Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - FIGYELŐ - Mészáros László: A rejtélyes tök (L. Souček A betlehemi csillag nyomában)
A rejtélyes tök fióyelo Ha valaki érdeklődéssel követi a Madách Könyvkiadó köteteit, nem kerülhette el a figyelmét, hogy az elmúlt néhány évben a szerzők között többször is feltűnt Ludvik Souček neve (A vak madarak titka, 1968; Az ősi lovagi jel, 1972 és A betlehemi csillag nyomában, 1973.) Mindhárom kötet fordítója más személy (az idézett címek szerinti sorrendben: Zólyomi Antal, Bártfi László és Mayer Judit). Ki ez az ember, akinek a műveit ilyen rendszeresen tolmácsolja a Madách? Součekkal először A Fekete Bolygó Testvérei (Bratri černé planéty, Albatros, 1969) című könyvben találkoztam. Ez a keretjátékot és négy novellát tartalmazó kis kötet nagy élmény volt számomra. Megcsillant benne Souček minden írói erénye. A keretjáték hőse maga az író, a közvetlen és élénk elbeszélő stílus pedig olyan csodás ötvözetté kovácsolja a mesét és a valóságot, hogy az olvasó helyenként szinte önkéntelenül teszi föl a kérdést: mi ez? Persze a szög azért csak kibújik a zsákból, és a kötetre rákerül a címke: science-fiction. De Souöeknál valahogyon minden úgy fiction, hogy akár valóság is lehetne. A fantasztikum nem a távoli jövőbe röpít bennünket, hanem itt hullámzik előttünk. A kötet második novellájában például (Rémek a Csalás-öbölben; Bubád v Deception Bay) a kozmikus feltételeket tesztelő kozmoT nauták kis csoportja az előre kiszemelt és felkészített gyakorló terepen — valahol Labrador legészakibb csücskének tundráján — nemcsak a NASA által kieszelt és odahelyezettt űrlényekkel találkozik, hanem valódi kozmikus vendégekkel is. A „in- terplanetáris kommunikátor” természetesen semmire sem használható, és a találkozás tűzpárbajjal végződik. íme, az űrlényekkel való első találkozás egy újabb lehetséges variációja. Mindez Souöeknál kritikus és ironikus ízt kap egyszerre, mert a történet hősének el kell hagynia a NASA kötelékeit, s át kell költöznie Európába, hogy titokban maradjon a kudarc. A hős nem is beszél a történtekről, hisz Európában sent nehéz kikötni a bolondokházában „és még könnyebb azt a látszatot kelteni magunkról, hogy szószátyárok és javíthatatlan hazudozók vagyunk”. Tudjuk, hogy az UFO-jelenségek problémája nincs lezárva és éppen ez ad valóság-ízt a novella fantasztikumának. A valóság és a fantázia „földközeli” keveredése jellemző A vak madarak titka és Az ősi lovagi jel című kötetekre is. A sci-fi mindkét műben csak valahol az utolsó harmadban jelenik meg, amikor már teljessé válik „a csodálatos kalandok zűrzavara”. Vegyük például A vak madarak titkát: Doktor Bjelke izlandi pszichiáter Prágán átutazóban, vakbélgyulladása kapcsán megismerkedik Kamenik doktorral, a szenvedélyes bogárgyűjtővel. Bjelke később hálából Kameníknak néhány csomag bogara}: küld. Az első rejtély: a Leptoderusok fajtájából „minden barlangban csak egy, legfeljebb — de az már kivételnek számít — két fajtájuk élhet”, nem pedig négy vagy öt! Miféle barlang hát az a „Snaefettsjökull”? Közben Bjelke Prágába látogat, és felbukkan egy újabb rejtély: Bjelke szerint Verne Gyula járt Izlandon és az ő nagyapja volt az író vezetője. Erről azonban minden életrajz és lexikon hallgat. Mi hát az igazság? így indul a VÉI — azaz Verne És Izland — akció, amellyel a kalandok sorozata elkezdődik. Kamenik megismerkedik Alena Král fényképésznővél, aki Franciaországi útja során ellátogat a Verne-múzeumba is, és ott felfedezi, hogy Verné útinaplójában egy helyen törölték a szöveget. Nincs más megoldás, el kell látogatni Izlandra. Az eddig említett három emberhez csatlakozik Leif' Thorgunn, aki a már említett bogarakat találta, és aki a kis csoportot elkalauzolta a Szent Patrick bar-i langba. A barlangban először csodálatos és érthetetlen, vak madarakat ábrázoló fémábrákat találnak. Később, kiderül, hogy a madarak radioaktívak és Jíamenik megbetegszik.,':
