Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - Kondrót, Vojtech: Atmoszféra
Holič, ahol 1944 novemberében meghúzódott. A meleg otthon. Holíč, ahonnan menekülni kényszerült. (Polgártársai elől). Templomunk térden kérlel? A torony feszes tenyér? (Házszeglet anyaszív félt talán s visszahív?) Hajlékok kapuszárnya merre nyílik? befelé? (Mely tájra cipeled batyudban őszödet?) Holíčon áll a szobra. (Holíčon, ahol nem akarták rávésni a nevét a második világháborúban elesettek emlékművére, mert nem csatában bukott el, hanem fogolyként halt meg). Ez Holíč, ahol az egyszerű emberek szinte Jánošíkhoz illő legendákat teremtenek róla. Azt mondják például, hogy önként jelentette fel magát a pribékeknél. Büszkeségből. 0 szűz ártatlanság mészfehér az orcád! Skalica, Holíč, (Bratislava). A tény, hogy helybeli gárdisták verték és kínozták, s mint valami elvetemült rablót (kora hajnalban, még pirkadás előtt, az első vonattal — félelmükben, vagy a megszé- gyenüléstől tartva) megbilincselve hurcolták el Bratislavába, önmagáért beszél. Nemcsak a szolgálati túlbuzgóság hevítette kínzóit. Bosszújukat akarták kitölteni egy körükből származó emberen — s mivel a földijük volt, ki is használták alaposan a lehetőséget. A tudatlanság eredendő ellenszenve csapott le a tudásra, a butaságból fakadó ősi gyűlölet az értelemre. Bárhol és bármikor megeshet ilyesmi, a legkisebb alkalom is elég hozzá. Skalica, Holíč, (Bratislava). Életének és halálának fővárosai. Csak a napkorong — a pont a nappal végén, csak a napkorong — a pont az élet végén Igazságot, a keserű igazságot! Danton A skalicai múzeum igazgatója, amikor az adatgyűjtésről beszélgettem vele, egyértelműen így határozta meg ezt (sajátos tájnyelven): „Az igazságot keressük, csakis a tiszta igazságot! Azokból is kiszedjük, akik verték. Tudjuk, hol találjuk meg őket!” (Tudunk ama csöndről. Arról a kínözönről. S a hóhérkodó szörnyről.)
