Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - FIGYELŐ - Szarka László: J. Hrabák: Poetika
Hrabák Josef: Poetika (Československý spisovatel, Praha, 1973. 332. 1.) Az 1914—15 telén megalapított Moszkvai Nyelvészzeti Körből kinövő formalista iskola — ma már vitathatatlan — megújította az irodalomtudományt, jóllehet egynéhány alaptétele, mint például a költői ős kommunikációs funkciók korrelativitása, még ma sincs eléggé felbecsülve, kiaknázva.1 A művészi kommunikáció folyamatában az alkotói-íról mozzanat a közlemény kódolását jelenti, azaz a mondanivalónak megfelelő tartalmi és formai elemek bizonyos — a tradíciókhoz ragaszkodó vagy azokat kevésbé respektáló — rendező elvek szerint való szervezését. Tény, hogy a mai modern irodalom kódjai mások, újak, újdonságukban bonyolultnak, érthetetlennek tűnők; az ezeket nem Ismerők számára megfejthetetlenek (nem dekódolhatók). Az új kódokat nem vagy csak részben ismerő olvasó az általa jól begyakorolt régiekhez folyamodik, miközben „átkódolja a szöveget, ami olykor a feladói struktúra szétzúzásához vezet.”2 A modern irodalom élvezésétől az olvasót tehát a számára érthetetlen (élvezhetetlen) formai-tartalmi elemek riasztják el. Ezeknek az új elemeknek megismeréséhez nyújtanak segítséget a modern poétikai összefoglalások. 1973- ban jelent meg Joséf Hrabák, egyetemi tanár poétikai munkásságát összefoglaló műve, a kézikönyv jellegű Poetika. Hrabák professzornak ez már a negyedik olyan könyve, amelynek fő célja a kultúrált olvasásra, tudatos műélvezésre való nevelés. A szerző következőképpen fogalmazza meg könyve küldetését: 1 Lásd: Bakoš, Mikuláš: K významu novej vedy o umení básnickom. In: Teória literatúry, Pravda, Bratislava, 1971. 5. 1. 2 J. M. Lotman: Szöveg — modell — típus, Gondolat, Budapest, 1973, 41. 1. — Ide tartozik a Hrabák által Is felemlített „olvasói realizáció” kérdése, amikor is egy korábban keletkezett mű mai interpretációját az irodalmi kontextuson túl, gyakran megváltozott társadalmi kontextus is befolyásolja (59. 1.). „Munkám célja egyrészt az irodalmi mű felépítésével kapcsolatos fogalmaknak és kérdéseknek rendszerbe foglalása, másrészt pedig az irodalomtudományi, szépírói és olvasói gyakorlat bővítése.” Hrabák a poétikát az Irodalmi mű alakjával, formai elemeivel foglalkozó tudományként, „irodalmi morfológiaként” deflnálja. Jakobson és az ő nyomán Lotman is a művészi nyelvi megnyilatkozás „grammatikáját” látja a poétikában. Kétségtelen a két meghatározás szinonim értéke. Kitűnik, hogy a szerző tudatosítja a poétikának az irodalom- elméletben kijelölhető helyét, és elutasítja Tomasovszkij azon tételét, amely a poétikát az irodalomelmélettel azonosítja. A szerzői koncepció azt is elárulja azonban, hogy Hrabák nem tekinti a poétikát szilárd határokkal korlátolt speciális résztudománynak. Lehetetlen is volna, mert hiszen a poétika sohasem öncélú, eredményeinek hatása legtöbbször az irodalomkritika és irodalomoktatás keretein belül jelentkezik. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a poéitika normát (mércét) ad, amely alapján a kritikus ítéletei csalhatatlanná válnak. A poétika ilyen normatív felfogásával, később a klasszicista poétikákban találkozunk. Például Arisztotelész a poétika tárgyáról így ír: „A költészetről magáról és annak műfajairól kívánunk beszélni: arról, hogy melyik milyen hatással rendelkezik, s miképpen kell alakítani a tárgyul szolgáló elbeszéléseket, hogy művészileg értékes legyen a költemény .. .”3 Kimerítő poétikai ismeretek nélkül azonban elképzelhetetlen a jó és hatásos kritika. Fokozott mértékben érvényes ez a magyar irodalmi kritika viszonylataiban. Az agyonhallgatott avantgarde irodalom körül nem alakulhatott ki korszerű kritika. Az ebből adódott helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint az Élet és Irodalom hasábjain múlt évben dúló vita egyik hozzászólójának keserűre sikerült mondata: „Legtöbb verstani jelenségre nemhogy elméletünk, de még csak megfelelő szavunk sincs!” A középiskolai irodalomoktatás részét alkotó irodalom- elméletet jelenlegi periférikus helyzetéből ugyancsak egy egészséges (funkciós) poétikai koncepció emelhetné fel 3 Arisztotelész: Poétika, Magyar Helikon, Budapest, 1974, 6. 1.
