Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Kovács Győző: A Fábry életmű kutatásáról (Problémák és feladatok)
Kovács Győző (Problémák és feladatok) A Fábry-életmű, az író élő hagyatéka, telítve súlyos emberi és társadalmi, nemzedéki és világnézeti mondanivalóval. Az író, amíg élt: idézett és idéző volt egy személyben. Korparancsot teljesített, miközben a gondolat és a béke igazát védte, igazságát képviselte. Mindennek egyetlen —• ma már világosan felmérhető — forrása az az elv, amelyet Fábry Zoltán ötven esztendőn át töretlen hittel hirdetett: az író elkötelezett ember, aki erkölcsi magatartásáért felelősséggel tartozik nemzetének, népének, a társadalomnak és az emberiségnek. 1967-ben, az első kassai Kazinczy Nyelvművelő Napokon, azok megnyitó előadásának, mintegy üzenetének Fábry ezt a címet adta: Kazinczy elkötelezettségében (A Kassai Batsányi-kör Évkönyve, 1965—1968. 1969 187—196.}. A Fábry Zoltán-i örökség tehát fontos problémákat hordoz. A kritikának s az irodalomtudománynak ezek közül néhány alapvetőnek bizonyulót tisztáznia kell majd a Fáb- ry-életműben (például a vox humana, az erkölcsi realizmus, a valóságirodalom és a szocialista realizmus kapcsolata, Fábry Zoltán kritikusi módszerei stb.). önmagában véve nem is tekinthető ez „tehertételnek”, különösen akkor nem, ha Fábry Zoltán egyik, 1961. decemberében kelt (e sorok írójához intézett) levelére gondolunk, amelyben azt fogalmazta meg: „... Minden szellemember probléma. Aki nem probléma, az nem is vet hullámokat ...” Ügy véljük, hogy — a Fábry-irodalom eddigi eredményeinek felhasználásával — először a Fábry-életmű lényeges problémáit kell felderíteni, tisztázni ahhoz, hogy azok felhasználásával majd a „szabályos” Fábry-életrajzot meg tudják írni, Nyilvánvaló azonban, hogy a problémaköröket az életmű, az életrajz időrendjének lényeges megbontása nélkül kell számba venni; tudatában vagyunk tehát annak, hogy a nemrégiben lezárult Fábry-életmű tudományos és kritikai igényű feldolgozása csak ezután kezdődhet. A Fábry-filológia, amely most van kialakulőben és az életmű egésze számos feladatot ró az irodalomtörténeti kutatóra (e helyütt csupán az 1920-as évek folyóiratainak feldolgozására, másfelől s ismételten például az erkölcsi realizmus és a szocialista realizmus történelmi kialakulására s a kettő dialektikus kapcsolatának feltárására utalunk). Ezúttal csak fölvethetjük, mintegy jelzésként a problémákat és feladatokat. Nyilvánvaló — ezek után — hogy a problémakörök felvázolása három központi fejezetre épülhet: 1. A vox humana (s annak forrásvidéke). 2. Az erkölcsi realizmus (ennek kapcsolata a valóságirodalommal és a szocialista realizmussal). 3. Fábry Zoltán, a kritikus működésének vizsgálata. Csak ezek behatóbb igényű vizsgálata után kerülhet sor a legfontosabb Fábry-művek (például a két trilógia) elemzésére. Mindez persze azt is lehetővé teszi, hogy minden kötet ne szerepeljen önálló elemzés tárgyaként, hanem e problémakörökbe beépítve kapjanak helyet (ilyen szempontból: az Emberek az embertelenségben, a Kúria, kvaterka, kultúra, másfelől és más szempontok szerint a Harmadvirágzás s a Valóságirodalom, ismét más aspektusból vizsgálva a Hazánk, Európa című kötet stb.) Amikor a Fábry-életmű általános érvényű és jelképi értelmű kategóriáit keressük és beillesztjük a pályakép egészébe, alig tagadhatnók, hogy a pályakép indító pillanatai (amelyekről a Vigyázó szemmel című, immár poszthumusz kötete első ciklusra, a Szomorú szemmel ad némi tájékoztatót) gyakran a kelleténél erősebb fényt kapnak. Ennek az az oka, hogy azok a fogalmak, amelyek Fábry Zoltán gondolatainak kifejtése nyomán jelképi értelműekké váltak, mint az Ember, az Író, a Felelősség, a Félelem, a Barbárság, a Tisztaság, a Gyilkosság, a Kultúra, a Fasizmus, a Közöny, az Antifasizmus vagy a a Fábry életmű kutatásáról
