Irodalmi Szemle, 1974
1974/5 - Babits Mihály: Versek
Babits Mihály (Annyit szenvedtünk ...) Annyit szenvedtünk, hogy hinni se tudunk testvéreim én is még nem régen azt mondtam magamban; örökké tart a Poklok uralma a földön, és szomorú dalt pedzettem a szörnyű jövőről melyben minden év új termést hoz a halálnak és minden tavasz új nemzedéket az ágyúk elé, és csak az aki nyápic és gyáva, érhet teljes kort sebezhetetlen, a nyápic és gyáva uralkodik, anyák a bölcsőben nyomorítják el kisdedeik és volna egy szó, amit senki se mondana ki bár mindenki lelkében égne és iszonyú némaság ülne a földre, s a háború cikázna rajta keresztben, mint egy seb mint egy örök és gyógyíthatatlan hasadás és nem volna érdem és nem volna cél és nem volna más élet se kultúra, mint ölni és halni de addig is nem törődni csak színi az ingyen pillanatok borát, s fölvenni mind ami véletlen kamatot ad az élet minden szolgájának egy pillantást egy ölelést és hosszú vágyra kurta gyönyört s új hosszú vágyat, hogy édes kínba fojtsa gyötört lelkűnkben azt a szót, ami nélkül néma a föld bár millió ágyú szólana rajta, azt a szót, mely addig ült születetlen a milliók nyelvén, míg elbénulva a feledés sötét vánkosai közt, mint tompa vágy maradna csupán kínos akarat, — vak mozdulat, valami után amit nem tudunk, — kínnal a kínhoz, melytől szívünk holttá zsibbadt már mert szegény testvéreinek tépett karja és lába és feje kering bús levegőnkben s vakká ég szemünk a meleg vérpárában, s ahová nyúlunk, csupa vér tapad kezünkre és az újuló ég s föld nem igér újat és jobbat, se tavasz se nyár, és a század jár és azt hisszük már, természetes ez és rendeltetés örökké élni — mert ráborult a nagy feledés arra a szóra — és már kimondani bűn elgondolni nevetséges, ó rettenetes! nem! nem! mondjuk ki! gondoljunk szüntelen csak erre: béke! béke! mily kincsverem nyíl e Szezámra! Szabadság! Szeretet! Emberség! Béke! Ízleljük ezt a szót s borzongassa ajkunkat mint egy csók a drága balzsam! Magyarok! Emberek! Emberek végre! — Ne haggyuk ezután elvenni tőlünk ezt a szót! Hegy csúcsán, a legmagasabb hegy csúcsán építsünk templomot ennek a szónak, hogy mindenki lássa meg meszirül és ne maradjon senki kit elkerül a nagy Tanulság: szégyen vagy fájdalom de mindig szemben, és mégis szelíden a múlt emléke legyen, de ne legyen rajta semmi a múltból: a holtakat
