Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Galán Géza: Petőfi vagyok
— Szóval te nem is tudod, hogy tegnap mi történt? — Na, mondd, mielőtt még elalszol... — A komótossága mindig kihoz a sodromból. — Azt tudod, hogy Lederer a nemzetőrség kérésére azt jelelte, nincs jegyver. Erre a minisztérium megvizsgálta a budai jegyverraktárat, és kisült, hogy nagyon is sok van! Mire az ifjúság tegnap macskazenét adott Lederernek, aki fegyverrel lövette szét a tömeget... Nem mozdulok. — És a minisztérium? Jókai vállat von. — Tessék, itt van, amit megjósoltam. Senki nem hitte, amikor azt mondtam, hogy ezek a miniszterek nem a tettek emberei! Az első naptól kezdve csak nyámnyognak, cammognak, mint egy inaszakadt invalidus. Ha hagyjuk, ez a minsztérium eltemet bennünket. — Sándor, nem lehet a felelősséget csak a minisztériumra hárítani. — Hát kire lehet? A Petrichevich Lázi süket nagynénikéjére? — A minisztériumnak elég a gondja! — Az majd csak ezután lesz! Szedd a sátorjádat. Népgyűlést hívunk össze. — Mikor? — ámuldozik Jókai. — Rögtön, mihelyst felébredtél... Végre megmozdul, veszi a kalapját, és valóban föléled: — Miattam lármázhatsz, vitatkozhatsz egy hétig is, de azt kikérem magamnak, hogy a kalapomat hamuládának használd!!! S valóban kiszórja kalapjából a hamut. Tömegzaj. A múzeum előtt vagyunk. Megint a költő búg a fülemben: „A lépcsőkön álltái, futottál a szíved és agyad után, de nem tudtad, hogy elveszíted híveidet.” Kiemelkedek a tömegből és energikusan harsogom: —A mostani szónokoknak, úgy látszik, hivatása lett titeket mindenkor nyugtatni, csöndesíteni... betegápolónál, mondhatom, ez gyönyörű erényi... én úgy vagyok teremtve, mint az onka, amely, ha vész van, kiabál, — mint a förgeteg, mely a hullámokat vihar idején fölkorbácsolja... Szomorú tény, hogy én a minisztériumra nem hogy a hazát, vagy magamat, de a kutyámat sem bíznám!... Általános felhördülés. Meghökkent, döbbent, itt-ott ellenséges tekintetek. Bekiabálnak, zajonganak. — Miért? — kérdi valaki. — Mert megdöglene — felelem. — Neked semmi se jó!... Kritizálni mindent, az a legkönnyebb! Az anyám is otjt a tömegben. — ... végül elszavalom nektek egy versemet. — Amellyel véglegesen magad ellen uszítottad a szolgalelkű, királyhű polgárokat — szól közbe a költő. — Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok, Ti királyok, nyílt őszinte szót, Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy Büntessétek a felszólalót; All még Munkács, áll az akasztófa, De szivemben félelem nem áll... Bármit mond a szemtelen hizelgés, Nincsen többé szeretett király! A felhördülés még nagyobb, mint az imént: — Mit pofázol a levegőbe!... Meg kell zabolázni ezeket a petőjijéléket! A költő hangja: „Nem értetted, hogy ők a múlt század gyermekei, te viszont az eljövendőké, hogy az ő királyhűségük sérthetetlen.” A Minisztériumban. Öttagú a küldöttségünk. Köztük Stancsics, Pálffy, Degré ...
