Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - FIGYELŐ - Szepesi Attila: Benkő Samu: Bolyai János vallomásai

„A jeleni valóságos állapot hív képe”

Bolyai János kéziratos hagyatékának jelentős része foglalkozik kora társadalmával. Ezen írásait — Benkő Samu korszakolása szerint — három csoportba sorolhatjuk: 1. a feudalizmus bírálata a szabadságharc előtt, 2. az 1848—49-es eseményekkel kapcsolatos feljegyzések, és 3. az ellenforradalmi abszolutizmus korából származó gondolatok.

„Az aranybálvány imádásába belefeledkezett arisztokrácia sokat pengetett honszerelmében kevés a valóság . .., az annyira sanyargatott aljnép hosszan tűrni tudása véges.”

— fogalmazza meg gondolattöredékeiben is pontosan a korabeli nemességet elítélő tételt. A Tan, melyet Bolyai főművének — afféle enciklopédiának — szánt, kifejezi, milyen cél lebeg alkotója szeme előtt: „gyökeres átalakulásra” van szükség, hogy elérhessük „a művelt boldogság korát, melyben a természeti állapotot a kultúra emeli emberhez illő rangra.” A gyökeres átalakulás Bolyai utópisztikus módján értendő, az észre, a belátásra, a bölcs kiegyenlítődésre kívánta ő a maga társadalmi reformjait fölépíteni. (Efféle „rendszerezetlen” eszméi Fourier, Owen, Saint-Simon gondolataival mutatnak rokonságot.) Bolyai az intellektus radikális változását, változtatását sürgeti: a parasztságot óva-inti, a nemességet félti az „elhamarkodott tettektől”. Dicséri az ipari haladást — de megjegyzi: „A műipari fejlődés oda vezethet, hogy a kétezredik év betelése után az emberi nem pórul járhat.” (Ebben is optimista lett volna?!)

A szabadságharcot lelkesen üdvözli, de miként mindig, ez esetben is egy nagy tan, utópia, rendszer kimunkálásába kezd, s amennyiben a kor valósága, a szabadságharc fejlődésének tendenciája eltér az általa elképzelt iránytól: bizalmát veszti. Kossuthhoz beadványt küld, melyben — nyugdíjas tiszttől, császári tiszttől páratlan tett — üdvözli a trónfosztást. Petőfit bírálja, mivel „minden jó szive és akarata mellett” gunyorossá- gával, temperamentumával, taktikai hibáival „esztelenül viselkedett”.

A szabadságharc bukása után, „keserves vasidőre jutva”, miként álmai, reményei szertefoszlásakor, ismét letargikus állapot uralkodik el rajta. Tetézi mindezt, hogy Wohlgemuth generális, Erdély katonai kormányzója, kémnek kívánja az ex-katonát, a tudós geométert megnyerni. Önvád kínozza, hogy távol tartotta magát a csataterektől, másszor betegségét hibáztatja, hogy nem harcolhatott. A korábbi utópiák helyét 'most sötét látomások váltják fel gondolatvilágában: „A lelkületek az osztrák rendszer által annyira elidegenkedtek, bizalmat vesztettek féltjükbe egymás iránt, hogy az atya a fiúnak, a fiú az atyának, testvér testvérnek már többé alig hiszen, félvén az elárul- tatástól.” Máskor Madách falansztere rajzolódik ki látó szeme előtt: „A sötét századoknak, egyiptomi sötétségnek új rémületes jelenete kezdődik, midőn semmit sem szabad tudni, látni, hallani, sőt gondolni sem.”

Bolyai János gondolkodásmódja — leszámítva gáttalanul áradó látomásait — társadalmi kérdések esetében is a geométeré maradt. Utópiájának kifejtésekor is, miként az euklidesl axióma esetén, melynek nem igazolása, bizonyítása, hanem épp cáfolata vezetett az új térelmélethez, azt a módszert választja, mely állandóan szembesíti a lehetőségeket, azokat következetesen, mint jót és nem jót, végiggondolja, s a konklúziót e laboratóriumi, kísérleti eljárás következményeként állapítja meg.

„Az elveszettnél szebb paradicsom”

A szabadságharc bukását követő „keserves vasidőkben” sem csökken Bolyai János tettereje, alkotókedve. Miként annyiszor már, ismét nekifog nagy látomása felvázolásának, az Üdvtan, illetve a Tan — a tudományok rendszere — megalkotásának, melyhez számtalan jegyzete s vázlata volt már. Nehéz pontosan eligazodni a Tan fennmaradt vázlatai, töredékei között. A jegyzetek olykor ellentmondóak — ez törvényszerű abból, amit alkotói módszeréről már megállapítottunk: az ellentmondó nézetek végiggondolásából, a „lássuk, mire jutunk, ha feltesszük ezt, vagy azt”-szerű, jellegzetesen matematikusi gondolat-építkezésből.

Bolyai tudományos rendszerének sarkalatos pontja — természettudósról van szó! — a nyelv. (Itt is apjától kapta „az első szikrát a magyar írásra s nyelvünk kiművelésére, tökéletesítésére”.) Nagy apparátussal lát munkához, mint jegyzeteiből kiderül, forgatta Révai, Kazinczy, Dugonics, Fogarasi, Gyarmathi, Kerekes, Vörösmarty, Körösi Csorna