Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - FIGYELŐ - Pongó István: Struktúra és szimbólum

dúló tétel a „műfajok halálának” korunkban lezajló folyamatáról beszél. A Kiűfajfejlódés ilyen szempontú beállítása Ungvári könyvének amolyan „utolsó fénykép” jelleget kölcsönöz. Hrabák professzor „a releváns jegyek többé-ke- vésbé állandósult rendszerével” jellemezhető műfajok történeti lényegét és megmegszakadó fejlődésüket szem előtt tartva, a történeti poétika alapját látja bennük.

A műfajokat tárgyalva a szerző is szűknek érzi saját — a Poétika terjedelme és kézikönyv jellege által sugallt

— alakcentrikus szemléletét, hiszen „a műfaj morfológiai sajátosságai önmagukban nem alkotnak független kategóriát”. Ennek ellenére a műfaj jelentésértékét (jelentéshordozó funkcióját) a következő három tényezőre korlátozza: 1. A mű helyes megközelítését szolgáló használati utasítás („vstupní instrukce”) az olvasó és író közötti játék szabályait adja meg. 2. A műfaj a művet bizonyos kontextusba sorolja be. 3. A műfajok művészi felhasználásában jelentkező hierarchia (a műfaji sajátosságok avantgarde, konvencionális és kommerciós fel- használása) értékjelölő.” (83. 1.)

Végezetül leszögezhetjük, hogy Hrabák professzor Poétikája egyike azon hasznos könyveknek, amelyeknek ott volna a helye az irodalommal foglalkozók könyvespolcán. Ismertetésünkben nem szóltunk külön a Poétikának mint kézikönyvnek az erényeiről: a sokéves pedagógiai tapasztalattal rendelkező szerző nagy-nagy körültekintéssel, módszertani hozzáértéssel dolgozta fel azt az anyagot, amely könyvtárnyi irodalomhoz nyújt az olvasó számára kulcsot. Az elméletet szemléltető táblázatok, ábrák, valamint a példásan elkészített tárgy- és névmutató mind a könyvbeli könnyű tájékozódást segíti elő. Azt, hogy menynyire érdemes belelapozni ebbe a könyvbe, igazolja az öröm, amely az értő olvasás jutalma (például egy modern vers „megfejtése").

Hrabák professzor könyvének olvasásakor tudatosítjuk újból, hogy az irodalom mélyebb megértéséhez, élvezéséhez ugyanúgy előtanulmányokra van szükségük, mint ahogy az a zene tartományában kényszerű.

Szarka László

Struktúra és szimbólum

(Günter Jacket — Ursula Roisch: Struk- tur und Símből. Schriftsteller von Welt- ruf in dér Analyse. 1973.)

Nem Baudelaire- vagy Ady-szerű szimbólumok elemzésére vállalkozik ez a rövid, százegynéhány oldalas könyvecske, hanem a szimbólumoknak egy újabb értelmezését kíséreli meg. A második világháború után elterjedt jelképekét. A Buchenwald név hallásakor aligha képzeli maga elé bárki is a Weimar melletti gyönyörű erdőt, inkább a lágert, amely azt jelenti: bűn, szenvedés, embertelenség.

A négy esszét taratlmazó kötetben négy világhírű író műveit elemzi irodalomkritikai szinten a szerző pár. A taglalt művek: Solohov: Emberi sors; Johann Bobrowski: Levin malma; Ivó Andrió: Híd a, Drinán; Max Frisch: Homo jaber.

Bár Max Frisch nyugati író, aki a szocializmust mint a jövő modelljét elveti, mivel szerinte „különböző okokból nem felel meg az egyén státuszának”, azonkívül kapcsolatba hozza az idealizmussal is, ennek ellenére helyet kap a válogatásban. Hősének, Faber mérnöknek a sorsa és élete a tipikus, a nyugati világban helyét nem találó kisember boldogságkeresése, aki megcsömörlik az „American Way of Life”-tól, azaz amerikai életformától, és nem kis szkepszissel viseltetik a „coca-cola-nép” iránt, aki kineveti „obszcén ifjúkorát”, valamint a halállal szembeni „pornografikus viszonyát”, viszont lázadni nem tud, csak ironikus szemlélője a fejtetőre állított világnak.

Az olvasó akaratlanul is kapcsolatba hozza Max Frisch hősének a sorsát Solohov hősével, Szokolovval. Tulajdonképpen mindkettőt a sors, a körülmények tették azzá, akik, de mekkora a különbség a két sors között. Max Frisch hősének sorsa tipikus, a nyugati világban nem időhöz kötött élet. Szokolov tragédiáját nem a társadalom válsága vagy az emberi elidegenedés okozzák, hanem külső tényező, a háború. Még a legembertelenebb helyzetekben is van, ami értelmet ad életének: a haza sorsa, a re