Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - Török Elemér: Három vers
Török Elemér anyám Mindig ezek az éjszakák mélyéből zarándokoló gondolatok mindig ugyanazok futnék inkább hozzád anyáin elsimítani arcodon az agónia ráncait hogy szép legyél legalább emlékemben ha már világra hoztál hogy velem minden megeshessen futnék a mozdulatlanság ötágú tenyeréből valami kopoltyú-piros halpikkelyű csendbe vissza bogáncsos udvarunk mélyére mosolyod árnyékába megpihenni keresni az útat kezed felé s mint a hajnal ablakába kiálló jegenyék nézni szemedben a tenyészet-jóságot amire mindig vágytam a keményen koppanó sóhajok közt e tűznehéz anyátlan árvaságban és k! mondja meg Elindulok újra mielőtt kivirágzanak jegenyéim hegyén a csillagok körben vajúdó fák merengnek a kövek emlékét hogy értsem meg és ki mondja meg amit elfeledtem míg megyek e tiszta csendben s nyomomba fulladnak az árnyak kövek türelme • A madarak torkában rekedt hang a süllyedő fák döbbenetében és az örök mozdulatlan csend akár egy koporsó s a kövek türelme hogy egyszer kivirágzanak Weiner-Král Imre: A deményl temető (1968)
