Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Mináč, Vladimír: A kilencvenedik (A jubiláló Slovenské pohľady köszöntése )
nyezést, sőt reakciós hagyományokat is, amelyek bűnbe és pusztulásba visznek. Csak az ostoba nem tanul a saját hibáiból, csak a kalandor nem ismeri be torz hajlamait. A történelmet bizonyára módosíthatjuk és hozzáigazíthatjuk a napi kívánalmakhoz, de ezek rövid távú módosítások, amelyek megszűnnek a lét igazi szükségletei és a kérlel hetetlen történelmi szükségszerűség előtt. Bizonyára éppen ezért ezúttal sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Slovenské pohľady a felszabadulásig a szlovák burzsoázia folyóirata volt, hogy annak erejét és főleg gyengeségét, ideológiáját és retorikáját, érdekeit és politikáját képviselte. Milyenek hát a hagyományai? Miben rejlik küldetésének ereje a jelen és a jövő számára? Ez körülbelül a kilencvenedik évforduló leglényegesebb kérdése. A válaszért, mint mindig, a forráshoz kell visszamennünk. „Óriásként áll a világ közepén... ezerféle út és tér nyílik meg neki, síkságok és magaslatok, ott csaták porjellege, itt nyugodt ködök, ott a bölcsesség és a filozófia építményei, emitt a napszámos emberiség sürgésforgása, ott kapák és ekék szántóföldjei,, itt a kereskedés tengerei és világjáró hajói, ott a hivatal, a rang és a hírnév meredek kaptatói, itt az ősöktől öröklött kiváltságok arany palotái, ott arany trónusok és nemzeti ítélőszékek, itt a porba roskadt, orcája verejtékében úszó emberek és rabszolga-nemzetek, s mindezekben az ember áll és mindezek fölött az emberi ész uralkodik ..Lehet, hogy a koncepciózus gondolkodó a világnak ilyen, az ifjú Hurbanra jellemző fölfogását túlzottan romantikusnak, szertelennek és pontatlannak találja. Az én számomra a gondolatritmussal telített szöveg azt a nem bemagolt, hanem megélt dialektikát és humanizmust képviseli, amely nem csetlik-botlik az elméletek között, nem esik hasra a forradalmi humanizmus divatos tételei előtt, hanem amelyet a gyakorlat szült, hogy élesre köszörült kardként a gyakorlat elevenébe vágjon. A világ bonyolult, a világ rendje igazságtalan, a létfeltételek kegyetlenek. Am itt van az ember, aki nemcsak hogy meg tudja változtatni, hanem kötelessége megváltoztatni a, világot. Az a tény, hogy sok hasonlóval együtt a folyóirat indulásának idején született, egyfajta üzenetté avatja ezt a szöveget. Tudom, mi az üzenetek sorsa: az ember mézzel érkezik és mésszel távozik. Sokan ravaszkodnak vele, korteslovakat cicomáznak föl vele, vagy vele próbálják alátámasztani az omladozó osztálykiváltságokat, az üzenet üres szóvá, hülyék motyogásává romlik. A hurbani üzenettel is hasonlóképpen bántak — mégsem maradt alul. Befedett forrás, hozzáférhető a tisztáknak, akik tiszta vizére szomjaznak. „A múlt csapásai azok a rendszerek voltak, amelyek a tudományt és az életet különválasztották” — ezzel a mondattal indult a folyóiratunk. A „tudomány” nem véletlenül került a lap fejlécére; központi ideggóca lett. Jó küldetése volt, vagy annak kellett lennie. Tudomány a szó legtágabb — minden ismeretet befogó — értelmében. Ez a tudomány — erről vall az idézet is —, nem a szobatudósoké, nem az élettől elfordulóké, hanem olyan, amelynek egyetlen becsvágya volt: az ember mellett állni, mellette maradni, fölemelni őt — tudomány a gyakorlatért. A régi Pohl'adynak ez a hagyatéka nem közömbös a mi lapunk számára sem, amely bizonyára marxista kíván lenni. Bár a gondjaink szűkebb területhez, főleg az irodalom területéhez kötnek bennünket, Húrban dialektikus tétele ma is, számunkra is érvényes: megmaradni az irodalom eleven áramában, de nem csupán sodródni benne, hanem a „tudományt”, az általános ismereteket a gyakorlatban szerezni, hogy használhassuk őket a gyakorlatban. Még egy üzenet, amelyről keveset tudunk szólni, de nevén nevezhetjük: erkölcsi hősiesség. Ebből bizony a mi korunkban is elkelne egy kevés. „Fogadjátok hát szeretettel a mi újságunkat... a Tátrának ebben az új esztendejében. Az új évben mindent újra kezdünk, amivel tavaly próbálkoztunk.” Ilyen jókívánságot hagyott ránk az alapító. Mi hasonló jót, azaz kitartó munkát kívánunk. Mert a történelmet nem ricsaj és kiabálás, bégetés és hejehujázás alakítja — mint a vásárokat, — hanem szívós, kitartó munka. Ez a parancsok parancsolata. ford.: vai
