Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Zalabai Zsigmond: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni”
— Miért kellene félni egy kalaptól? — válaszolták. Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fólnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni. (...) Most aztán a fölnőttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves koromban nagyszerű festői pályafutásomról. Kedvemet szegte 1. és 2. számú rajzom kudarca. A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”16 Lao-Tse mondja, hogy „Nem a küllő teszi a kereket, hanem a küllő közti rések”. A gyermeklíra lényegét — a frappáns motívumok és frappáns nyelvi megoldások mellett — alighanem szintén azok a „rések” és képek közti örök teszik, amelyek szabad teret engednek a fantázia kiterjedésének, a csoda kiteljesedésének. Verseghy Erzsébet Tavaszi szél című kötetében a frappáns motívumok, a frappáns nyelvi megoldások, a gyermekien fantáziadús és ötletes szemléletmód teljes hiányával találkozunk. Verseiben a felnőtt szólal meg, józanul kimért hangon, minden jelenséget pedánsan a helyére rakva, minden témáját a végsőkig kimerítve s így közvetve vagy közvetlenül, de magyarázkodva. (A közvetett magyarázkodás a témát ellaposító agyonrészletezésből fakad.). Szókincse híjával van az írásunk előbbi részében táblázatokba foglalt nyelvi jellegzetességeknek, szóhasználata múlt századian avitt. A csönd nála — gyermekversben, amely nem tűri a nyelvi klisét! — honol; a szél képi megformálásakor sem futja többre az erejéből >a költészetben már nem használatos, mert megfakult „szélparipa” metaforánál.19 Verseghy nem él a gyermekvers stílusának olyan nemes eszközeivel, mint a zenei rávezetés, a sajátos szóképzés, a szójáték, a szófacsarás, a ritmusjáték, az ikerítések és kicsinyítések stb. Nem tudja átgyerme- kesíteni a stílusát, mert már a szavak kiválasztásakor hibát hibára halmoz. Téli rajzéban ezt írja: „kapuból vad házőrző eb(.. ./csahol”. A gyermektől idegen „házőrző eb” kifejezés használaita itt legalább olyan botlás, mint ha egy hivatalos leiratban a „kutyusadó” megfizetésére szólítanánk fel a derék polgárokat. (Hogy a Verseghy használta „házőrző eb” mennyire gyermektől idegen hangulatot és szemléletet közvetít, azt a legjobban egy ellenpéldával bizony íthaítjuk. Tóth Elemér írja A kutya című versében: „Jön a kutya / — uhu, uhu — / azt mondja, hogy / — uhu, uhu. / Megkérdeztem: / kutyu, kutyu, / mért mondod, hogy / — uhu, uhu — / azt mondta, hogy / — uhu, uhu.”j A nyelvi igénytelenség egyenes folyománya a nyelvi hibák és képzavarok vad burjánzása. „Utcahosszat az oszlopok drótján / ül csivitelve a fecskesereg, / sok kicsi nyüzsgő hangjegy a kottán, / ritmusa őszi dalt csicsereg” — olvassuk a Búcsúznak a fecskék ben. A „nyüzsgő” igenév a mozgást asszociálja, jóllehet a hangjegy egyáltalán nem mozog. S tovább: a fecskék csicseregnek vagy a ritmus csicsereg? Szerintünk az előbbiek, a vers szerint az utóbbi, lévén az állítmányhoz kapcsolódó alany a ritmusa főnév. „A tűzhelyen kolbászkígyók főnek” — kapjuk fel a fejünket a ľoll- fosztás torz víziójára. Máskor a rímkényszer rántja bele Verseghyt a képzavarba: „Sír az ablak, folyton nyíló hóvirágnak hűlt helye, / Zokog a tó, kilyukadt a jégpalástja teteje”. (Télsirató). Az egyébként is szürke nyelvet a gyakori önismétlések még jobban kifakítják. A falevél „szélparipa sörényébe kapaszkodva útra kél” (Ősz), a Fagyos szélben ugyancsak „szélparipa ... vágtat”, s a Télkirály is „vágtató szélparipán” lovagol (Télkirály). A tavaszi szél egyszer „kisablakon” zörget be, máskor az „iskolaablakon”. Ezek után már az sem lep meg, ha a finnyáskodóan elegáns, extraválasztékos „ruhát ölt” kifejezés egyszer a „kék palástot ölt az égbolt” (17. 1.) máskor a „Sötét ruhát ölt a táj” (24. 1.) közhelyekben bukkan fel újra meg újra. Az avitt „lombsátor” metafora négyszer, a „hervadt szirom” jelzős szerkezet kétszer 18 Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Móra Könyvkiadó. Bp. 1973, 8—9. 1. 19 A „vihar légparipája“ metaforát már Petőfi is használja a Farkaskalanu c. költeményében. Mára ez a szókép elvesztette frissességét.
