Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Neruda, Jan: Az óvárosi torony - Machar, Josef Svätopluk: Az óvárosi tér - Sova, Antonín: Borongós rímek
140 esztendeje született a cseh realista líra egyik úttörője, Jan Neruda (1834— 1891). Jan Neruda az óvárosi torony Éjfél van. Lángol a torony. Tűzcsóva lobog az égen, odafent táncol a láng, villámként tüzel az éjben. Éjfél van. A torony vörös, mint egy óriási, véres kéz, s fölötte rőt láng veti az égre az ember izzó feszületét. Minden ablak zihál, liheg, mint arc, melyből elfolyt a vér. A levegő szikrázni kezd, mint kard, amelyet kova ér. így bőg a tűz száz éjszakán. Századokat nyel el kohója, s a távolból ide morajlik a népek vén, örök folyója. így bőg a tűz száz éjszakán át, s a torony alatt, szemét lezárva, bársony bölcsőben alussza álmát a föld szíve, száz tornyú Prága. 110 éve, egyazon esztendőben született a cseh szocialista líra két kimagasló reprezentánsa, Josef Svätopluk Machar és Antonín Sova. Josef Svätopluk Machar az óvárosi tér Az ember felejt, a harangok soha. Amott áll Győzelmes Szűzanyánk oszlopa. Az emberek loholnak, viszik a gondot: apró kis bajaik — szegények, bolondok. Az ember megrokkan, a harang sohanap: az ember felejt, a harangok konganak. Idegen járomban, annyi balsors alatt a szívük a régi, s hangjuk is az maradt. Týn-templom tornyából zúg századok óta: Atkozott legyen Becs és átkozott Róma! Antonín Sova borongós rímek Ha feljön az est, a városi utcákon vak forgatagba kezd az édes élet. Kék lánggal törnek át zajon, illatáron a nyugtalan, vibráló lámpafények. A csipke, pézsma, kázsmír, arany varázsa felvillan s elpattan, mint a buborék, s te értetlenül bámulsz a torz világra, mely hazug álmok füstjeként leng feléd. Egy ficsúr füttyent, egy nő után eredve; az ifjúság szirma hull a sárba itt, s az olcsó képbe, értéktelen keretbe te hozod be most munkád s álmaid. Te hozod be, ó, munkás, a két karoddal, és te, ki agyaddal szerzed kenyered, szüntelen harcban az ónos köznapokkal, hogy végül a rácson verd szét fejedet. Leláncolt sas vagy, akit ha béna szárnya olykor a tömeg feje fölé emel, magad marsz bele sebeid parazsába aztán lehullasz, s vergődve esel el. Rácz Olivér fordításai
