Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - Fazekas László: Leonyid Andrejev (1871—1939)
LEONYID ANDREJEV t wJ „Ki rejtőzik a Leonyid Andrejev álnév mögött, Makszim Gorkij vagy Anton Pavlo- vics Csehov?” — faggatta a kiadót Merezskovszkij, amikor Andrejev első elbeszélései megjelentek. Pedig már az első művek is ritka eredeti tehetséget sejtetnek; nem csoda, hogy első elbeszéléskötete tizenkét kiadást ért meg, ami teljesen szokatlan abban az időben. Az elbűvölő egyéniségű Andrejev lenyűgözte Gorkijt is, meleg barátság kezdődött közöttük (amely egy évtized múltán drámai szakítással ért véget). „Láttam, hogy ez az ember alig ismeri a valóságot, s nem is igen érdekli őt; annál nagyobb bámulatba ejtett intuíciójának ereje, termékeny fantáziája, fogékony képzelete” — írja róla Gorkij. Ha Andrejev nem is értette meg minden vonatkozásában korának bonyolult világát, rendkívüli érzékenységgel élte át, s ragyogó stílusművészettel ábrázolta. Az 1905-ös forradalmi hangulat őt is magával ragadta. A bukás után azonban egyre inkább eluralkodott rajta a pesszimizmus; a nagy forradalmat megelőző társadalmi válságban ő lett a dekadens polgári-kispolgári életérzés legnagyobb hatású kifejezője. Szinte minden elbeszélésének megjelenése, minden drámájának bemutatása jelentékeny irodalmi eseménynek számított, neve külföldön is egyre ismertebbé vált. (Már életében magyarul is megjelent elbeszéléseinek nagy része, több drámáját bemutatták. ) Az író népszerűsége 1910 után csökkenni kezdett. Az orosz társadalom egyre élesebben polarizálódott; a vívódó, ingadozó Andrejev nem tudott csatlakozni a diadalmasan előretörő munkásmozgalomhoz (s annak irodalmához), de a régi világ apologétája sem tudott lenni: túlságosan is látta annak képmutatását, életképtelenségét. Így aztán magára maradt — íróként is, emberként is. Az Októberi Forradalom győzelme után emigrált, s hamarosan meghalt Finnországban. Életének utolsó éveiben is alkotott jelentős műveket. Ekkor születtek a Kedves árnyak, az Anatéma és más drámái (a későbbi abszurd dráma előfutárai), s ekkor írta az Áldozat című elbeszélést is. A forradalom győzelme után hosszú ideig alig adták ki műveit a Szovjetunióban, legfeljebb egy-egy kisebb kötete látott napvilágot; az író neve szinte feledésbe merült. Csak az utóbbi időben került újra az irodalmi érdeklődés előterébe, egész sor tanulmány értékelte, s jelölte ki méltó helyét az orosz irodalomban (így Vagyim Csuvakov tanulmánya: 0 tvorcsesztve Leonyida Andrejeva). 1971-ben két kötetben megjelent elbeszéléseinek bőséges válogatása a moszkvai Hudozsesztvennaja Lityera- tura kiadónál. Az Áldozat című elbeszélését 1916 decemberében közölte egy kérészéletű lap, a Russzkaja Volja, amelynek Andrejev irodalmi szerkesztője volt. Az elbeszélés nem is jelent meg többé, míg V. Vilcsinszkij szovjet irodalomkutató ki nem ásta a feledésből, és publikálta a leningrádi Néva című folyóirat 1971 augusztusi számában. Fordításunk ennek alapján készült. Fazekas László
