Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Duba Gyula: Emlék és élmény

Amikor először a partján állsz, élményeid egyszerűek és gyermekiek, bár monumentálisak: a tengernek valóban nincs másik partja, hullámzó tükre a végtelenbe vész, s a roppant víztömeg igazán sós ízű, mint az emberi'könny.

Szándékosan írtam le a szót: gyermekiek. A szó pontosan a valóságot fedi, de ez magyarázatra szorul. Közhely azt mondani, hogy századunkban a modern ember elfelejt csodálkozni, s szinte képtelen meglepődni: a mai csodák nem varázslók és bűbájosak, csodatevők és fakírok, vajákosok meg természetfeletti erők, és transzcendens hatalmak magánügyei, hanem a technikáé — tehát nem csodák többé, hanem hétköznapjaink megszokott jelenségei. Még csak nem is kell érteni a lényegüket, elég tudomásul venni a teljesítményüket. Óperenciás tengerre sincs szükség, az űrutazás több élményt ígér. A kommunikációs forradalom hozzáférhetővé tesz minden információt, s elektronikus kezeivel érzékszerveid elé hozza a világot. Mindent tudunk — vagy tudni vélünk —, miért lepődnénk meg hát? így igaz. De igaz úgy is, hogy az információs forradalom következtében egyre szélesedő és egyre áttekinthetetlenebb tudásunk mindinkább csak a látszatot ismeri meg, éppen csak a valóság felületi jelzéseit, és közvetlen tapasztalatok híján a lényeg rejtve marad kutató tekintetünk elől. Információink mennyiségének a gazdagodása nem tart lépést valóságos élményeinkkel és tapasztalatainkkal, s így a tudásunk egyre inkább látszatjelleget ölt. így ir erről a költő, Ozsvald Árpád: „Hiányzik belőlünk a dolgok / egyszerű, áhitatos tisztelete. / Elfelejtettük a boldog, / természetes csodálkozást.” (Földközelben) Korunk embere látszólag magabiztosan mozog az őt körülvevő sokszínű és hullámzó látszatvalőság talaján, megszokja és alkalmazkodik hozzá, vélt vagy valóságos' törvényeit magáévá teszi, dolgai’ értőjekéht mutatkozik, de közbén 'ártól beszél; hogy idegennek érzi magát '■& tárgyak között, nem tud aludni' éjszaka', lefekvés előtt idegcsillapítókat és altatókat szíéd; nappal is gyógyszereken éf,!ífiéŕť neurózisok és pszichózisok uralkodnak fölötte, s' idegdúcaínak finom rendszere néha hallhatóan Csikorog. Titkokat nem ismer — vágy nem' akar többé ismerni —, s közben egyre nagyobb titokká válik ő maga, önmaga előtt. Mert minél többét tud, annál kevésbé és nehezebben érti vagy érzi meg1 az összefüggésekét, S ez annak a kôVetkéžménye, hogy éi információk általában -csak á jelenségeket közvetítik, áz ember pedig a lényeget keresi. A bizonyosságot és- biztonságot, ami lehetővé teszi számára, hogy tettéivel megvalósítsa önftiagát. Nem az a fontos, amit lát, hanem amiben részt vesz, vagy részt vehet.

A -világ fejlődése és a változások jellege kronologikus, de az emberi lélekben az élet teljességében és egyidejűleg él. A Malom szomszédságában a. tengerek, a Mélyvíz közeiében a Rila hegység szorosai'mélyén megbúvó rilai monostorb a Szilvás mögött a piranai világítótorony.

Évekkel ezelőtt két hétig Bulgáriában tartózkodtam, Szófiában a Rila-szállóban laktam. A hivatalos programom lekötötte a nappalokat, de az estéim többnyire szabadok voltak. Nappal rengeteg benyomás ért, tolmácsom s egyben vezetőm minden nevezetességet megmutatott, de a felületes képeken — információkon — túli, igazi és tartós élményeimet a városban tett magányos sétáimon és fölfedező utáimon szereztem. Pedig semmi kalandnak nevezhető eset rnem történt velem azon kívül, hogy a bulgár nyelv ismerete nélkül, idegenként jártam a főváros őszi utcáit. Egy példa; Szófiában jellegzetes módon emlékeznek a halottakra: a házak oldalára; kapukra, lámpaoszlopokra és fátorzsekre az elhunyt fényképével ellátott „röpcédulákat” ragasztanak, melyeken nevén vagy becenevén szólítják a halottat, fájdalmas'szavakkal emlékeznek meg róla, és időszakonként üjra meg újra elsiratják. A szálló kör-nyékén hamarosan megismerkedtem a halottakkal, ;és egyes kedves halottaimat minden este meglátogattam. Ma is emlékszem. Lyubóra- ésr Papira, nagyszerű, mosolygó: fiatalemberek, mindketten repülő- szerencsétlenség áldozatai lettek; nem múlt el: este anélkül, hogy ■a szemükbe ne néztem volna,: és el ne gondolkoztam volna sorsukon. Haláluk ténye, közelivé tette őket a számomra, talán-azért;: mert egyedül.éreztem magam. Halál és magány rokon jelenségek. Szinte szokásommá vált, hogy á- teljes órák idején, amikor a nagymutató a ti- 'Zénkettes felé- közeledett, a Dimítrov-mauzóleumhoz siettem: óránként váltották a díszőrséget ^előtte. ArSofijska kanrnnácólí díszlépésben mentek a katonák az; épületig: elől kardosan az őrvezető, utána két katona; fegyverrel a vállukon. Figyelmemet az kötötte