Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - HAGYOMÁNY - Szigethy Gábor: Vörösmarty gazdagsága
E közbevetés nem késleltető vagy gondolatot kiegészítő szerepet tölt be, hanem erősítő, nyomatékosító, általánosító funkciót hordoz. A valamerre jelentése a legtöbb esetben: sokfelé, mindenfelé, bármerre, mindenütt. S így e közbevetett mondat nem hátráltatja a gondolat, a mondanivaló, a Zalán futásában a rész-cselekmény kibontakozását, ellenkezőleg: teljessé teszi, egyrészt az epikai hősök megnövesztését szolgálja, másrészt — Lobkovic ódája fordításában — az áradást, a forrás vizének zúduló tömegét érzékelteti. Kazinczy és Vörösmarty átköltését összevetve bepillanthattunk a két költő műfordítói műhelyébe. Kazinczy szabadon tolmácsol, sorokat von össze, helyettesíti a véleménye szerint odaillő terminussal az oda nem illőt, saját értelmezésű stílushűségre törekszik. Vörösmarty ott tapad csupán az eredetihez, ahol az mondanivalójával találkozik, enyhíti a kor olvasója számára egyre inkább fárasztó mitológizálást, saját költői eszközeivel ad inkább — Idegen lepelbe bujtatott magyar verset. Kazinczy szubjektivizmusa ellenére is hidegebb, racionálisabb verset adott, mint a romantikus színekkel élő Vörösmarty. Kazinczy a felvilágosodás, a klasszicizmus műfordítói gyakorlatában alkotott, Vörösmarty az újat, a korszerűt képviselte. Majd Thomas Moore: forget not the field című költeményének Vörösmarty és Petőfi19 készítette fordításában fölcserélődnek a szerepek, ekkor már Vörösmarty hexameterei képviselik a múlttá váló gyakorlatot, s Petőfi nyugateurópai verselése jelenti az újat. Szigethy Gábor Vörösmarty gazdagsága „Nagy emberek szerelmesleveleit mindig nagy figyelemmel olvastam, s a mi nagy embereink közül kettőről állapítottam meg, hogy nem tudott szerelmeslevelet írni. Ez a két nagy ember: Kossuth és Vörösmarty. Kossuth szerelmesleveleiben ugyanazokat a kopott frázisokat használta, melyek minden kataszteri díjnok szerelmeslevelében találhatók. Vörösmarty pedig legérzelmesebb levelébe beleszőtte ezt a borzalmas mondatot: .Angyalom, nem küldhetnél egy meleg alsónadrágot?’” — Újdondászok szokása: felelőtlenül fecsegnek; a Pesti Naplóban 1933. november 30-án megjelent cikkecske írója soha nem olvasta Vörösmarty leveleit. „Bicske, szeptember 25-én 1844 Édes Lórikám! Egy kényelmes hintó megy értetek, mely a ládákat még ma le fogja tenni nálatok, hogy holnapig mindent berakhassatok. Igen szép volna, ha holnap nyolc óra tájban megindulnátok, úgy még ebédre megjöhetnétek. Jó volna, ha egy pár fehérruhát hoznál számomra, mert igen fogytán vagyok. A kocsi akkor fog odamenni, mikorra rendelitek. Légy rajta kedvesem, hogy ne várakozzék. Bajzának is pontosan megizend az indulás idejét. Csókollak, édes kis tiícs* köm, siessetek. Szerető férjed, Vörösmarty” Vörösmarty írt „szerelmeslevelet” is; érzelmest nem, de töprengőt, rajongót, mélabúsat, édeset igen. Kétkedőt, aggódót: „... gyakran szemrehányást teszek magamnak, hogy téged szeretni mertelek, oly fiatalt, kinek még annyi kilátása volt fényesebb életre.” De Vörösmarty Mihály levelet azért írt, mert közlendői voltak: leveleiben mindennapi fontos tennivalókról feleségének, barátainak, munkatársainak üzent s nem a halhatatlanságnak. Nagy emberek nem élnek úgy, mint kis emberek szerint élniük illene. Vörösmarty- nak már némely szigorú szeretetű kortárs tisztelője szemére vetette, hogy Pest finom társaságai s a hivatalos előkelőségek hiába várják őt körükbe, a Casinóba sem jár, 13 Gáldi László: Petőfi kisebb műfordításai. Irodalomtörténeti Közlemények 1969. 407. 421.
