Irodalmi Szemle, 1974

1974/4 - FIGYELŐ - Zeman László: Zsilka Tibor: A stílus hírértéke

továbbiakén TaŠ); a kötetet az ismertetés lapalji jegyzetben tünteti fel; érvelésünkben, mivel a szisztéma és a stílusfogalom elméletileg legteljesebb kifejtését tartalmazza, főképpen e kötetre támaszkodunk (Zs. T. ismertetése is — pl. a tematikai helyének kijelölésében — messzemenően figyelembe veszi).

A dolgok állásának ha nem is tisztázása, de legalább a két alapkategória relációinak számbavétele végett ugyanis célszerűnek tűnik a megadott kérdéskörben maradnunk. A bühleri sémával rokonítás implikálja: F. Miko a stilisztikumot, vagy ahogy az alsóbb szinteken nevezi — a nyelvi eszköz „kifejezési értékét“, a nyelv inherens sajátságának tartja — „az expnesszív érték a nyelvi funkció fokozatos differenciálódása“ (Estetika výrazu 18, TaŠ 53 és másutt); Bühlerrel szemben a nyelvnek azonban épp egy és csak egy funkcióját — az ún. kommunikatív (közlő) funkciót fogadja el („Kom- munikácia je dorozumievanie 9a o niečom s niekým“ TaŠ 64 [„Kommunikáció az, ha valamit valakivel közlünk.”]). Ebben a bühleri három funkció — szerintünk — természetesen implicite benne van, de más stratégia szerint rendeződik. Arra hivatkozva, hogy a nyelv elsősorban az objektív tartalmiak kifejezésének (jelölésének) eszköze (TaŠ 64), s a szubjektivitás benne periferikusabb (TaŠ 86), amint az ismertetésből idéztük, a kommunikációs kapcsolat közlőjének, az adónak, az ÉN-pólusnaik szubjektivitását másodlagossá, derriválttá alakítja. így válik lehetővé az egyetlen nyelvi funkciónak inkluzív oppozíciós viszonyba lépő két stilisztikai alapikategóriára differenciálódása, más szóval — a generatív nyelvszemlélet lépésekre tagolt átírásmódszerének megfelelő inkluzív „kétszögesítés“. A két nyelvi és stilisztikai alapkategória oppo- zícióját pedig mint „Oper (Icon) / Icon“ választási alternatívát kell felfognunk (TaŠ 65). Eszerint a kettő viszonyában vagy „operativitás + redukált ikonitás“-sal (a közlés mindenkor valamiről szól), vagy tiszta ikonitással számolhatunk. A két kategória további oppozíciólkba bontásakor az ikonitás oldalán a kifejezés élményszerűsége fzážitkovosť) és fogalmisága (pojmovost) különül el, miközben a kettő viszonyában az élményszerűség az elsődleges (az inkluzív viszony a rendszer szervező relációja). Ami az élményszerűség meghatározásában érdekes, az — bár implikálja — nem fejezi ki a szubjektivitást (TaŠ 57). Miko professzor igyekszik kiküszöbölni a lélektani és ismeretelméleti ráértéseket, az élményszerűséget az objektív tárgyiasságokhoz csatlakozó (ábrázoló) aspektusában érvényesíti, és hangsúlyozza, hogy a kategóriát csak a rendszeren belüli értékében szabad felfognunk, értelmeznünk (TaŠ 57). Polarizálásával viszont kétségtelen el kell jutnunk („implikálja“) a szubjektivitás kategóriájához. A rendszer effajta funkcionálását az élményszerűségnek az ikonitásból az operativitás-oldal ismertetett derrivációs tagjához, a szubjektivitáshoz vezető közvetlen visszacsatolással oldja meg. Megjegyezzük, tanulságosnak kínálkozna nemcsak a bühleri séma, hanem az ugyancsak azt tovább fejlesztő jakobsoni funkció-differenciálás és a tárgyalt modell összevetése, kölcsönös terminológiai leképezésük. De úgy gondoljuk, már ebből a miniatűr problémafelvetésből is nyilvánvaló, hogy a rendszer alkotója nem taxonomikus cédulázásra törekszik, hanem a stílusleírás működésképes és fejleszthető szabályrendszerét kívánja megalapozni, ill. teleológiája — amint arra utaltunk

— a generatív látásmódhoz igazodik (ennek kifejtését lásd a TaŠ-ben: Generatívny opis štýlu [111—119)), s ezenkívül hogy az inkluzív viszony stb. a bühleri-jakobsoni modell dinamikus funkció-hierarchiájának, a sarkított funkciószimultaneitás s a refe- renciális funkció állandó érvényességének elvével átfedődést mutat.

Mindezt az ismertetés ismertetésének orvén épp azért idézzük, mivelhogy a látószög rögzítésével könnyebb áttekintenünk a kérdéskört, s többek közt logikailag és módszertanilag indokolttá válik, hogy a stílusminőségeik és -értékek kategóriarendszere nemcsak a „felszíni egységek“, a nyelvi kifejezés és a nyelvi kategóriák leírását fedi, hanem a nyelvi formát „termelő” tematikai szintet is, és továbbkapcsolásában önként merül fel a tematikai mögöttes területe, fogalmozzuk meg „hagyományosan": végeredményben a társadalmiságában meghatározott ember viszonyulásai, világképe. Ezt fejti ki soraiban Zsilka Tibor, amikor kiemeli: Miko professzor kategóriarendszere igyekszik áthidalni a tartalom és forma dichotómiáját, amit saját használatunkra me- gintcsak úgy részletezhetünk, hogy általa differenciáltabban látjuk a meghatározó tartalom és a meghatározott, a tartalomhoz viszonyítva motivált forma átkapcsolási szabályait, ill. az irodalmi mű szintezettségét. A tematikainak e minősítése és szemlélete az irodalmi mű vizsgálatában felfogásunkban a mű „egész“-jöllegével korres-