Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - FIGYELŐ - Alabán Ferenc: Komparatisztika és genológia

latokait, szakítva a hagyományos (pozitivista) hatáskutatással.

Az eddig elért eredmények egyik bizonyítéka a Komparatisztika és genoló- gia címen kiadott kötet, amely a már említett eperjesi konferencia anyagát tartalmazza. A kötet tanulmányait két csoportba sorolhatjuk: az egyik dolgozatai az irodalmi műfajokkal és elemzésükkel foglalkoznak; a másik az adott műfajokat (lírai, epikai stb.) és azokon belül az egyes irodalmi alkotások összehasonlítását elemzi.

Az irodalmi folyamat nyitott struktu- ralizált rendszer — vallja Petrus —, az irodalomtörténeti kutatás tárgya pedig e rendszer belső és külső változásainak teljességre törekvő rekonstrukciója. „A rendszer egyik kis részének megvalósítása a maga strukturális mozgásában, a legelemibb egység, amelynek síkján az együttlét következtében a fejlődés szinkrónikus és diakrónikus mozzanatai találkoznak — a mű.” Ilyen fontos, alapvető értelmezésekre bukkanunk Petrus írásában.

Az egyes irodalmi struktúrák genoló- gaia vagy komparatisztikai aspektusainak és más, ma is vitatott problémáknak a felvetéskor a konferencia részvevői többször hivatkoznak lengyel tudósok (Slawiňski, Opacki stb.) tételeire. A mai genológiai elméletre jellemző a genoló- giai anyag rendszerének, az irodalom genológiai felosztásának többoldalú megközelítése. Ezt híven tükrözi a jelenlegi lengyel genológia, amely az utolsó évtizedben több szempontból kiindulva állított föl néhány rendszert (H. Markie- wicz, Glowinski).

J. Hvišč a genológia történeti fejlődésében három korszakot különböztet meg (az egyetemest, a pozitivistát és a struk- turalitást), s a genológia kutatási korszakának igazi kezdetéül a XIX—XX. század fordulóját jelöli meg, nagyrészt F. Brunetiére munkásságával összefüggésben.

A történeti poétika egyik kulcskategóriája az irodalipi műfaj. Ha ebből az axiómából indulunk ki, akkor a genológia tárgyát az irodalmi műfajok történelmi változásainak vizsgálatában a szinkrónikus és a diakrónikus szempontok egységében jelölhetjük meg.

Milyen a kapcsolat a komparatisztika és a genológia között az irodalomtörténeti kutatás feladatait illetőleg? Milyen ennek a kapcsolatnak a minőségi síkja?

Milyenek az egymásra vonatkozó feltételei, funkcionális meghatározottságuk? Milyen elv alapján valósul meg „együttműködésük”? Ezekről a kérdésekről olvashatunk részletes elemző tanulmányokat.

Nem kevésbé fontos a következő kérdés: milyen a nyelv, amellyel korunk genológiája fölveti a problémáit? Nyelvészeti, bölcsészeti vagy szociológiai jel- legű-e? Vagy pedig a kompozíció, a téma nyelve? Erről a kérdésről szintén olvashatunk tanulmányokat. Cyril Kraus a Štúr-iskola költészete kapcsán a műfaji megformálás és a műfaji differen- ciáció összetettségének néhány kérdésével foglalkozik, azok kiváltó okait, majd konkrét műfajok (történeti eposz, ballada) nyomait mutatva be. Bebizonyítja, hogy a műfajok fejlődése fontos jellemzője a Štúr-iskola irodalmának, hogy a költészet totalitása nem egy műfaj keretén belül teljesedik ki, hanem több műfaj eredménye. A költők a hagyományra — minden művészi kezdeményezés nagyon lényeges kontextusára —, valamint a népköltészetre — a Štúr-iskola meghirdetett programjára — támaszkodnak.

Három tanulmány a rövidebb epikai műfajok, az orosz ocserk és a szlovák črta (karcolat) egymáshoz való viszonyáról szól, fölvetve emancipációjuk kérdését a többi rövidebb epikai műfajjal (novella stb.). A genológiában eddig sok megvilágítatlan, ellentétes, sőt egymást kizáró nézet uralkodott, amely a műfajok vizsgálatakor kétszeresen jelentkezik (különösen olyan fiatal műfajok, mint az ocserk és a črta esetében). Št. Rakús két rokon művet hasonlított ösz- sze: Turgenyev Bezsinék rétje és Va- janský Lovászok című írását. Az ocserk architektonikus tipológiáját illetőleg Ľ. Petríková két jelentős problémát taglal: az irodalmi alkotások tárgyának szerepét és a montázs-kompozíció elvét a művészi karcolat műfajában. „A műfaji struktúra változása, dinamikája okozza, hogy egyes irodalmak egyes műfajai között többféle funkció és hasonlatosság létezhet” — állítja R. Chmel. A szlovák-magyar kapcsolatok kutatója ezt a problémakört a XIX. századi szlovák-magyar érintkezések hátterében világítja meg.

A hosszabb terjedelmű műfaj — a regény — szocialista realista alkotói módszerének lényegét, továbbá a kollektivi