Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: Sarkadi Imre: Az elveszett paradicsom

Sarkadi Imre a valóságból merítve te- nt alakjai számára drámai-színpadi lyzeteket, nyelvet. Az életből emelte npadra figuráit, hogy gondolatait, ér- seit plasztikusan megjelenítse. Nem itamentumnak szánt mű az Elveszett radicsom. A darab főhőse nem azono- ható a szerzővel, legfeljebb „csak lelnek egyik fele szakadt ki belőle (ti. szerzőből) önálló életre”, hogy vita- rtnere lehessen a józan nézetű apának, megtisztuljon, előre kapjon Mira szemétől. Ez a kitűnő dráma nem végső izámolás egy elképzelt eszménnyel, egy

!'. I M’l I . í:i \ 1 . -11. í i I ( : • : .

t, de soha el nem ért álmaival. Sarka- időben figyelt föl a veszélyre, még an- k megjelenése előtt. Az író pontos őszinél megérezte a jövőt, az éden új állt, az ésszerű rendet és a szabadságot íyegető veszélyt — s fölvette a harcot ene. Erénynek hitte a kényszert, tö- ignek a magányt: egyedül próbálta meg enfelét legyőzni. Ebből a küzdelemből iletett az Elveszett paradicsom. Egy 'an írói magatartás teszi a színművet ;g értékesebbé, amely szakítani tudott kifinomult hangulatokkal, a szokvány- nvenciókkal egy újszerű érett alkotói tépzelés érdekében.

Sarkadi Imre lírikus alkat. A dráma érimi telítettségét fokozza az író „sze- Slyes” viszonya feldolgozott témájához

hőseihez. Hőseit nem szigeteli el a lóságos világtól, nem zárja lombikba ereplőit. A színmű mondanivalója ezért tődik igen sok szállal jelenünkhez. rkadi nem leírja, értelmezi az életet, im elemzésekkel, hasznos vagy fölösle- s eszmefuttatásokkal, hanem történés- n, drámában rögzíti a legjellemzőbb ithelyzeteket. A jellemzés eszközei kö- 1 fontos szerepet kap nála — anélkül, gy az intellektuális ábrázolásról lemon- na — hősei ösztönös megnyilvánulásai- k bemutatása. Szűkszavú, tárgyilagos áma-vezetése a metaforikus megoldá- któl elforduló írót mutat. Érveléseiben ícs szükség metaforák, képek halmozá- ra, bő áradású mondatokra. A dolgok tények pontos és konkrét megnevezé- ■e törekszik. Egyértelműen mutatja be,

miért lett hőse olyanná amilyen, s hogyan változik jelleme. A világosságban, pontosságban rejlik dramaturgiai ereje, írói értéke.

Beke Sándor csaknem hibátlan előadást rendezett. Sarkadi figuráinak mozdulatai, cselekedetei, párbeszédei elevenek, életszerűk. A jelentéktelennek látszó mozzanatokat is ügyesen helyezi el. Olykor egy-egy kiemelt jelző, hangsúlyos gesztus sem zökkenti ki Bekét a játék helyes értelmezéséből. Rendezésének ereje az atmoszféra-teremtésben van. Elmondhatjuk: hitelesen állítja színpadra a Sarkadi által elképzelt világot.

Egy velejéig mai, bájos és szabadszájú, érzelmek után sóvárgó leány alakját Tóth Erzsébet kelti életre hitelesen. Ő az, aki talán a legrokonszenvesebben törekszik Sarkadi „fájdalmas optimizmusának” a bemutatására. Szövege, jelenléte központi figurává emeli. Kitűnő alakítást nyújt partnere, Csendes László, aki Zoltán egyéni tragédiáját, az elbukott, de mégis életre vágyó orvos alakját biztonsággal formálta meg. Kétségbeesett kapaszkodása a tisztaság után, elindulása a jó felé izgalmas párbeszédet von maga után.

Gyurkovics Mihály, az öreg Sebők szerepében, az évad legszívbemarkolóbb alakítása. Alakja bölcsességet, nyugalmat áraszt. A maga körül a tisztesség légkörét megteremteni akaró tanárembert nem külsőséges gesztusokkal, a szavak puszta hangsúlyával idézi fel. Olyan biztonsággal alakítja Imre bácsit, amit csak a színészi azonosulás és a művészi értelmezés adhat meg.

Színészeink jellemteremtő értéke a kisebb szerepekben is megnyilvánul. Főleg Lengyel Ferenc (János) és Tamás Jolán (Éva) csillogtat meg sajátos értékeket. De Gombos Ilona (Zsófi néni), Köuesdi Szabó Marika (Klári), Boráros Imre (Gábor) és Érsek György (Jóska) környezetet teremtő jelenléte is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Sarkadi Imre társadalomrajzának feszültsége színpadi formát kapjon.

Szuchy M. Emil