Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - Zalabai Zsigmond: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni”

Älldiga és várdiga, járdiga és tánciga.

Erre, arra, arra, erre, nincs semerre, nincs semerre.

Älldiga és várdiga, járdiga és tánciga, seje-huja-haj.

A költeményben — a szavak egyszeri előfordulását számítva — mindössze tíz szó van. Nemes Nagy ebből a szerény szókincsből is élvezetes, egyszerűségében is szug- gesztív költészetet teremt. Titka az újszerű s a gyermeki játékos szófacsarással egybehangzó szóképzésben („Äldiga és várdiga, / járdiga és tánciga’’), a zeneiséget megteremtő és felfokozó párhuzamokban, ismétlésekben, chiazmuszokban, a mély és magas magánhangzók kontrasztív akusztikájában rejlik. A vers témája mindössze ennyi: villamosra várás. Környezetet nem fest, tér- és idővonaitkozása, meséje nincs. De van hangulata, sajátos atmoszférája, s ez elsősorban a nyelvéből árad. Nemes Nagy „egyszerű” verseiben — egy-egy frappáns motívum, szőfűzés, ritmus, rím, szójáték erejéig

— mindig kimutatható a szürke jelenségeket új fénybe állító expresszivitás, a nyelvi lelemény ereje.

József Attilával szólva, „A költő olyan, mint a kisgyerek.” Mindkettő nyelvteremtő. Nem ismerik a gondolkodás sémáit, nem ismerik hát a nyelvi szabványokat sem. A gyermekek szófacsaró, szócsonkító, metaforaalkotó, szójátékteremtő képessége rendkívül változatos. Vargha Balázs, e kérdés nagy szakértője idézi — egy négyéves csöppség szájából — a szemöldök analógiájára létrehozott szájöldök mettaforát.14 A „rajzi- kál” kedvesen gyermeki képzését, a „tarka paradajka” zeneiségét és szójátékszerűségét, a rajzlapon kövérre sikeredett fecskét „fecskebagoly”-nak megnevező leleményt, fokozottabban figyelve a gyermeknyelvet, magam jegyeztem föl e tanulmány írásának az idején. Summa summárum: a gyermeknyelv szinte kínálja a példákat a költőknek a sajátos anyagkezeléshez. Vegyük sorra a legjellemzőbb vonásokat:

I. Szóhasználat

1. Halandzsaszó: „Ha kiborul a fakutya, / leröpül a retyerutya” (Weöres); „Keringeti borsó, / eltört a kis korsó.” (Népköltés, tovább: Nk); „Mit mos, mit mos, Levél Katicája? / Pittyet, pattyot, varróit keszkenőket” (Nk.);

2. Sajátos szóképzés: „Ma dühös a liba pék, / Csuda-sok a potyadék.” (Weöres);

3. Analógiás képzés: „... ott mennek a kutyákok, / kutyákok és macskákok, / macskákok és hangyákok, / hangyákok és kacsákok. / Mind tátog, / mind hápog, / vörösek, mint a rákok...” (Tamkó Sirató);

4. Szójáték: „Egy / hegy / megy. / Szembejön a másik hegy. (...) Én is hegy, te is hegy, / nekünk ugyan egyremegy.” (Weöres);

5. Szócsonkítás: „Csék, / csék, / bikacsék, / eső esik, nem jég” (Csoóri); „En- ce, Bence, kis medence...” (Nk.); „Pám, / pám, paripám" (Tamkó);

6. A hangutánzó szavak nagy megterhelése: „Brekekex / brekekex / brekekex! / Gyere bújj / víz alá / ha szeretsz!” (Weöres).

Az itt felsorolt nyelvi jellegzetességek eltanulása és használata önmagában még nem teremt jó gyermeklírát. Többről van szó: a fönti sajátos elemeknek a szövegkörnyezetükhöz való viszonyáról, szervezett struktúrába illesztéséről. Az idézett példatárban azt is megfigyelhetjük, hogy a sajátos szóhasználat szervesen összefügg a gyermekvers zeniségével. A gyermeklírában ritka a szabad vers; annál nagyobb változatosságban fordulnak elő a kötött vers különféle variációi, a felfokozott zeneiség.

K Lásd a Rádió és Televízió Szemle (VI. évf., 2. szám) c. kiadvány A metaforák és a televízió (Töprengések egy gyerekműsor előkészítése közben) c. tanulmányát, 71. 1.