Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Fogarassy László: A Sajó-völgy és Rozsnyó eseményei a proletárdiktatúra idején
az 5. hadosztálynak Eger—Pétervására vonalán hat harcászatilag gyenge zászlóalja állott. Május 19-én az Aujeský-kiilônltmény egy zászlóaljjal és egy üteggel Bátoron át Egerbakta felé támadt, hogy megakadályozza az egri vörös csapatok elvonulását Salgótarján felé, míg a másik zászlóalj Bélapátfalván egész napon át szívósan verte vissza a vasútvonal mentén támadó magyarokat. Egerbaktánál három vörös zászlóalj gyülekezett, amely az Aujenský-kúlônítmény itt támadó részlegét visszaszorította. Május 20-án hullámzó harcok folytak Bátornál, míg az Eger patak völgyében az V/20. és 1/5. vörös zászlóaljak Felnémetről Bélapátfalva felé támadtak. Ugyanoda vonult az 1/19. zászlóalj is Felsőtárkányról Ördöghegy felé menetelt8 Az Eger patak völgyében támadó két vörös zászlóalj, amely az ellenséges ágyú- és géppuskatűz hatására rendetlenül visszakozott Felnémetig, eközben a harcok Bátornál az ott küzdő másfél vörös zászlóalj győzelmével végződtek. Ugyanakkor a III. dandár zöme vesztesként vonult vissza Kisterenye felől Pogony irányába, és csak négy vesztességek mellett sikerült elérnie Borsodnádasdot. (A Pétervá- sárnál hátráló részleg 300 emberét az 1/19 vörös zászlóalj elfogta, és 35 géppuskát zsákmányolt.) Május 21-én a III. dandár Özdon át Bánrévére vonult vissza, ahol a lakosság a csehszlovák csapatokkal szemben ellenséges magatartást tanúsított.9 Ezen a napon az 1. vörös hadosztály visszafoglalta Miskolcot, s erre az Aujeský-ktílônítmény is visszavonult Putnokra, hogy fedezze Zincone tábornok visszavonulását Miskolcról. Felnémetnél megállították és a tűzvonalba küldték vissza a meghátrált vörös zászlóaljakat, amelyek elérték Szilvásváradot. A 6. vörös hadosztály megnyerte tehát a második salgótarjáni csatát is, az 1/39. zászlóalj kiszorította Erdőkövesdről a III. csehszlovák dandár szívósan védekező utóvédjét. Az utóbbi állapotára mindenesetre jellemző adat, hogy mindössze két harcképes zászlóalja és egy ütege maradt.10 Május 22-én a 5. vörös hadosztály Pétervásárnál a 39. dandár parancsnoksága alatt 5 és fél zászlóaljat gyülekezhetett a Rimánál, és a 65. dandár parancsnoksága alatt öt zászlóaljat Bélapátfalvánál a Sajó völgyében folytatandó harcok végett. Másnap délelőtt az 5. hadosztály csapatai Erdőkövesd — Tarnalelesz — Borsodnádasd — Szilvásvárad vonalán állottak. Este a 39. dandár el érte Zabart, a 65. dandár pedig Özdot. Május 23-án a 65. dandár rendelkezésére állott a 19. kisalföldi ezred, az 5. munkásezred I. és II. zászlóalja, az V/20. zászlóalj (Zala- és Veszprém megyeiek), valamint a 3/68. és 1/38. üteg. A III. hadtestparancsnokság a dandár egyik csoportját május 26-án Sajónémeti—Sajöpüspöki — Vékony körletébe, a másik csoportot pedig Bánhorváti és Vadna közé rendelte azzal a paranccsal, hogy Bánrévét foglalja el.75 Sajtószentpéter visszafoglalása után az 5. hadosztály a hadseregtől elszakadva kapcsolódott be az általános offenzívába. A 65. dandár május 30-án a 19. gyalogezred egyik zászlóaljával elfoglalta Sajőkazát, majd megszállta a Csüre-magaslatot, az 5. munkásezred pedig visszavert egy Putnok—Bánréve felől irányuló ellenséges támadást, és elérte Lénártfal- va—Abafala— Máié vonalát. A harcban különösen a 3/68. üteg tűnt ki.76 Május 31-én a 19. ezred Szuhakállónál erős ellentámadást szorított vissza. A csehszlovák csapatoknál szolgáló olasz tiszteket ezen a napon francia és cseh tisztek váltoták fel. E naptól fogva az olasz tisztek és legénység (kb. ötszáz főnyi közlegény szolgált a légiókban) nem vettek részt többé a Magyar Tanácsköztársaság elleni háborúban, és visszatértek hazájukba. A Sajó völgyében harcoló Angiono olasz ezredes csoportját Prig- not francia őrnagy vette át. A csoportparancsnoksággal egyesített III. dandárparancsnokság élén álló Sembera alezredest (a volt császári és királyi tisztet) magasabb rendfokozata ellenére alárendelték neki, ami több volt mint gorombaság. (Pellé tábornok, a csehszlovák hadsereg vezérkari főnöke propagandisztikus okokból a francia katonai misszió tisztjeit részesítette előnyben a cseh tisztekkel szemben, habár ezek a monarchia hadseregében értékes világháborús tapasztalatokat szereztek. Prignot csoportja a IV. dandárral Tornaijánál, Pujó francia őrnagy pedig Bejénél és Szuhafőnél tartott fenn összeköttetést.77 8 A 1II/5. zászlóalj mint hadtesttartalék Egerben visszamaradt. MVH. 288. 9 Ježek 89. 10 Uo. 90. « MVH 314. 78 Uo. 321. 77 Ježek 148—149.