jelent meg nyelvünkben.29 Ebből kifolyólag meg kell tehát állapítanunk, hogy az adott szótőben korábban milyen hang szerepelt a zs helyén. Kniezsa István azt mondja, hogy „Az s alakváltozataként keletkezett zöngés zs azonban nem élt a nyelvtudatban, s csak egyszerű fonetikai változat volt.”'50 Elismerte viszont, hogy „a zöngésülés lehetőségét néhány esetben meg is kell engednünk — a zs az idevonatkozó szavak túlnyomó részénél zöngésüléssel nem magyarázható"31 Tehát, ha szűk határok közt is, de mégis lehetséges az s > zs hangváltozás! Alább, a felsorolt helynevek b) csoportjának a vizsgálata révén meggyőződhetünk majd arról, hogy az a] csoport helyneveiben az s hang zöngésülése szükségszerűen állt be. Más szóval az adott esetekben a zs hang elődje az s volt. Az első csoport helyneveinek második magánhangzóját, az e-t rekonstrukciós eljárásunkban z-vel kell helyettesítenünk. A város nevének legrégibb ismert alakja 1274: Selyz, 1293: Selez. Ez a tény semmiképpen sem folyásolja be az i > e hangváltozást, amelyről Bárczi Géza ezt írja: „a XI.—XIII. században mind szélesebb hullámokat vet. Az is kétségtelen azonban az adatokból, hogy ez az idő egyszersmind az ingadozás ideje volt. A konzervatív i-s alakok sokszor még több száz évvel az é-s változatok első felbukkanása után is felbukkannak,”32 Ezáltal két körülmény válik világossá: 1. a XI. század előtt a kérdéses é-t i előzte meg 2. az ingadozás jelensége viszont okát adja, hogy az 1332-ből származó pápai tized- jegyzékben miért szerepel a város neve Zilis alakban. A magyar nyelv fonetikai változásainak visszafelé haladó követése lehetőséget nyújt arra, hogy kijelentsük: az a) csoporthoz tartozó helynevek (a zsíl tövűek) tövének alakja a XI. századot megelőző időben a sil volt. Ezt az eredményt ab) csoport helyneveinek (Süly, Sül, Sill) elemzésével ellenőrizhetjük és igazolhatjuk. E második esetben erős támaszt nyújtanak az ü hang eredetének kutatásával elért eredmények. Bárczi összefoglalása szerint: „kétségtelen, hogy ezek a föltett ü-k nem lehettek általánosak az egész ősi magyar nyelvközösségben: a török jövevényszavaink átvétele idején a magyarság egy részének (valószínűleg a nagyobb részének) nyelvében kétségtelenül hiányzott az ü”33 Az idézet kapcsán tanulságos 28 Gombocz Zoltán: Hangtörténet — Gombocz Összegyűjtött Munkál. Szerk.: Lazlcius Gyula és Pais Dezső. Budapest, II. köt. 1940, 1. fűz. 64. 29 Kniezsa István: A zs hang eredete. MNy XXIX (1933), 93. 30 Kniezsa: A zs hang eredete, 157. 31 Kniezsa: A zs hang eredete, 94. 32 Bárczi Géza: Magyar hangtörténet. II. kiad. Budapest 1958, 39. 33 Bárczi: Hangtörténet, II. kiad. 35.
