Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Tolvaj Bertalan: Vojtech Kondrót műfordítói útja
olvasni, fordítási módszerében kiütköznek a kezdő fordítóra jellemző vonások. Elég a költemény első szakaszéit a két verzióban egymás mellé állítani, s a fordítás- elméletben kevésbé jártas olvasó is felfedezi azokat a szembetűnő különbségeket, amelyek rontják a fordítás hitelét: Híd, 6, híd, dalollak téged, jelszökő, karcsú íveid, légies könnyedséged, acélbordázatod, moccanatlan, tömör pilléreid — Most, ó, most, tvoje do neba vztýčené oblúky, železné rebrá a ťažkopádne piliere, robené tak trochu spakruky Először is: hová lett a versszakból a „dalollak téged” sor, amelynek — érthetően — nem elhanyagolható funkciót szánt Bábi, hiszen (akár egy refrént) megismétli a negyedik szakaszban is. A szövegértelmezésből előbb arra gyanítottam, hogy a nyomda ördöge húzta ki, de amikor az ismétlés helyén sem bukkant elő a keresett sor, megbizonyosodtam, hogy fordítói módosításról van szó, részben azért, hogy Bábi hat sora az átköltés után is hait sor maradjon, részben — s ez inkább csak feltételezés — mert Kondrót nyelvileg nem birkózott meg a szöveggel. Ezért lett a Bábinál két sort alkotó „acélbordázatod, moccanatlan, tömör pilléreid”-bői Kondrátnál három soros „železné rebrá a ťažkopádne piliere, robené tak trochu spakruky." Ez pedig a „légies” eredetinek alapos szűkítése, szürkítése, nyersebbé durvítása. Még inkább kifogásolható az utolsó szakasz értelmi csattanójának a megoldása. Állítsuk megint egymás mellé az eredetit és a fordítást: A fordítás ott válik nagyon problematikussá, ahol Kondrót „pillanatok”-járói (okamihy) lekopik a „bízó” jelző, ami nélkül az egész vers végkicsengése ellenkező értelmet kap, a költő híd szerepe passzívvá válik, holott az eredetiben éppen a „bízó pillanatok ra válaszoló „azóta érzem: én is, én is valamiképpen híd vagyok” sugallja a költő-híd aktív küldetését. Mindez Kondrótnál három szóvá zsugorodik: „sám som most”, s ez nem értelmi sűrítést, hanem eszmei szűkítést eredményez, nem is beszélve arról, hogy ez a tartalmi és formai egyszerűsítés kifordította a verset eredeti Idomából. Bábi másik Duna-versének /A Duna hídján át) szlovák változata is kivált bennünk néhány fenntartást. Kondrót itt teljesen felborítja az eredeti vers képletét: Első látásra is nyilvánvaló: a fordítói hűség tartalmilag és formailag is csorbát szenved; nemcsak a „zord arcú” jelzős szerkezet sikkad el (aminek pedig az eredetiben érzelmi-gondolati és metrikai funkciója is van), hanem a versmértéknek a fordítói szabadságon túlmenő megváltoztatása szegényebbé tette a versszakot azzal, hogy felborította a ritmikát. A fordító egyénisége a megengedettnél jobban beleszól a másik szakaszba is, amikor „a nagy Duna hallgatott” sort így formálja át: „K Dunaju som sa obrátil.” míg tonnás terheiddel átzúdultak rajtad a dübörgő percek, száguldó, bízó pillanatok, azóta érzem: én is én is valamiképpen híd vagyok ... keď zvierajú ta jarné kryhy, nákladné autá minút, odvážajúce nenávratné okamihy sám som most. Egy éjjel Esztergomnál a Duna hídján át kísértek engem holdjény alatt zord arcú katonák. Cez dunajský most raz v noci pri Ostrihome viedli ma pri mesačnom svetle vojaci.
